TAMÁSSY ISTVÁN
TAMÁSSY ISTVÁN
TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés tárgyalása kitűnő alkalom arra, hogy a nagy egészen belül egy - úgy hiszem - mindannyiunk számára rendkívül fontos részterület, a lakásügy főbb jellemzőiről, problémáiról beszéljünk, megpróbálva a lehetetlent: mindezt tíz perc alatt.
A Szabad Demokraták Szövetsége a lakásügyet és az azzal foglalkozó lakáspolitikát fennállása óta az egyik leghangsúlyosabb kérdésként kezeli. Ezt bizonyítják korábbi megnyilvánulásai is: kerülve a demagóg ígérgetéseket, a tárgyszerűséget helyeztük és helyezzük előtérbe. Jelen felszólalásomban is igyekszem ebben a szellemben megnyilvánulni.
Röviden a mai lakáshelyzet főbb jellemzőiről, állapotáról: az ország lakásállománya négymillió darab körül van. Ez a szám évről évre változik. Kismértékű, 4-5 ezer darabos a lakásmegszűnés, és 20-25 ezer darabos állománynövekedés van évente. A tízmilliós népességszámot figyelembe véve 2,5 fő jut egy lakásra, mely az európai átlagnak megfelel. A lakások átlagos alapterülete is viszonylag magas, melyet a 2,5 milliós családiház-állomány 100-200 négyzetméteres nagysága kedvezően befolyásol.
A lakások komfortfokozata lehetne jobb is, bár az elektromosenergia-ellátás és vezetékes ivóvízellátás szintje gyakorlatilag száz százalékosnak tekinthető, míg a szennyvízcsatornázás, földgázellátás, az utak állapota és a távközlés területén javítanunk kell pozícióinkat. Biztos vagyok benne, hogy minden magyar állampolgár érzékelte azokat az erőfeszítéseket, amelyek e téren az utóbbi időben történtek.
A lakásállomány tulajdoni jelleg szerinti megoszlása a következő: az állami és önkormányzati tulajdonú lakások a teljes állomány 8 százalékát teszik ki, míg a további 92 százalék természetes személyek tulajdonában áll. Ezen belül a társasházi és szövetkezeti lakások száma 1 millió 230 ezer darab. E témakörhöz tartozik még az évente épült új lakások száma is, melyről korábban beszéltem, de ez az utóbbi két évben javuló tendenciát mutatva 25-28 ezer darabra emelkedett. Szeretnénk, ha az évente épült új lakások száma 40 ezer körül stabilizálódna, amely az évi 1 százalékos amortizációnak felel meg.
Feltehető a kérdés, hogy bár a fenti adatok kedvező képet nyújtanak a lakáshelyzetről, a közvélekedés mégsem egyértelműen pozitív. Választóinkkal találkozva többnyire negatív megítélést érzékelünk. Mi lehet ennek az oka? Mit tehetünk a lakáskérdés javításáért és főleg igazságosabbá tételéért?
A kérdés mennyiségi oldalát vizsgálva bizonyítható, hogy az országrészektől, térségektől, de akár a településektől függően is változik a lakáshelyzet megítélése. Az ország fejlődő, növekedőben lévő szerencsésebb területein lakáshiány tapasztalható, túlkereslet mutatkozik. A gazdaságilag stagnáló vagy visszafejlődő területekre a lakásbőség, illetve a túlkínálat jellemző. Míg Budapesten egy összkomfortos, 60 négyzetméteres panellakásért akár négy-öt millió forintot is adnak, addig egy kelet- vagy észak-magyarországi városban ugyanezen összeg felét sem adják meg egy hasonlóért.
A minőségi oldal problémái is többrétűek. Az 1974 előtt épült lakások hőszigetelése az akkori szabványok figyelembevételével készült. Ma ezekben jóval drágább a fűtés, mint a '74 után megépültekben. A növekedő energiaárak előbb-utóbb mindannyiunkat rákényszerítenek egy korszerű hőszigetelési rendszer elkészíttetésére.
A másik minőségi probléma az elmaradt felújítások kérdése. A korábbi állami tulajdonú, majd '90 után privatizált rendszeres karbantartása sok esetben nem vagy csak alig történik meg. Ma ezt a hiányt az új tulajdonosoknak kell bepótolni, ami részükről tetemes anyagi ráfordítást igényel.
E rövid és hézagos helyzetismertetés után arról kell beszélni, mit tud tenni a parlament vagy a kormány a lakásügy helyzetének javítására, a társadalom elégedettségének kivívására.
(12.10)
Először: a legfontosabbnak minden politikai erő egyetértését tartom abban a kérdésben, hogy a lakhatás az ember alapvető létszükséglete. Az ENSZ lakáskérdésekkel foglalkozó szervezete, a Habitat 1996-os isztambuli konferenciája - melyen számos állam- és kormányfő, miniszter képviselte országát - minden tagországnak javasolta a lakhatás jogának alkotmányos alapjogként való elismerését. Jól tudom, hogy ma Magyarországon erre a lépésre elegendő anyagi erő nem létezik. Mindenesetre a kérdés megtárgyalását mindannyiunk szíves figyelmébe ajánlom.
Másodszor: a parlament és a kormány rendkívül sokat tehet a lakásügy helyzetének javításáért egy jól átgondolt lakáskoncepcióval és megfelelő törvényekkel. E téren eredményekről tudok beszámolni. 1995-ben elkészült a kormány lakásügyi koncepciója, majd azt követően a lakásügyhöz kapcsolódó törvények sorozata született meg. Elfogadtuk az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a településfejlesztésről szóló törvényt. Megszületett a lakás-takarékpénztári törvény, amely alapján létrejött lakás-takarékpénztárak megkezdték a lakás célú megtakarítások szervezését. Rendkívül fontos törvények születtek a jelzálogról és hitelintézetekről. E törvényekben szabályozott rendszerek biztosítják az építéshez vagy felújításhoz szükséges tőkekoncentrációt. Jelenleg tárgyalja és reményeim szerint rövidesen elfogadja a parlament a társasházi lakásokról szóló törvényt, mely, mint említettem, több mint egymillió lakás fenntartási és működtetési körülményeit - reméljük, megnyugtatóan - fogja szabályozni.
Harmadszor: a parlament rendkívül sokat tehet a közvélemény számára szürkének vélt kép javításáért az éves költségvetés elfogadása során. Az 1998. évi törvényjavaslat 83,2 milliárd forintot irányzott elő a lakásügy különböző területeinek támogatására. Ez az az összeg, mellyel jól gazdálkodva, azaz megfelelő helyre juttatva a korábbiaknál nagyobb optimizmussal nézhetünk a jövő esztendő lakásügyi helyzete elé. Ebben az évben azonban még az előirányzatnak 60 százaléka fordítódott a múltban történt pénzügyi vállalások rendezésére. A jövő évi költségvetésnek a régi elkötelezettségek törlesztésére, mint például a lakáshitelek vagy a lakáshitelek egy része helyébe lépő törvények kamataira az előirányzatnak csak 44 százalékát kell fordítani.
Jelentős, mintegy 14,4 milliárd forint jut jövőre az önkormányzatoknak a szociális normatíva részeként a lakásépítés és -fenntartás támogatására, míg a fegyveres testületek lakásépítésére 3,2 milliárd forint az előirányzat. A lakásépítési kedvezmény - mely régebben szocpol kedvezmény néven volt ismert - a jövő évben 20 milliárd forinttal támogatja az építeni szándékozókat a gyermekek számával növekvő mértékben. Jelentős összeg, 2 milliárd forint jut a mozgássérültek lakásgondjai megoldásának támogatására, és további 6 milliárdot irányoz elő a költségvetés a lakás-takarékpénztárakban takarékoskodók támogatására. Ezek azok a kiemelt célok, amelyeket, úgy gondoltam, fenntartás nélkül támogathatunk.
Befejezésül néhány gondolatot szeretnék felvetni arról a kérdésről, hogy az állam támogatását az adófizetők, azaz a mindannyiunk által erre a területre szánt összeget helyesen, a társadalmi igazságosság elvei alapján hogyan lehet újra elosztani. A rendszerváltást megelőző, de örökségként máig is ható támogatási rendszerről elmondhatjuk, hogy hozzájárult ugyan az általános lakáshelyzet és lakáskörülmények javításához, de rossz hatékonysággal működött. A lakástámogatások szociálpolitikai szempontból sem töltötték be megfelelően funkciójukat. A végeredményt tekintve a korábbi támogatási rendszer növelte a társadalmi egyenlőtlenséget, és az újraelosztás a magasabb jövedelműek, a jobb lakáskörülmények között élők javát szolgálta.
A rendszerváltás után mélyreható változások mentek végbe a lakásszektorban is. Radikálisan megváltoztak a tulajdonviszonyok és a relatív árak. Jóval közelebb jutottunk egy konszolidált piacgazdaság normális állapotához. A magántulajdon dominanciáján alapuló piacgazdaságban ugyanis az elosztási viszonyok képezik a hatékonyságra ösztönzés alapvető erejét. A jelen körülmények és feltételek között tehát az állami lakáspolitika és vele egyetértésben a szociálpolitikai feladata az, hogy kiigazítsa a piacon spontán létrejövő elosztást, elsősorban a lakosság által igényelt etikai kritériumok alapján. Átlag felett kell tehát támogatnunk a többgyermekes háztartásokat, a kisjövedelműeket, a szociálisan arra rászorultakat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy az 1998. évi költségvetési javaslat lakásügyi része ilyen elvek alapján készült, a támogatások elosztásának rendszere a szociális igazságosság elvének megfelelő.
A költségvetést támogatom, és önöknek is támogatásra ajánlom. (Taps.)
