TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Az 1998-as költségvetés és ennek elfogadása különösen fontos pillanata az ország életének.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az általános vita elején fölszólaltam, és reagáltam Torgyán József képviselő úrnak azon megállapítására, hogy valamikor két évvel ezelőtt a szabaddemokraták akkori elnöke, Pető Iván - Kornai Jánosra hivatkozva - fölszólalt itt, és elmondta a két évvel ezelőtti költségvetési vitában, hogy vergődés és remény jellemzi az országot. A különbség, amiről Torgyán úr elfeledkezett, és nagyon sokan a fölszólalók közül elfeledkeztek, hogy az 1995-ös, '94-es helyzet nagyon-nagyon különbözik attól, amit 1998-ban megközelítünk.
Mind a két időszakra jellemző az, hogy a vergődés szót lehet és indokolt használni. Igaz az, hogy Magyarországon a reálbérek alacsonyak, és hogy a csökkenés után bekövetkezett emelkedés még messze-messze nem ellentételezi azokat az áldozatokat, amit a magyar társadalom az utolsó években vállalt. Igaz az, hogy a nyugdíjak átlagos színvonala nemcsak az elmúlt hét év alatt, hanem az elmúlt 17 év alatt jelentősen csökkent, és ha a csökkenést az 1998-ra tervezett intézkedések meg is állítják, nem hoznak létre olyan változást, ami boldoggá teheti a nyugdíjasokat, hiszen nem kapnak annyit, mint amennyire számítottak, hogy kapni fognak tíz-tizenöt évvel vagy akár öt évvel ezelőtt. Igaz az is, hogy Magyarországon még nagyon sok régió, tájegység van, nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem még Nyugat-Magyarországon is, ahol a helyzet nagyon rossz, és messze nem lehetünk vele elégedettek.
A helyzet mégis alapjában véve változott. Miért változott, és miért beszélhetünk ma egész más hangon arról, hogy reményünk van arra, hogy kilábalunk ezekből a nehézségekből? Azért, mert nemcsak egy növekedés kezdődött el, hanem egy olyan növekedés kezdődött el, amely a további növekedés előfeltételeit is pozitívan magában hordozza. A termelékenység jobban nőtt, mint a gazdaság növekedése, a magyar vállalatoknak a hatékonysága jobban nőtt, mint azt a GDP-növekedés mutatja, és ez arra biztat bennünket, hogy további növekedésre, méghozzá gyorsuló ütemű növekedésre van reményünk. A helyzet attól, hogy van reményünk, és hogy a reményünk már tényekben megfogalmazható, és a költségvetés számtalan adatából ezekre a tényekre következtethetünk, nem azonos azzal, hogy ma elégedettek lehetünk a helyzettel, és hogy a vergődésnek bizonyos jelei nem lennének a mai életre még ugyanolyan mértékben jellemzőek, mint voltak.
Miért következett be ez a változás? Azért, mert a Magyarországot körülvevő világgazdasági környezet olyan mértékben megváltozott, és a Magyarországgal szembeni viszonya is olyan mértékben megváltozott, hogy a magyar vállalatok, a magyar nyereségtermelő képesség, a magyar jövedelemtermelő képesség hallatlanul nagy mértékű zuhanásnak volt kitéve. A nemzeti jövedelem, a bruttó társadalmi termelés 20 százalékkal esett vissza, és ezt 1989 és '95 között nem követte vagy nem arányosan követte a magyar fogyasztás, a magyar felhasználás visszaszorulása. Ennek következtében az első évek, tehát a '89-90-91-92-es gazdasági visszaesés után bekövetkezett növekedés megalapozatlan növekedés volt, amelynek nem volt lehetősége a folytatásra. A bérek, a magyar termékek versenyképessége nem javult, hanem romlott, és így a növekedés önmagában véve további zavart, sőt, elmélyült zavart okozott.
Most nem ilyen helyzettel állunk szemben, ami messze nem jelenti azt, újra aláhúzom, hogy elégedettek lehetünk a helyzettel, hogy meg lehetünk elégedve, hogy boldogok lehetünk, hogy most már minden rendben van. Egyrészt még nincs minden rendben, másrészt az a jövedelem-színvonal, ahogy ma élnünk kell, nem elégíti ki a magyar társadalmat. De ez így van, ez egy objektív adottság, amihez igazodnunk kell, és nagyon pozitív, nagyon dicséretre méltó a magyar társadalom viselkedése, hogy ezt az alkalmazkodást vállalja, nagyobb megrázkódtatások nélkül vállalja, és így megteremti magának a lehetőséget arra, hogy azt a politikai célt, ami Magyarországot, ha tetszik, a török megszállás óta, a török hódoltság óta állandóan foglalkoztatja, hogy mikor fogunk elérni arra a színvonalra, mikor fogjuk megközelíteni azt a színvonalat, amit a tőlünk nyugatra élő világ már elért, napirendre tűzhetjük. Ez a rés, ami Magyarország és a fejlett világ között van, az utolsó években nagyot mélyült, és fejlődésünknek, a török hódoltság utáni fejlődésünknek csak egy nagyon-nagyon rövid időszakában volt olyan, hogy egyértelműen csökkent volna.
Mi lehet a növekedés feltétele, és hogyan biztosítja ezt az idei költségvetés? Akkor lehet ilyen növekedésre számítani, ami a fölzárkózásunkhoz vezet, hogyha az alapjában véve a társadalom megtakarításain alapszik és a megtakarításokból beruházások lesznek.
(14.00)
Hosszú idő óta először beszélhetünk arról, hogy a megtakarítások a magyar társadalomban jelentősen növekednek és hogy ezekből a megtakarításokból beruházások lesznek. Ez a beruházás még mindig nem éri el azt a színvonalat, amivel Magyarország kikerülhet a gödörből, a nehézségekből, de a növekedés tendenciája ígéretes.
A másik dolog, ami szükséges ahhoz, hogy a magyar társadalom fölemelkedjen, a külkereskedelmi kapcsolatokat meghatározó valutaárfolyammal van összefüggésben. Akkor lehetünk sikeresek, ha a Magyarországon működő vállalatok eredményesen tudják termékeiket, szolgáltatásaikat mind belföldön, mind külföldön eladni. Ehhez egy viszonylag leértékelt forintárfolyamra van szükség, amely ezt az ösztönzést az export növelésére és az importhelyettesítésre, az import termékek kiszorítására, magyar termékekkel való cseréjére megteszi. Az a helyzet, amellyel jelenleg szembenézünk, és amely az 1998-as várhatókat meghatározza, a költségvetés föltételeit meghatározza, ilyen szempontból egyértelműen kedvező. Versenyképességünk nem rossz és javuló.
Végül - és ez nem egy lényegtelen kérdés - akkor számíthatunk arra, hogy a magyar és a nemzetközi tőke a magyar gazdaságot föllendíti, ha a magyar gazdaság, a magyar társadalom költségvetési fizetésimérleg-feltételei kiegyenlítettek. Itt sincs még minden rendben. Nem beszélhetünk egy teljes mértékben kiegyenlített költségvetési rendszerről, nem beszélhetünk egy teljes mértékben kiegyenlített fizetésimérleg-helyzetről, de a tendenciák pozitívak és a nehézségek, az így keletkező feszültségek kezelhetők. Kezelhetők, mert az egész világ elfogadja, hogy Magyarország nagy áldozatok vállalásával, a költségvetési kiadások jelentős visszaszorításával, a bérszínvonal és a jövedelem-színvonal csökkenésével olyan helyzetbe hozta magát, hogy a magyar iparnak, a magyar termelő ágazatoknak, a magyar szolgáltató ágazatok termékeire, szolgáltatásaira az egész világ számíthat, ott versenyképesen tudnak megjelenni a magyar vállalatok, és versenyképesek tudunk lenni belföldön is, anélkül hogy vámokkal és ennél szigorúbb adminisztratív rendszabályokkal védenénk a magyar ipart. Tehát versenyképesek vagyunk, Magyarországon is vállaljuk a versenyt, és eredményesek tudunk lenni a verseny feltételei között.
Ha meggondolják, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben gazdasági csodákat tudtak produkálni, és ki tudtak törni a saját nehéz helyzetükből, lényegileg ezen a három úton jártak: megtakarítottak és beruháztak, ösztönözték az exportot és az importhelyettesítő tevékenységet, méghozzá nagyon nagy mértékben, és egyensúlyban tartották a saját nemzeti mérlegeiket.
Hogy mennyire így van ez, az éppen ma, ezekben a napokban és ezekben az órákban jobban szembetűnő, mint máskor. Nevezetesen arról van szó, hogy az elmúlt 10 évben, esetleg több mint 10 évben nemcsak a német, második világháború utáni gazdasági csodáról beszélhetünk mint nagy eseményről, nemcsak a japán fölemelkedésről beszélhetünk, hanem az úgynevezett kelet-ázsiai kistigrisek csodájáról is. Most éppen azokat a pillanatokat éljük, amikor ezek a kistigrisek Kelet-Európában bajban vannak. És ha a német és japán gazdasági szakértőkkel beszélnek, és arról beszélnek velük, hogy csodáljuk az ő második világháború után elért eredményeiket, az úgynevezett Wirtschaftswundert, és annak a modellje szerint akarunk mi Magyarországon berendezkedni, akkor egyöntetűen azt mondják: önök jól teszik, ha odafigyelnek arra, hogy mi mit csináltunk 1945 után, de ne kövessék azt, amit a '70-es, '80-as években csináltunk, mert most bajban vagyunk.
Miért vannak bajban? Azért, mert a megindult növekedés bázisán elkezdtek túlzottan költekezni. A kistigrisek olyan mértékben vettek föl hiteleket a világpiacon, hogy a világpiaci fizetőképességük - amely nagyon jó, csak a fölvett hitelek mértékéhez képest már nem olyan kedvezően alakul - okoz bajt, és ez a baj ma olyan mértékű, hogy a New York-i tőzsdén is tükröződik, a New York-i tőzsdén kialakult bajok pedig a magyar tőzsdén is megjelennek. Tehát nekünk igenis vigyáznunk kell arra, hogyan tudjuk egyensúlyban tartani a magyar gazdasági növekedést, hogyan tudunk olyan feltételeket teremteni, amelyek sikert biztosítanak, és amelyek hosszú távú sikert biztosítanak. Mert ha egy-két év alatt elérünk 6-7 százalékos növekedési rátát, akkor még nem értünk el sokat. Nagyon dicséretes lenne, nagyon kellemes lenne sok szempontból, de ez még a magyar társadalom fölemelkedésének alapjait nem teremti meg. Nekünk évtizedekig kell, de legalább egy évtizedig kell ilyen magas növekedési rátákat elérnünk, és azt kell biztosítanunk, hogy a '98-as költségvetés ehhez vezető jelentős lépés legyen.
Rátérve arra, hogy milyen feszültségek vannak még a '98-as költségvetésben, két kérdést szeretnék fölvetni. Az egyik éppen az, hogyha növekszenek is a beruházások, ha növekszik is a megtakarítási ráta, elég magas-e ez már ahhoz, hogy tartósan tartani tudjuk ezt a kívánt növekedési ütemet. Meggyőződésem, hogy még nem az, és hogy itt még tovább kell lépnünk.
Mi a jelenség, amivel szembe kell néznünk? Az, hogy az 1997-ben elért eredmények, sőt, a '98-as várható pozitív eredmények, amelyek már közelítenek a kívánt növekedési ütemhez, még mindig a vállalataink egy részének sikerén nyugszik. S ha meggondoljuk, melyik részének a sikerén, akkor azt is tudhatjuk, hogy dominálnak a sikeres vállalatok között mind a belföldi, mind a külföldi piacon azok a vállalatok, amelyek nagyrészt külföldi tőkével működnek. Tehát létrejött az államosítások fölszámolása után a privatizáció eredményeképpen egy nagyon hatékony vállalati szektor, de még a magánosított vállalatok egy jelentős része is vergődik. Alig tudja előállítani azt a bevételt, amivel a változó költségeket fedezni tudja. Ezekben a vállalatokban van szükség siker generálására, és akkor tudunk a '98-as költségvetéssel nagyobb sikert elérni, ha egyszerűsítjük azokat a feltételeket, amelyek között ezek a vállalatok alkalmazni képesek lesznek a világpiaci és a belföldi piaci feltételekhez.
A magyar bürokrácia, a magyar államigazgatás egyszerűsítése, az adórendszer egyszerűsítése az, ami ilyen irányban jelentős lépéseket jelent és jelenthet. És még sokat kell gondolkodnunk azon, hogy '98 és a következő évek ebben a vonatkozásban előremutassanak.
(14.10)
Remélem, hogy a következő évi költségvetésben már arról számolhatunk be, hogy ez a különbség - a külföldi tőke által dominált magyar vállalatok és a magánkézben lévő magyar vállalatok egyéb csoportjai közötti különbség - csökkenni fog. Gondolkodnunk kell azon is, hogy ezeket a vállalatokat milyen módon tudjuk közvetlenül is segíteni, és itt igaz az, hogy az a nagy segítség, hogyha az infrastruktúra fejlődik, ha olyan körülmények között tudják a saját problémáikat megoldani, amelyek mellett könnyebb kijutni a piacra, szélesebb piacra tudnak kijutni, mind belföldön, mind külföldön.
Feltehető, hogy még a beruházások általános kedvező helyzetbe hozásával is többet tudunk segíteni, mint amennyit eddig segítettünk és amit a '98-as költségvetés jelenleg előír. Ezért ezeken a kérdéseken még tovább kell gondolkodni, és a vita további szakaszain, valamint az előterjesztett költségvetés módosítása során ezeknek a részletkérdéseknek a további tisztázása a ránk váró feladat.
Remélem és biztos vagyok benne, hogy a mai körülmények között már nyugodtan beszélhetünk arról, hogy a remény és vergődés kettősségéből a remény válik dominánssá, meghatározóvá, és hogy minden állampolgárt meg fogunk tudni győzni arról, hogy kijutunk abból a válságból, gazdasági visszaesésből, amit a nagy politikai átrendeződés '89 után okozott.
Mivel tudjuk ezeket az állampolgárokat meggyőzni az eredményről? Azzal - kérdezem, és ez az utolsó probléma, amit felvetek -, ha a nekik jutó szolgáltatások színvonalát, a nekik jutó jövedelmet megemeljük, vagy azzal, ha az általános feltételeket javítjuk? Indokolt lenne, és biztos pozitív választ is kapna egy olyan próbálkozás, ami a jövedelmek oldaláról próbálja korrigálni az elmúlt 7-8-9 év negatív eseményeit, de az is egyértelmű, hogy annak nem lenne pozitív folytatása, sőt az egy visszaeséshez, egy új nehézséghez vezetne. Ezért mindnyájunknak, magyar állampolgároknak tudomásul kell venni, hogy nehéz helyzetbe kerültünk, és a nehéz helyzetből az együttműködésünk, a kooperatív képességünk megmutatása nélkül nem juthat ki az ország, nem juthatnak ki a gyerekeink, nem juthatnak ki az unokáink. Ezért nem arra kell tennünk a hangsúlyt, hogy milyen mértékben tudjuk a bekövetkezett áldozatvállalást semlegesíteni, milyen mértékben tudjuk a jövedelmeket, a szolgáltatások színvonalát közvetlenül emelni, hanem milyen módon tudunk olyan feltételeket teremteni, hogy az általános helyzet javuljon, és ez arra teremtse meg az alapot, hogy nem ideiglenes intézkedésekkel, nem egy átmeneti időszakra, hanem tartósan és tendenciájában változtassunk a magyar életszínvonal, a magyar szolgáltatásszükséglet kielégítésének helyzetén.
Én biztos vagyok benne, hogy ez a költségvetés némi módosítások után egy sikeres év elindítását fogja jelenteni az országban. Ez a költségvetés éppen azért nem választási költségvetés, mert nem ezekre a juttatásokra teszi a hangsúlyt, hanem a növekedés stabil alátámasztására teszi a hangsúlyt, és ezt az ország helyzetének javítása szempontjából egy nagy eredménynek tekintem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
