DR. LÖVEY LÁSZLÓ GÁBOR
DR. LÖVEY LÁSZLÓ GÁBOR
DR. LÖVEY LÁSZLÓ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A szőlőtermelésről és a borgazdálkodásról szóló törvény, valamint a hegyközségről szóló törvény módosítása fekszik előttünk. Puha Sándor képviselőtársam nagyon alaposan elemezte az általános vita keretében a két törvényt. Néhány szóval mégis szeretnék kitérni az általa is említettek közül egy kérdésre a bortörvényben és úgyszintén egy kérdésre a hegyközségi törvényben.
Elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy a bortörvényben lefektetett törvényi szabályozás nem új, ez a szabályozás alacsonyabb rendű jogszabályokban nagyrészt már korábban is megvolt. Ennek törvényi szintre való emelése az európai csatlakozásunkra való felkészülésnek egyik fontos állomása, és nagyon fontos állomása a magyar bor minőség- és eredetvédelmének is.
(0.40)
Különösen fontos ez azért, mert a mezőgazdaságban végbement tulajdonszerkezet-változás egészen komolyan és negatívan érintette a szőlőültetvényeket. Az ültetvények nagysága, azok fajtaösszetétele a későbbiekben a magyar szőlőtermelés mennyiségének és színvonalának megtartásában nagyon fontos szerepet kell hogy kapjon, és ezért ennek törvényi szabályozása nagyon fontos kérdés.
A törvény részletesen foglalkozik a szőlőtermesztéssel ugyanúgy, mint a must és a bor előállításával, a borászati eljárásokkal, a cukor- és savtartalom beállításával, és külön a 30. fejezetben leírja a minőségi követelményeket, és itt értem el ahhoz a ponthoz, amellyel bővebben szeretnék foglalkozni.
Az elmúlt időben, az elmúlt tíz évben, de még inkább mondhatom, hogy az utóbbi öt-hat évben a magyar bor, a magyar borászat terén újjáalakult, most megalakult családi vállalkozások révén leginkább nagyon komoly nemzetközi sikereket ért el a minőségi borok és a különleges minőségű borok nemzetközi versenyeiben. Nagyon fontos számunkra ez a nemzetközi elismerés, mert ez segít visszaszerezni a világban a magyar bor korábbi, jól megérdemelt nemzetközi hírnevét, és reméljük, megalapozza borgazdaságunk további fejlődését is.
Éppen ezért kicsit furcsának találtam, hogy a minőségi követelmények különféle módon szerepelnek a törvény két pontján, a 30. §-ban és a 45. §-ban. Én szőlősgazdának mondhatom magamat, és mint ilyen, meglehetősen sokat beszélgettem már idősebb szőlősgazdákkal, akik elmondták - mint azt mindannyian tapasztalhatjuk -, nem minden évben lehet kitűnő minőségű bort előállítani a szőlőből, attól függ, hogy milyen évjárat van, és ez nagyban függ attól, hogy milyen mennyiségű cukor képződik a szőlőben természetes úton.
A 30. § ennek megfelelően állapítja meg a minőségi kategóriákat, és a 30. § c), illetőleg d) pontja leírja azt, hogy milyen a minőségi bor cukorfokigénye. Én ugyan úgy érzem, hogy a meghatározott termőhelyről származó minőségi bornál a törvényben szereplő 15 tömegszázalék kicsit kevés, szerintem ott minimum 17 százalék a szükséges. A meghatározott termőhelyről származó különleges minőségű bornál a 19 százalékot jól megállapított mértéknek tartom.
Nézzük, hogy mit mond a 45. §! A forgalomba hozatalt taglaló 45. § azt mondja a (2) bekezdés a) pontjában, hogy akkor meghatározott termőhelyről származó különleges minőségű bor jelzővel hozható forgalomba a bor, ha az száz százalékban az adott termőhelyről származik, tehát száz százalékban ezt a minőségű szőlőt tartalmazza, a minőségi bor pedig 85 százalékban.
Nem érzem indokoltnak azt, hogy itt százalékokat határozzunk meg, sokkal inkább fontosnak tartanám ebben a paragrafusban is az előbbi és a borszakma által is általánosan elfogadott 19 százalékkal a különleges minőségű bor magyar mustfokigényét, illetőleg a minőségi bornál a 17 magyar mustfok feletti cukortartalmat.
Az összes többi, tehát a c) pontban az egyéb természetes bor - ami egyébként az asztali és tájbor kategória - természetesen maradhat úgy szabályozva, ahogy ott volt. Ebben az esetben valósulna meg az a szabályozás, hogy csak bizonyos jó évjáratokban lesz majd különleges minőségű bor, és ez felel meg a nemzetközi szabályozási gyakorlatnak is.
A törvény nagyon alaposan körülírja, hogy milyen módon, milyen eljárásokkal kell és lehet bort előállítani, és leírja, hogy milyen szervezet fogja ennek a törvényi szabályozásnak a betartását felügyelni. A 67. §-ban szerepel, hogy alapvetően a hegyközségi szervezetek működnek közre ebben a munkában az OBI-val, az OMMI-vel együttműködve.
Úgy érzem, hogy a hegyközségek nem alkalmasak arra, hogy egyedül lássák el ennek a feladatnak a nagy részét, és ezért a VPOP bevonását mindenféleképpen indokoltnak tartom a szakigazgatás szervei közé. A korábbiakban elhangzott fogyasztóvédelmi, illetőleg adóhatósági bevonás tárgyalási alap lehet, meg kell gondolni, de a VPOP hagyományosan közreműködött a magyar bor minőségének korábbi felügyeletében is.
Eljutottunk oda, hogy a bortörvényben nevesítést kapott a hegyközségi szervezet, és itt hadd térjek át a hegyközségi törvény módosítására. A hegyközségi törvény egy nagy konszenzussal elfogadott törvényünk. A hegyközségi szervezet megalakítása óta összegyűlt tapasztalatok alapján bizonyos szabályozási részeket meg kellett változtassunk a törvényben, és ezek a törvényben - az előbb Puha Sándor képviselőtársam által elmondottak szerint - nagyon jól vannak lefektetve.
Nem akarom hosszúra nyújtani a beszédemet, ezért csak arra térek rá, hogy mi az, amit nem tartok jónak a hegyközségi törvény módosításában, ez pedig az, hogy a hegyközségek terméktanácsi szerepkört kapnának. Úgy érzem, hogy ez tipikus esete az "ide nekem az oroszlánt is!" szindrómának. Ha a hegyközségek maradéktalanul meg akarnak felelni annak, amit a módosítás leír, például a módosítás 12. §-ában - a hegyközségi törvény 40. §-ának módosítása szerepel ebben -, ami szerint a célszerű telepítés és művelés, a növényvédelem szabályozása, az ültetvények rendje, a szőlőhegyeken az ingatlanok, az utak, a vízelvezető árkok állapotának, a növényvédelemnek a kézben tartása, ennek szankcionálása mind a hegyközségekre fog nehezedni, akkor már csak azért is kérdések merülnek fel a szabályozás ilyetén formában való meghozatala eredményességében, mert mindezt a feladatot gyakorlatilag a hegybírónak kellene ellátni, és a hegybíró egy személyben volna szabályozó, szabályozást ellenőrző és szankcionáló, szankciót előterjesztő személy is. Úgy érzem, hogy itt ez túlzott feladat a hegyközségek számára. Arról nem is beszélve, hogy a hegyközségek kimondottan borvidékekre, termőhelyekre szerveződnek.
A Hegyközségek Országos Tanácsa hússzor két személyből állnak, és kimondottan a borvidékek érdekeit képviselik. Nagyon furcsán nézne ki az, hogy a borvidékekről határoznák meg egyes borvidékek érdekeit más borvidékek képviselői, és mindezt vetítenék egy ország borpiacára. Az eddig kialakult gyakorlat, miszerint a Szőlő és Bor Terméktanács látja el ezeket a feladatokat, véleményem szerint jól működött, és ennek a törvényi szabályozása vagy törvényi szintre való emelése volna inkább kívánatos, mint a hegyközségek ezzel a feladattal való - érzésem szerint - túlzott megterhelése.
Még egyetlenegy dolgot, egy érdekességet szeretnék elmondani a törvénymódosítással kapcsolatban, ez pedig a 10. §-ban van, amikor is azt mondja a törvény - egyébként véleményem szerint nagyon helyesen -, hogy az felvásárló, aki egy naptári éven belül a hegyközség működési területén legalább 0,7 tonna szőlőt, és ami a lényeg, 5 hektoliter bort vásárol.
(0.50)
Ha most ezt egy kicsit megvizsgáljuk, akkor tulajdonképpen már az is felvásárlónak fog minősülni, aki egy borvidék borát egy család számára vásárolja meg, előre beszerezve ezzel egy egész éves borkészletét. Ilyen formában neki is felvásárlóként kell a hegyközségnek bejelentkezni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szabályozás nem jó. Ezt mindössze úgy említem csak meg, mint a szabályozás egy érdekes vetületét.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
