DR. BÁLINT GYÖRGY
DR. BÁLINT GYÖRGY
DR. BÁLINT GYÖRGY (SZDSZ): Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Látszólag ott kezdem el az agrárgazdaságról szóló törvényjavaslathoz fűzendő gondolataimat, ahová voltaképpen el kellene érkeznem. Mert a tárgyalás menete rendszerint úgy történik, hogy először a növénytermesztés, az állattenyésztés, a gépesítés, a növényvédelem, az ökonómia, a marketing és az egyéb témák problémáiról, eredményeiről, sikereiről vagy kudarcairól szoktak szólni, és ezekhez szokták hozzáfűzni az oktatást, kutatást, szaktanácsadást illető problémáknak a megvitatását.
Volt egy időszak, amikor a magyar mezőgazdaság sikerágazatnak számított. Ennek mozgatója a céltudatos vagy a nyugati országokból begyűrűző innováció volt. Ebben az időben számos kutatói együttműködés jött létre, egyetemeink és főiskoláink pedagógusai szívesen látott vendégek voltak a külföldi társintézményekben.
(22.50)
Nem volt ilyen rózsás a helyzet a szaktanácsadásnál, amely valamilyen oknál fogva a magyar gazdatársadalomnak mostohagyereke volt mindig, és ezért nem ért el kiemelkedő eredményeket.
A mezőgazdaság jelenlegi, rózsásnak egyáltalán nem mondható, de a kibontakozás jeleit mutató helyzete az én meggyőződésem szerint többek között nem kis mértékben az innováció, a műszaki fejlesztés krónikus gyengélkedésére vezethető vissza.
Nem nyugodtak meg a kedélyek az oktatás és különösen a felsőoktatás frontján, mert sokan úgy vélik - és több-kevesebb indokkal -, hogy jobb helyük volt a Földművelésügyi Minisztérium szárnya alatt, különös tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági elméleti oktatást a gyakorlati nagymértékben egészíti ki, és a tangazdaságok üzemeltetése kétségkívül szakmailag megbízhatóbb helyen, jobban tudja betölteni funkcióját akkor, ha a mezőgazdasági tárca gondozásában van, mint hogyha egyéb helyeken foglalkoznak a problematikus ügyeikkel.
A középfokú oktatás némileg kedvezőbb helyzetben van. Patinás intézményekben tanulhatnak a fiatalok. Úgy gondolom, ez az oktatási rendszer a maga jó útján folyik tovább.
Nagy jelentősége van - és ezt különösen szeretném hangsúlyozni - a felnőttképzésnek, különös tekintettel arra, hogy most másféle ismeretanyagra tartanak igényt azok a szakemberek, akik agrárvállalkozásba kezdenek, kis, nagyobb vagy egészen nagy területen kezdenek gazdálkodni. E tekintetben számos kezdeményezés van, és ezek közül hadd említsem meg csak azt a távoktatási gazdaképző rendszert, amely hatodik éve folyik többek között a tévében és tíz oktatási intézményben is.
A kutatóintézetek egy része eredményesen működik, egy része megszűnt, egy része pedig kínlódik a gazdasági-pénzügyi nehézségek között, de azért itt-ott-amott tisztességes és figyelemre méltó eredmények is jelentkeznek.
Mindez azonban kétségkívül kevés ahhoz, ami észrevehető minden ember számára, talán nemcsak a szakembernek, hanem az érdeklődő utas számára is, már akkor, ha az országúton keresi föl az ország valamilyen részét, mert bizony az ország agrotechnikai színvonala nemcsak hogy heterogén, hanem nagyon le is csökkent. Ezt jól mutatják azok a parcellák, amelyeket derékig érő gyom borít, azok a piszkos tehenek, amelyeket az út szélén lát az ember legelészni, meg a többé-kevésbé elmunkált földek, a sokszor használhatatlan, gödrös dűlőutak, a gondozatlan, beteg gyümölcsösök. És néha még olyan is előfordul - a ma újra szóba kerülő szőlőtermeléssel és borgazdasággal kapcsolatban talán szabad ezt is elmondani -, hogy az ember elmegy egy "Szőlő és bor városa" szép táblát viselő város előtt, és azt látja, hogy a határában évek óta metszetlen és műveletlen szőlők gazosodnak.
Mindezeket a hiányosságokat és hibákat felsorolja, és a rájuk alkalmazható eredményes tevékenységet meghatározza az agrárgazdasági törvény, amely azt mondja, hogy a termelés versenyképességének javítását kell célkitűzésnek tekinteni; esélyegyenlőséget kell teremteni az agrártermelésből élők számára; hogy a kedvező agráradottságokat a gazdaságos, exportorientált termelés szolgálatába kell állítani; hogy törődni kell a lakosságmegtartó képesség javításával, a természeti-környezeti tényezők természetes megőrzésével és nem utolsósorban az agrárinnováció segítésével. A célok és feladatok nagyon szépek és reményteljesek, és bízunk benne, hogy többek között az agrárgazdasági törvény is segíteni fog ezeknek a megvalósításában.
Szeretnék még egy kérdést fölvetni, nevezetesen azt, hogy a törvény határozott különbséget tesz a versenyszférában és a kisegítő foglalkozásként gazdálkodók tevékenysége és támogatása között. És ez így van helyesen, ez így célszerű, így épül föl a mezőgazdaság ökonómiai rendszere a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban is.
Óvakodnunk kell azonban attól, hogy taccsvonalra szorítsuk a kistermelést. Nemcsak azért, mert bizonyos nosztalgiával tekintünk Magyarországon arra a 1,5 millió kisparcellára, amelyeket a családok saját munkaerejükkel művelnek meg, és nemcsak azért, mert sokat köszönhettünk a kistermelőknek, azoknak, akik nemcsak a család ellátása céljából termeltek friss gyümölcsöt, zöldséget, szőlőt, bort, állítottak elő nagy mennyiségű tojást, tejet, sertéshúst, mézet, tartottak kisállatokat, úgyszólván minden takarmányháttér nélkül. Nemcsak ezért kell ezeket az embereket segítenünk, hanem azért is, mert ezeknek a kistermelőknek Magyarország sajátos demográfiai viszonyai között van bizonyos társadalmi hátterük és társadalmi feladatrendszerük is, amit az infrastruktúra fejlesztésével, az integráció kialakításával, az ipari áruval való ellátásuk fejlesztésével és a felvásárlás megoldásával kellene a jövőben is segítenünk, támogatnunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan mondják, hogy ez a törvényjavaslat nem felel meg általában a törvényjavaslatok formai és tartalmi követelményeinek, és inkább valamilyen régi, rossz emlékeket felidéző határozat jellegét viseli. Mégis szabad legyen kifejeznem azt a véleményemet, hogy szükség van az agrárgazdasági törvényre, mert ez nyújt biztonságot, kiszámíthatóságot a vidéken élő emberek sokaságának, azoknak, akik a föld megműveléséből kívánnak megélni, és azoknak, akik az ő környezetükben élnek - ha lehet, minél jobban.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
