DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Ennek a törvénynek a jelentősége valószínűleg nagyobb, mint az az érdeklődés, amelyet kivált nemcsak itt a parlamentben, hanem az írott és az elektronikus sajtóban is. Kiváltképp fájlalom, hogy az ellenzéki képviselők sem az előző vitaszakaszban, sem a mai napon aktívan nem vettek részt ebben a munkában, sőt, még Izsó képviselő úr sem ül itt körünkben, aki talán ilyen esti órán felvidíthatna hozzáértésével és kitartásával.
Ennek az országnak agrártörvénye nem volt. Nem volt sem a múlt században, sem a két háború között és a szocializmus fölvirágzó, új hazát építő időszakában sem. Ennek az országnak nem volt mezőgazdasági törvénye, amely ország... (A rádiós páholy felé fordulva:) Ha a személyzet esetleg hagyná, hogy szóljak, és a karzaton elcsendesedne, és álomra hajtaná a fejét, mindnyájunknak jót tenne.
Az, hogy ez a törvényjavaslat 1997 őszén az Országgyűlés elé kerülhet, és ez a témakör törvényi szabályozást kap, az sokkal nagyobb jelentőségű annál, mintsem egy európai uniós csatlakozási kihívás vagy kényszer. Ennek az országnak a mezőgazdasági adottságai - hála a jó Istennek - a környező államokénál jobbak. Összehasonlíthatatlanul jobbak, s a nyolcvanas évek első felében elért eredmények kapcsán a magyar mezőgazdaságot mint Európa egyik dobogós helyezettjét emlegették, és ez igen komoly kihívást jelentett a már akkor is sokkal nagyobb dotációval és támogatottsággal bíró európai és tengerentúli országok nem is nézték jó szemmel ezt a fejlődést és ezt az előremenetelést.
Azonban az összehasonlítás, ami a német törvény megszületésével kapcsolatban megjelenik, nem mindenben pontos. 1955-ben Németországban egy Marshall-segélyezési csomag kellős közepén mondta ki a parlament azt, hogy ebben az országban át kell vállalni valamit, amit nem tud a szolgáltatás, nem tud az ipar - háború után tíz évvel vagyunk - kiváltani. Meg kell tartani a népességet lehetőség szerint azon a területen, ahol született, és ahol életfeltételei adottak. És addig, amíg ez a gazdaság be nem indul, nem kezd el mozogni, addig valamiféle többlet eszközrendszerrel és garanciával a mezőgazdaságot olyan helyzetbe hozni, ami az ország első lépésének megtételéhez segítséget nyújthat.
Sokkal kevésbé egzakt módszerekkel, mint ahogy ez a mi törvényünkben megjelenik, mert ott nem beszél regulált piacról, nem beszél támogatási célokról, és bizony - ahogy Bauer Tamás mondta -, nem beszél költségvetési predesztinációról sem. De ez a törvény túlélt 32 évet, bocsánat, 42 évet, nagy probléma nincs vele, beszámol a földművelésügyi miniszter, a tőke és jövedelem arányát összehasonlítják a nemzetgazdaság egyéb ágazataival, és azt mondják, minden rendben van, most már csak arra kell figyelni, hogy a mi egyéni gazdáink egy bizonyos támogatottsági szintet élvezhessenek, hogy a saját területükön azt a gazdálkodási szintet és azt az életszínvonalat fenn tudják tartani, amit eddig megszoktak. És nyilvánvalóan, ha magát a mezőgazdasági termelőt, az egyéni gazdát nézzük, akkor ő több támogatásban részesül, mint amennyit a központi költségvetésnek befizet, könyörtelen, nagyon kemény, szigorú adminisztrációs szabályok mellett, de ezt a támogatottságot a belső fogyasztási piaccal az állam vissza is szedi. Ezt ne felejtsük el!
Nézzük meg, hogy az európai átlag mezőgazdasági fogyasztás és a magyar jelenlegi társadalmi átlagfogyasztás mind mennyiségében, mind struktúrájában hogyan alakul. És akkor nagyon el fogunk csodálkozni. Megnézhetnénk - és azt hiszem, ezek tények, és itt a költségvetési vita során mindig elő is jönnek -, hogy a magyar mezőgazdasági alaptevékenység mennyi befizetést és mennyi támogatási viszonyrendszert mutat. Hát bizony, ez több mint 70 milliárd forintos plusz a mezőgazdasági termelők javára, ami azt jelenti, hogy nettó befizetők - és ezen körön belül sem mindenki egyformán.
Ez a törvény - mint ahogy erre egyébként képviselőtársaim is utaltak - végre most már a legmagasabb jogalkotási szinten fogja szabályozni és kinyilatkoztatni, hogy kedves barátaim, szektorsemlegesen kívánunk ügyködni, egy olyan versenyszférát próbálunk kialakítani, amelyben van regulált piac. De ez nem egy olyan kiemelt és privilegizált terület, ahova az államnak mindenáron be kellene avatkoznia mind a felvásárlási árak, mind a termelési, mind a költségek vonatkozásában, hanem egy kemény kihívás egy bizonyos támogatottsági rendszer, cél- és eszközrendszer meghatározásával, amelyhez azok juthatnak hozzá, akik versenyképes, minőségi árutermeléssel foglalkoznak - és pont.
A másik kategória, ami részben kapcsolódik a népességmegtartó erőhöz és a vidékfejlesztéshez, a szociális okokból, akár kényszervállalkozóként, akár jövedelemkiegészítésként mezőgazdasági tevékenységet folytatók köre, akik az áru egy részét természetesen piacon kívánják értékesíteni, és az ebből származó többletjövedelmeiket a fogyasztásban felhasználni. Ők azonban nem ugyanazon eszközrendszerrel támogatandóak, mint a verseny, az agrárversenyszféra szereplői.
Mit jelent a nemzetgazdaságon belül a magyar agrárágazat? 1993-as adataim vannak, amikor, azt hiszem, a mélyrepülés a legszebb virágzó időszakát élte. A mezőgazdasági árukibocsátás összege - ez az alapanyag-termelés - 519 milliárd 107 millió forint volt, ennek a hozzáadott értéke 193 milliárd 337 millió forint. Az erre épülő élelmiszeripar 565 milliárd 441 millió forint kibocsátási értékkel szerepelt, a hozzáadott érték 139 milliárd 820 millió forint volt. Most a termelő ágazatok közül a következőt sorolnám - mint következő legnagyobbat -: ez a vegyi alapanyagok és termékek gyártása, 207 milliárd 35 millió forinttal, hozzáadott érték 62 milliárd 532 millió forint. Őt követi a kőolaj-feldolgozás és ipari alapanyag előállítása 193 milliárd 586 millió, illetve hozzáadott értékben 91 milliárd 555 millió forinttal és ezután messze-messze lemaradva jön a gépgyártás és a fémfeldolgozás; a többi iparág nem éri el a három számjegyet sem.
Tehát ha az élelmiszer alapanyag-termelést és az élelmiszer-feldolgozást nézzük, akkor itt a nemzetgazdaságban meghatározó értékkibocsátás van mind hozzáadott értékben, mind termelési értékben, és ezt úgy éri el, hogy csökkenő munkaerő-foglalkoztatás jelenik meg. Tehát itt van egy hatékonysági elmozdulás még akkor is, ha a rendszerváltás legnagyobb vesztesének az agráriumot tekintjük, és egyesek szerint ezt a törvényt, amit most itt az Országgyűlés tárgyal, egy agrárkárpótlási törvényként is felfoghatjuk. Nem erről van szó.
Ráférne erre az ágazatra egy kárpótlás, de azt hiszem, hogy dafke kárpótlásokról - csak azért, mert az egyik rezsimnek ilyen, a másik rezsimnek olyan meggondolásai vannak a nemzetgazdaság kisemmizettjeinek kárpótlására - nem gondolkodhatunk, mert akkor ez olyan ördögi kört indít el, aminek aztán a vége soha be nem látható folyamattá terebélyesedhet ki. Ennek természetesen majd azok isszák meg a levét, akik a sor végén állva mindig befizetők lesznek az adókkal, a közterhekkel és az egyéb olyan járulékokkal, amelyeknek a terheit ők viselik, azt meg soha nem tudjuk konkrétan, hogy ki húzza a hasznot, mert ezek a körök eltűnnek a periférián. És sajnos, a célt sem érjük el, még azt a politikai célt sem, amit egy-egy kiemelt körnek, rétegnek vagy ágazatnak a támogatottságában megpróbáltunk teljesíteni.
(24.00)
Tehát én azt hiszem, hogy ennek a törvénynek sokkal nagyobb a jelentősége, és sokkal nagyobb a tartalmi elkötelezettsége, még akkor is, ha mint jogász azt kell mondjam, hogy valóban igazak azok a felvetések, amelyek bizonyos országgyűlési határozathoz - és most nagyon jóindulatúan fogalmaztam - hasonlatos elképzelést vetnek fel egyes képviselők fejében, mintsem egy törvényt. Mert a törvényi normatívák, a törvényi meghatározottságok a jogalkotásról szóló törvény szerint nem mindenben koherensek ezzel.
De van egy kinyilatkoztatás, amelyet mégiscsak törvényi szinten kell meghoznunk, éppen a kényszerítő erő miatt, hogy azok az erre az agrártörvényre épülő egyéb jogszabályok - és itt akár a törvényekkel is kezdhetnénk: költségvetési törvény, kamarai törvény, agrárrendtartási törvény, érdekképviseleti törvény és a szakágazati törvények - már egy eligazítást kaphassanak ezen - az én meglátásom és sajátos szóhasználatom szerint - agráralkotmány alapján, mert úgy hiszem, hogy ugyan nincs a törvények között ilyen jellegű hierarchia, a Magyar Köztársaság alkotmányát leszámítva, de azt hiszem, az agrártörvények között ez jelentheti a vezérszerepet, és ez lehet az, ami azért valamiféle fogódzót fog adni. Bízom abban, hogy ennek a megszavazása ellenzéki támogatottságot is hoz, ami a következő törvényhozást is óva figyelmezteti arra, hogy ennek a törvénynek a módosításához, megváltoztatásához a mindenkori konszenzustörekvés kell hogy jellemző motivációja legyen, mint ahogy az előterjesztésnek az. Ugyanis 1997 márciusában ezek az alapelvek, amelyek ebben a törvényben megfogalmazódtak, hétpárti egyetértéssel, illetve valamennyi érdekképviselet egyetértésével születtek meg. A szóhasználatban, a fogalmazásban természetesen vannak eltérések, mert egy kodifikált szöveg nem követhet egy jegyzőkönyvi 15 pontot, amit mint alapelveket vezettünk be annak idején az agrártörténelem könyvébe, és természetesen vannak olyan jellegű eltérések is, amelyek egy külön törvény kapcsán éles konfliktushoz vezettek ellenzéki és kormánypártok között, s ez a földtulajdonlás kérdése. Nevezetesen már az agrárkerekasztalnál világos volt, hogy a társas vállalkozások földtulajdonszerzésében nincs egyetértés, s úgy tűnik, hogy nem is lehet jó időn keresztül. Ezért ennek feloldására a kormány, felismerve ennek társadalmi érintettségét, illetve hatását, a népszavazás eszközéhez nyúlt. Tehát döntsön a nép, hogy gyakorlatilag a földtulajdonlás szabályozásában milyen eljárási módot látna helyesnek vagy jónak. Ez a népszavazás bizony erre a törvényre is hatással lesz. Mert mit mond ki ez a törvény? Kimondja, hogy azok, akik ebben az ágazatban árutermelő mezőgazdasággal foglalkoznak, a jövőre vonatkozóan kötelesek azon szabályoknak alávetni magukat, amelyek az adatszolgáltatásban, az információrendszerben, a piacszabályozási eszközrendszerben rájuk nézve kötelezően megjelennek, s akkor várhatnak az államtól bármiféle támogatást.
Előírja ez a törvény azt is, hogy a társadalmi közteherviselésből az ágazat valamennyi árutermelő piaci szereplőjének egyformán - bizony, bizony! - ki kell vennie a részét. Ha mi diszkriminálunk egyik oldalról a tulajdon megszerzése, megtarthatósága vonatkozásában, a másik részről viszont egyenlőséget kívánunk meg mind a szabályozásban, mind a részvételi körben, mind az információs rendszerben, az adatszolgáltatásban, az összeírásban, az érdekképviseletben, akkor az egyik lábát ennek a működő ágazatnak valahogy befűrészeltük, és ha az esetleg onnan kiesik, akkor erről a székről nagyon nagyot lehet esni. Méghozzá azok fognak igazán nagyot esni, akik nincsenek biztonsági övvel felszerelve, mert nem tellett rá - tehát régi fapados Trabant biztonsági övével rendelkeznek, és nem értek még el a Mercedesig. Mert aki a Mercedesből száll ki, az még mindig átülhet a Trabantba, viszont lehet, hogy a Trabantosnak bicikli sem fog jutni. Tehát most pontosan azoknak az érdekét kell képviselnünk, akik szeretnének egy jobb, valóban kényelmesebb és biztonságosabb székbe ülni, ehhez azonban a rendszerbe történő beállításukra is szükség van, még úgy is, hogy ez bizonyos ellenérzéseket vált ki. Ezt is tapasztaltuk tavasszal, amikor, igaz, kellően át nem gondolt, illetve nem biztos, hogy szerencsés tálalás után vezettük be azokat az első szabályokat, amelyek az adminisztrációt, az információs rendszert és részben a közteherviselést is célozták. Volt egy demonstráció, s ezt mindenféleképpen a jövőre nézve tanulságként kell nekünk leszűrni, és ennek megfelelően működtetni azt a támogatási rendszert, amelybe a közös kockázatvállalás is beletartozik.
Volt olyan javaslat e törvény tárgyalásánál - itt írásban egyelőre nem láttam, de elképzelhetően megjelenik -, hogy kockázati katasztrófaalapot is hozzunk létre, mert ez milyen jó dolog. Igen, valóban sok mindent létre lehet hozni. Nem e törvénynek a keretében, mert ha nevesítünk bármilyen alapot is, akkor itt valamennyit fel lehet sorolni, mert példához nem lehet egyet sem kiemelni.
De ha úgy gondolják egyesek, hogy a kockázati katasztrófaalap a legfontosabb, és az ágazat sajátosságainak - nyilván az időjárási viszonyokat is figyelembe véve - legjobban kitett, a ciklikusságot legnehezebben elviselő, leggyengébb egzisztenciákat felvonultató területnek ilyen védelemre szüksége van, akkor be kell tenni a másik oldalt is, hogy ezt a katasztrófaalapot - bizony, kedves barátaim! - nem egyedül a mindenkori költségvetés, a kormányzat és az Országgyűlés fogja biztosítani, hanem az ágazatban dolgozó valamennyi érintett személy bevonásával. Mert azt nagyon szépen látjuk ám, amikor időnként probléma van, most legutóbb az almával, hogy gyengébb minőségű léalmát nehéz értékesíteni. Az előző évben is volt erre támogatás, volt egy ígéret, volt egy megállapodás, hogy akkor az intervenciós alapot elkezdjük feltölteni. Ebből az almatermelők nyolcmillió forintot tudtak produkálni. Mi azt vállaltuk, hogy amennyit ők tesznek be, annyit tesz be az állam is. Most már vállalnánk, hogy tízszer annyit teszünk be. Nem annyit fogunk betenni, kedves barátaink, hanem több mint 600 millió forintot.
Tehát ha nem indulunk el azon az úton, hogy a minőségi termeléshez, a minőségi áruhoz kötött támogatást preferáljuk, és piaci zavar esetén avatkozunk csak be; ha minőségi áru nem adható el, és ezt törvényileg nem indítjuk el, és nem garantáljuk, akkor soha nem lesz rend ebben az ágazatban, márpedig enélkül nincs agrárszabályozás; nem lesz minőségi termelés; és nem lesznek módos és jól képzett, valóban hosszú távra is gondolkodó vagy ennek feltételeit magukban hordozó egyéni vagy társas vállalkozások. Ezért tartom én ezt nagy jelentőségűnek. Bár annak nem nagyon örülök, hogy a mezőgazdasági bizottságban egyedül kisebbségi vélemény fogalmazódott meg e törvény tárgyalása kapcsán, a költségvetési bizottság viszont egyhangúlag támogatta. Annál is inkább, mert a kisebbségi véleményt megfogalmazók az alternatív javaslataikkal nem álltak elő. Egyébként nehéz is lett volna, mert azon jegyzőkönyv, amelyet aláírtak, alapelveiben a kodifikált szöveget, amelyet az Országgyűlés megkapott, tartalmazta.
Azok az indítványok, amelyek most beérkeznek - és azt hiszem, hogy még ma számíthatunk egypárra - jobbító szándékkal születnek. A kodifikálási folyamat is, úgy látom, mederben tartható. Azt hiszem, hogy a kormány számos módosító indítványt támogatni is fog annak érdekében, hogy bővüljenek a garanciális elemek, de ezt nem tehetik meg úgy, hogy ne látnánk, hogy ez hová és milyen irányba viszi az ágazatot; hogy ki tudunk-e menni az európai uniós piacra, meg tudjuk-e állni ott a helyünket, tudunk-e vagy nem mennyiségileg és minőségileg olyan bázist teremteni magunknak, ami hosszú távon biztosítja ennek az ágazatnak a fenntarthatóságát. Ez nem törvényhozási kérdés, hanem egy picikét az agrártársadalom közügye, az agrártársadalom valamennyi szereplőjének: a termelőnek, az érdekképviseletnek, a kamarának és az agrár-szakirányításnak együttvéve. Ha ez az együttműködés hatékony és valóban jó munkát eredményez, akkor nagyobb gondunk nincs; ha - és itt Solymosi képviselő úrra utalnék vissza, teljesen egyetértve vele - politikai pártcsatározások és választási kampánybeszédek további fő tartalmi elemét fogja képezni, ki segíti ugyan jobban a magyar vidéket és a magyar parasztot, ki az, aki igazán szívből érzi búját és baját, és ezt überelgetve próbáljuk meg itt mondogatni, akkor csak a nagy kiábrándulást fogjuk elérni, mint ahogy egyes vidékeken ez nyilvánvalóan a sorsuk elhagyatottsága miatt elő is fordult.
(0.10)
És én azt hiszem, hogy az érdekképviseleteknek is elsősorban arra kellene törekedniük, hogy a saját érdekkörükhöz tartozókat e törvény vonatkozásában is eligazítsák, és már most jelezzék feléjük, hogy a költségvetési törvény elfogadását követően milyen rendszerben és milyen támogatottsági formák között tudnak majd gazdálkodni.
Nagyon fontos, és ebben a törvényben nagyon sokan fölvetették képviselőtársaim, hogy a támogatottság egzakt mérése, a közvetlen agrártámogatások, a vidékfejlesztés, népességmegtartás hogyan viszonyul egymáshoz. Én itt kérném majd a segítséget. Ugyanis ennek a kodifikálása egyéb törvények feladata, hogy az alapok egymáshoz érjenek, hogy átláthatóak legyenek, hogy az a pénzügyi forrás, amelyet minden évben a költségvetés ezen célrendszer érdekében, amelyet e törvény tartalmaz, biztosítani fog, mérhető paraméterek szerint kerüljön fölosztásra. Mert itt már egyszer leszögeztük, és ez a törvény nagyon okosan és helyesen, az önök módosítási indítványaival kiegészülve kettéválasztja a piaci és a szociális jellegű támogatások körét; de ennek valóban majd a megjelenési forrása, ennek működtetése, szakigazgatási leosztása az igazi feladat, és ennek a most picikét bizottsági határozatra - vagy mit ne mondjak, pártkinyilatkoztatásokra - emlékeztető mondatai majd azokban a törvényekben tartalommal megtelhetnek, és ez leképződhet nyilvánvalóan kormány- és miniszteri szintű rendelkezésekre is, és az eredménye azzal a beszámolóval, amire a minisztert ebben a törvényben kötelezik, itt a parlament előtt kell hogy számadásra kerüljön, és ez - bocsánat, Kertész képviselő úr - súlyosabb politikai szankcióval jár, mint egy interpellációra adott nemleges válasz.
Én azt hiszem, ha egy miniszternek az agrárágazat jövedelemhelyzetéről, a tőke- és a jövedelemviszonyairól, az úgynevezett agrárolló nyílásáról vagy záródásáról szóló beszámolójának, a foglalkoztatáspolitikának, a vidékfejlesztésnek a helyzetéről ez megfelelő támogatottsági szint, amely a törvény szerint már egy determináció alapján nem következik be, akkor ott bizony nem egy bizottsági vizsgálatra, hanem a miniszter lemondására van szükség, mert akkor az adott miniszter a kormányon belül az ágazat érdekeit ezen törvény felhatalmazottsága alapján nem tudta kellően képviselni, vagy rosszabbat mondok: az így támogatásokra szánt pénz nem érte el a célzott kört, vagy nem úgy érte el, mint ahogy arra már volt egyszer-kétszer példa, hogy az objektív mérőszámok szerint kerüljön visszaosztásra.
Itt nem lehetnek már a termelői szférában külön lobbyérdekek. Itt már nem lehet arról beszélgetni a jövőben, hogy a támogatások jó része hogy jusson vissza a termelőhöz, és mi az, amit a feldolgozó és a forgalmazó lenyúl. Itt olyan szabályozottságnak kell érvényesülnie, amely az ágazatban a pénz felhasználását egyértelműen, utólagos kontrollal is ellenőrizhetővé tudja tenni - kész. Ha erre nem képes az adott szakigazgatás első számú vezetője, akkor az a pozíciójára alkalmatlan. Ezt a felelősséget vállalja be akkor a földművelésügyi kormányzat, amikor ezt ideterjeszti, és nyilvánvalóan bízva abban, hogy ennek a kihívásnak eleget is tud tenni, nagyon remélve azt, hogy ez a törvény az Európai Unióhoz történő csatlakozásig már lényeges módosítást nem szenved, és végre az az eszközrendszer, ami eddig kormány- vagy miniszteri szinten került csak megfogalmazásra, most a törvény hatályánál fogva úgy fog érvényesülni, hogy abba akár érdekképviseleti, akár szakigazgatási, akár lobbyoldalról már alapvetően belenyúlni nem lehet, és nem a tűzoltó munkára, hanem az építkezésre fog olyan fundamentumot, alapot biztosítani, amely ezt az ágazatot a jövő évezredbe vezeti, és talán ki tudja váltani átmenetileg azt a tőke- és forráshiányt, amelyre a szolgáltatás és az ipari termelés még a belső igények vonatkozásában nem volt képes.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps, bravó kiáltások a bal oldalon.)
