ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER
ZWACK PÉTER (független): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagy jelentőségű törvényt vitatunk jelenleg, ami kivétel nélkül mindenkit nagyon közelről érint. A társadalom egészségi állapota minden nemzet számára olyan létkérdés, amely nem ismer hierarchiákat. Minden tisztességes államnak arra kell törekednie, hogy polgárai minél magasabb színvonalú, továbbá minél szélesebb körű egészségügyi ellátásban részesüljenek.
A most előttünk fekvő törvényjavaslat nem valamilyen szakkérdés részletes szabályainak parlamenti jóváhagyására vár, mint a legtöbb általunk vitatott tervezet. Itt egy teljes szakterület átfogó alaptörvényét kell megalkotnunk. A javaslat kodifikációs érvényű szabályozást szándékozik létrehozni mind az egészségügy rendszerére, mind a mi egészségünkre vonatkozóan.
Ez a kettős cél azonnal vitát is kavart a legmagasabb szintű szakmai körökben. Meggyőződésem, hogy a törvénynek mindkettő, az egészség és az egészségügy is szabályozási tárgya.
Mai hozzászólásomban olyan gondolatokat és javaslatokat fogalmazok meg, amelyek többlépcsős szakmai konzultáció eredményeként keletkeztek. Szóban és írásban is több fordulóban véleményeztettem a különböző fázisokban levő törvénytervezeteket a Magyar Orvosi Kamarával, a választókörzetemben érintett Bács-Kiskun megyei és kecskeméti kamarai képviselőkkel, az alapellátást koordináló, illetve végző vezető orvosokkal és a körzetekben dolgozó háziorvosokkal, továbbá természetesen a kórházakban tevékenykedőkkel is.
Az orvostársadalom képviselőivel folytatott széles körű eszmecserék mellett konzultáltam más beosztású egészségügyi dolgozókkal, az e kérdésekben is megkerülhetetlen jogászokkal és nem utolsósorban a választókörzetemben élő emberekkel, akik az egészségügyi rendszer állandó potenciális vagy valóságos páciensei. Azt egészen bizonyosan leszögezhetem, hogy e törvény alkotása közben még a megszokott rutinszerűséggel sem járhatunk el. Mind a téma súlyossága, mind a szabályozás kodifikációs jellege különleges figyelmünket igényli.
A különböző pártok frakcióihoz tartozó szakértő képviselőtársaim már kifejtették szervezeteik véleményét. Én most minden direkt politikai megfontolástól mentesen, a szakmai indokok meghallgatása után, emberi és független képviselői lelkiismeretemre hallgatva szólok hozzá néhány nagyon fontos, remélem, jelenleg még nyitott kérdéshez.
A kodifikációs jelleg nagyon szigorú követelményeket támaszt az alapfogalmak tisztázása tekintetében. Ennek egyik eleme a címről folytatott vita, amelyben melegen támogatnám az orvosi kamara javaslatát, hogy a törvény az egészségről szóljon, mert ez magában foglalja az egészségügyi rendszert is. Általában egyetértek azokkal az orvosi véleményekkel, hogy a szakterület alaptörvényének szemléletileg a javaslatnál sokkal szélesebb körűen kellene foglalkoznia az egészséggel mint értékkel, az állampolgárok ilyen irányú kötelezettségeivel, hiszen ez is egyik eleme az egészségügyi rendszer működésének.
Ugyancsak szemléleti kérdésnek tekintem, hogy egy átfogó törvény minden alapfogalmat igyekezzen definiálni, amit csak lehet. Hiába ad a tervezet 3. §-a a-p) betűig tartó felsorolást a fogalmakból, így is nagyon fontosak maradtak ki.
Számos vélemény szerint ilyen maga az egészségügy fogalma is. De az alapellátás és a sürgősségi ellátás definíciója nagyon hiányzik az érintetteknek, méghozzá tételes tartalmi felsorolásokkal részletezve.
Külön tétele a meghatározások rendszerének a szereplő személyekre vonatkozó rész. Ezzel kapcsolatban nagyon sok hiányérzet fogalmazódott meg a különböző fórumokon és szakvéleményekben. Semmiképpen sem elegendő, hogy csak a beteg, a kezelőorvos és az egészségügyi dolgozó fogalmát határozza meg a törvényjavaslat, definiálni kellene az orvos, szakorvos, háziorvos, fogorvos, védőnő, házi betegápoló kategóriákat is. Nem azért, mert mindenki szeretné hallani, hogy az ő szerepköre hogyan fogalmazható meg egy precíz mondatban, hanem mert később a törvényben, illetve a végrehajtás során a gyakorlatban a pontos elhatárolásoknak felelősségi következményei vannak.
A meghatározási kérdéseknél bonyolultabb probléma magának az orvosi tevékenységnek a tartalmi kifejezése. Ez a javaslatban nem található meg, nélküle viszont értelmezhetetlen benne a betegjogokról szóló, valamint az egészségügyi dolgozó jogaival és kötelességeivel foglalkozó fejezet. Ennek mélyebb kifejtésénél ki kell térni arra, hogy az orvosi munka szellemi alkotó tevékenység, a gyógyítás alapelve az, amit az egészségügyi dolgozók a beteg üdveként fogalmaznak meg. Az orvos esküjének szellemében az elvárható szakmai tudás szerint dönt, az orvost szabad szakmai döntési jog illeti meg, az orvos nem kényszeríthető esküjével, illetve lelkiismeretével ellentétes tevékenységre.
Az orvostudománynak általánosan elfogadott sajátossága az, hogy az élet és a betegség végtelen számú variáció és lehetőség formájában jelenik meg. Ezért ezeknek a folyamatoknak az eredményei pontosan nem ismertek, teljes körű megismerésük nem is várható. A gyógyítást szolgáló orvosi beavatkozások közelítő jellegű döntéseken alapulnak. A gyógyító beavatkozások az orvostudomány eredményeinek és bizonytalanságainak ismeretében történhetnek. Elengedhetetlenül szükséges tehát, hogy a törvény alapelvi részében ez a megközelítés rögzítésre kerüljön.
A különböző szintű és összetételű fórumokon és beszélgetéseken a leghevesebb vitákat a törvénynek a betegek jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos II. fejezete váltotta ki. Ezek a diskurzusok érintettek elvi kérdéseket is, de a szakmai közvélemény egységes volt, az egyén szerepéről szóló 1. cím 5. §-a (3) bekezdésének b) pontja, illetve 13. §-ának (1) bekezdése tekintetében. Ezek olyan általános tájékoztatási kötelezettségeket fogalmaznak meg, amelyeknek a szó szerint vétele leállítaná a gyógyítás folyamatát.
A részletes vita során majd feltétlenül kezelnünk kell tudni az elkerülhetetlen módosításokat, amelyek reális keretek közé helyezik a tájékoztatási kötelezettséget. Például ahol a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy a beteget tájékoztatni kell a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről, ott el kellene fogadnunk a szakma korrekcióját, amely szerint a tájékoztatás kötelezettsége az ország területén orvosszakmailag elfogadott egyéb kezelési módszerekre vonatkozzon.
Szemléleti kérdésekről van szó, az ideális kívánalmak és a reálisan teljesíthető előírások törvényi viszonyáról. Valahol ez a vetülete van jelen a problémáknak abban az éles vitában is, amely a törvényjavaslat egyik leginkább radikálisan új szabályozási témája, a betegjogi képviselő intézményének bevezetése körül kibontakozott.
A szakmai szervezetek alapvetően elhibázottnak tartják minden előzmény és tradíció nélkül bevezetni a törvényjavaslat által megfogalmazott megoldást. Félelmeik logikája a jelenlegi helyzetre épül. Eszerint ma a kórházak alulfinanszírozottsága olyan mértékű, hogy rendszeresen előfordulnak szakmailag nem indokolható helyzetek. Ennek egyik veszélye a felelősségérzet kiölése a dolgozókból, akik minden hiányosságot az anyagi nehézségekkel indokolnak majd.
Úgy fogalmaznak, hogy a betegjogi képviselő megjelenésével az úgynevezett defenzív medicina alakul ki, amely megfelelő feltételek hiányában elhárítja a beavatkozást. Ezt igazolni látszik a kártérítési perektől hemzsegő egyes fejlett országok napi gyakorlata. Nem vitatom, ez a veszély reálisnak tűnik, mégis fontosnak tartom a jelenlegi helyzethez képest az előrelépést is. Erre módot adhat a szakmai szervezetnek az a javaslata, amely köztes megoldásként a betegjogi képviselőket nem a városi és fővárosi kerületi, hanem a megyei és fővárosi ÁNTSZ-ekhez telepítené, ott létesítene irodát számukra.
(21.00)
Nagy hibája a törvényjavaslatnak, hogy egyrészről túlzottan kórházorientált, másrészről túlzottan igazgatáscentrikus. Ezért nagyon sok helyen feledkezik meg a háziorvosokról, ahol magától értetődő lenne a jelenlétük a szabályozásban, és rendkívüli módon háttérbe szorítja a kamarákat, ezáltal felborítja a jogrendszer egészében kialakítani szándékozott egyensúlyt.
Kedves Képviselőtársaim! Befejezésül: miután a felelősségünk rendkívül nagy, hallatlanul kemény munka vár ránk a módosító javaslatok tárgyalása során. Szívem szerint azt mondanám, hogy a tárca még egy időre vonuljon vissza a szakma képviselőivel és a civil szervezetekkel konzultációra, de ne formálisan, hanem tartalmilag, és rágják végig az egész koncepciót, de félek, hogy erre majd nem lesz mód. Akkor viszont olyan alapossággal és felelősségtudattal módosítsuk a hibákat, hogy itt aztán tényleg mindannyiunk életéről van szó, ráadásul mindez a tisztességes járulékfizetőknek rengeteg pénzébe is kerül.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
