HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök asszony. Tisztelt Ház! És Tisztelt társasházi Lakók! Tisztelt közös Képviselők, akik közül nyilván sokan figyelik ezt a mostani vitát!
Azt hiszem, hogy a városi lakosság ebben az évszázadban különböző lakásformákat volt kénytelen végigpróbálni vagy végigszenvedni. Sokáig ismerték a háziúri rendszert, amelyet az jellemzett, hogy rengeteg - legalábbis, ahogy szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam - kiadó lakás volt, és minden házon kinn lógott a tábla, hogy lakás kiadó, ugyanakkor rengeteg ember nem engedhette meg magának, hogy beköltözzön a lakásokba. Azután ismertük az úgynevezett tanácsi rendszert, amikor a lakások bére névleges volt. Viszont ahogy előttem Lányi Zsolt képviselőtársam mondta, a lakások felújítása is inkább névleges volt, mint valódi. Azt hiszem, magam is a Magyar Szocialista Párt nevében azt mondhatom, hogy az a jelenlegi rendszer, amelyben a lakások nagy többsége azé vagy azoké, akik benne laknak, a magunk részéről ezt a lehető legjobb rendszernek tartjuk.
Tudjuk, hogy a lakások privatizációjával rövid távon sok probléma zúdult elsősorban idős nyugdíjas emberekre, akik nem engedhetik meg maguknak a lakások, pláne a házak felújítását. Hosszú távon mégis úgy gondoljuk, hogy egy polgári társadalomban, amelyet építünk, valóban az a legbiztosabb, ha az emberek nagyon nagy többsége a saját tulajdonú lakásában, otthonában lakik. Azt is tudjuk, hogy nagyon sok családnak a legértékesebb tulajdona maga az otthona, maga a lakása. Ezért minden olyan törvényt, amely a lakásokkal való bánást, felújításokat, általában a társasházi jogviszonyt szabályozza, üdvözölni kell. Úgy látom, az előzetes vitákból úgy vettem ki, hogy ezzel az ellenzéki pártok is egyetértenek, és így remélhetőleg valóban a törvény jobbításán fogunk mindannyian igyekezni.
Természetesen gondolni kell azokra is, akik eleve társasházi formában építkeztek, és azokra is, akik néhány évvel ezelőtt lettek - nem is mindig önszántukból - társasházi lakások tulajdonosai.
Azért is figyelemmel hallgattam a Független Kisgazdapárt szónokát, mert néhány évvel ezelőtt még - valljuk be - törvénytelennek nevezték a lakások eladását az új tulajdonosoknak, mondván, hogy azokat vissza kellett volna adni az eredeti tulajdonosoknak. Azt hiszem, hogy a jelenlegi lakók nemigen örülnének, ha visszakapnák a 100 ezer forintot, amiért megvették a lakásukat, és visszavennék tőlük a tulajdonukat. Lányi Zsoltot hallgatva örömmel hallottam, hogy a Kisgazdapárt is úgy gondolja - vagy úgy érzi -, hogy ezen a vitán valószínűleg túllépett az idő, és most már valóban azt kell elérnünk, hogy a jelenlegi tulajdonosok belakják a szó jó értelmében az otthonukat, és tőlük legalább már senki ne vehesse el, és az igazságtalanság még egyszer semmiképpen se ismétlődhessen meg.
Ezt a törvényt több éve várták és sürgették a társasházban lakók. 3,5-4 millió ember él Magyarországon társasházban. Nagyon különböző érdekeik vannak természetesen, és egy törvény nem csodaszer, egy törvény legjobb esetben is csak arra kínál lehetőséget, hogy az eddiginél több ember legyen elégedett azzal, ahogy a dolgokat rendezni próbálja a jog, a jogszabály.
Az emberek úgy vannak, legalábbis - én is sokat jártam fórumokon - nagyon sokan úgy vannak, hogy ha áldozatot kell hozni, ha a jövedelmük nem úgy növekszik, ahogy remélik, ezt nagy nehezen talán megértik, de nagyon fontosnak tartják, hogy akkor legalább az otthonukat biztonságban tudják. Biztos tulajdonviszony legyen, biztos jogviszony legyen, és jó konstrukciók szülessenek a lakások szükséges felújításához.
Emlékeztetnék arra, hogy három törvényre együtt van szükség ahhoz, hogy a társasházi lakásoknak és maguknak a házaknak felújítása felgyorsuljon: az egyik a lakástakarék-pénztári törvény, amelyet már meghozott a Ház, amely egyfajta pénzügyi keretet, pénzügyi lehetőséget teremt a felújításhoz - hogy milyen sikerrel, az más napirendi pont lenne - a másik a jelzálogjogról szóló törvény, amely garanciát ad a hitelek felvételéhez, amely lehetővé teszi, hogy több pénz áramoljon be a lakások felújításába és a harmadik a társasházi törvény, amely a társasházi résztulajdonosok egymáshoz való jogviszonyát tisztázza, és ilyen módon könnyíti meg a házak felújítását.
Úgy hiszem tehát, hogy ez a három törvény: a lakástakarék-pénztári, a jelzálogjogról szóló és a társasházi törvény együtt szemlélendő, és remélhetőleg együtt javít a társasházakban élő 3,5-4 millió ember helyzetén. Hozzátenném - ahogy Dióssy képviselőtársam már emlékeztetett rá -, negyedikként a lakásszövetkezeti törvényt is mielőbb meg kellene hozni, és akkor legalább ezen a téren ebben a ciklusban az Országgyűlés teljesítette a feladatát.
(9.10)
Itt többen ismertették már a törvényt, és gondolom, a társasházi kérdésekkel foglalkozók maguk is több változatban olvasták, hiszen rengeteg véleményt hallottunk, kaptunk. Gondolom, mások is elmondhatják, mint én, hogy íróasztalukon ilyen (Mutatja.) halomban állnak a vélemények, levelek, hozzászólások, javaslatok. Nem hiszem tehát, hogy a törvény dicsérete lenne a feladatom, noha kormánypárti képviselő vagyok. Inkább azokról a kérdéscsoportokról szeretnék beszélni, amelyeken szerintem érdemes vitatkozni, és amelyekben talán még módosításokat is végre lehet hajtani.
Az egyik kérdés, amivel a legtöbben foglalkoznak. Az eredeti törvényjavaslatban szerepelt egy társasházi szövetség, amely egy olyan intézmény lett volna, amelynek a tagjait a társasházak maguk delegálják, és amelyhez felügyeleti szervként lehetett volna fordulni a különböző, társasházon belüli jogvitákkal, ügyes-bajos dolgokkal. Ezt elvetette a törvény előkészítője, nyilván azért, mert a különböző fórumokon elsősorban és döntően a közös képviselők és az ő szakértőik véleményezték ezt a kérdést. Lehetséges, hogy a társasházak szövetsége nem volt jó megoldás, én azonban úgy tapasztalom, hogy nagyon-nagyon széles körben lenne igény valamifajta tanácsadó testületre, valamifajta felügyelő szervre, valamifajta olyan intézményre, amelyhez a társasházak lakásainak tulajdonosai azelőtt fordulhatnának, mielőtt a bírósághoz kellene menniük. Magyarán, a bíróság előtt mindenképpen kellene lenni valamilyen egyeztető fórumnak - ha tetszik, az amerikai jogban ismert békebíró mintájára vagy a munkaügyi döntőbíróság mintájára -, ahová az emberek mehetnek jogvitáikkal.
Valljuk be, hogy a bíróságon folyó nagy ügyekhez képest ezek kis ügyeknek számítanak, de a társasházakban élő kisnyugdíjasoknak nagyon fontos ügyek. Ez a fórum nagy szakmai tapasztalattal tudna véleményt adni. Persze, aki ezt nem fogadja el, az továbbra is mehetne bíróságra, de akkor már saját költségén és a saját idejét pazarolva. Ahol ilyenfajta egyeztetések működnek - akár a munkaügyben, akár úgynevezett bagatell ügyekben -, ott az a tanulság, hogy néhány év múlva kiderül: a bíróság nagyon drága pénzért 95 százalékban ugyanazt a döntést hozza, és akkor az emberek ebbe bele szoktak nyugodni. Már Salamon király bibliai példájából tudjuk, hogy ha két ember vitatkozik, és elmennek valakihez, az mond egy véleményt, akkor nagyon sokszor már abba megnyugszanak, hogy van valaki, aki nagy tapasztalattal és érdektelen félként eligazítja őket.
Ajánlják azt, hogy legyen az ingatlantulajdonosoknak és ingatlankezelőknek egy kamarája. Ez is egy megoldás. Megoldás lenne a civil szervezetnek valamifajta felügyeleti jogkör adása, de elképzelhető, hogy az önkormányzatok is jó fórumok lennének erre. Mindenképp azt hiszem, ezen el kell gondolkodni, és nagyon szeretném, ha ez az igény teljesülne.
A másik kérdés - amiben, bevallom, már interpellációt is intéztem a belügyminiszter úrhoz -, hogy a társasházi tulajdonosok nyilvántartását valamilyen módon meg kellene oldani. Az nem megoldás, hogy a közös képviselők azt sem tudják, kik a tulajdonostársak, azt sem tudják, kik élnek huzamosabb ideig a lakásban. Végül is a társasház - noha magántulajdonokból áll össze - valamilyen módon egy lakóközösség, és elemi igény lenne a nyilvántartás bevezetésére, és ezt a törvényben is lehetővé kellene tenni.
A közös költségeknél - ahogy már előttem nagyon helyesen mondták - még világosabban különbséget kellene tenni az olyan közös költségek között, amelyek a tulajdon értékét növelik, ezeket nyilvánvalóan mindenki tulajdoni hányada szerint fizeti. A jellegzetesen fogyasztási közös költségek között van a víz-, a csatorna-, a szemétdíj, a lifthasználat. Nyilvánvaló, hogy egy egyedül élő nyugdíjas néni nem használ annyi vizet, mint egy hat fős család, még ha ugyanakkora négyzetméterű lakásban lakik is. A jelenlegi teljesen szabályozatlan helyzetből valamilyen módon előre kellene lépni a szabályozásban.
A közös költséget nem fizetők elleni szankciónál bevezeti a törvény a jelzálog ráterhelését az ingatlanra. Ezt mindenki helyesli. Rövid távon persze nem megoldás, ennél talán erősebb is lehetne a törvény, és ha az az általam említett felügyeleti szerv megszületne, és a bírósághoz valóban csak akkor fordulnának, amikor huzamosabb ideig nem fizet valaki közös költséget, akkor talán ezek az ügyek fel is gyorsulnának. Általában egyébként - a közhiedelemmel ellentétben - nem a kisnyugdíjas lakók szoktak elmaradni a közös költségekkel. Nagyon nagy többségük tisztességgel, becsülettel fizeti a közös költséget. Inkább azok a normasértő állampolgárok szoktak nem fizetni, akik nagy autóval járnak, de amikor közös költségekről van szó, akkor nem találják a pénztárcájukat.
A közös képviselők nagy többsége minden elismerést megérdemel, főleg azok, akik bent laknak a társasházban, maguk is tulajdonosok, és pontosan érzik a lakók, a tulajdonostársak problémáját. Ezzel együtt, különösen akkor, amikor külső, a lakók számára ismeretlen kezelők lépnek be, sokan felvetik - alighanem joggal -, hogy erkölcsi bizonyítványt kellene kérni azoktól az ingatlankezelőktől, akikre az emberek jóhiszeműen hihetetlen nagy - legalábbis számukra hihetetlen nagy - vagyonokat bíznak.
A távfűtéssel kapcsolatban: Azok, akik távfűtött lakásban laknak, rengeteg panaszt tesznek. Ebben a törvényben aligha lehet a távfűtést mint problémát rendezni. Mindenesetre magunknak, meg a következő ciklusnak, azt hiszem, érdemes a kéménybe krétával felírni, hogy e téren nagy adósságaink vannak. Igen-igen nagy igazságtalanság az, hogy akik távfűtött lakásban laknak, azok ugyanannyi melegért kétszer-háromszor annyival többet kénytelenek fizetni, mint azok, akik másfajta fűtésű otthonban élnek.
Felmerült, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önkormányzatok igen furcsa tulajdonostársak - tisztelet a kivételnek. Gyakran a saját tulajdonrészük után nem fizetik még azt a közös költséget sem, amit elvárnak a nyugdíjas emberektől, hogy befizessenek másrészt viszont nem tulajdonostársként, hanem hatóságként viselkednek, ami kettős ellentmondás. Jó lenne, ha rendesebben fizetnék költségeiket, és ugyanakkor jobban segítenének azoknak a tulajdonostársaknak, akik az önkormányzatoknál kevéssé tudják ezeket az ügyeket intézni.
Megkockáztatom a javaslatot - lehet persze, hogy pénzügyi korlátokba ütközik -, hogy a rossz, hevenyészett alapító okiratok egyszeri megváltoztatását, amit a törvény lehetővé kíván tenni, illő és nagylelkű gesztus lenne illetékmentessé tenni. Ez esetben nagyon sok helyen valóban jó örömmel hozzá tudnának nyúlni a rossz alapító okirathoz.
Felmerül az a kérdés - nyilván vidéki városokban is, de itt Budapesten rengeteg ilyen példát látunk -, hogy helyes-e, ha a tulajdonostársak hozzájárulása nélkül e társasházakban, lakóházakban például orvosi rendelőt, bőrgyógyászati kezelőt, hasonlókat nyitnak. Németországban például ilyenhez a tulajdonostársak engedélye szükséges, és a tulajdonostársak engedélye nélkül lakást egyáltalán nem lehet nem lakás céljára kiadni vagy ott irodákat, rendelőket nyitni.
Sorolhatnám tovább a problémákat; nyilván rengeteg módosító indítvány fog érkezni. Azt gondolom azonban, hogy egy dolgot érdemes tisztázni: itt és most nem életszerű csak és kizárólag az önszabályozásban meg a bíróságban bízni. A törvénynek igenis valamifajta eligazítást kell adni a tisztességes állampolgároknak, és a normasértőkkel szemben a becsületes többség érdekeit talán pontosabban kell érvényesíteni. Tehát szükség van valamifajta felügyeleti szervre, tisztelt képviselőtársaim, és szükség van arra, hogy ez a törvény - mint minden törvény, amelyet ebben a Házban hozunk - a normasértőkkel szemben alapvetően a tisztességes, becsületes, a terheket vállaló többséget védje, azok érdekeit képviselje.
Azt hiszem, nemcsak magam, hanem az MSZP-frakció nevében is mondhatom, hogy minden módosító indítványhoz várjuk az ötleteket, igyekszünk mindent megjeleníteni a törvényben, ami a törvényt jobbá teszi. Azzal a gondolattal zárnám, hogy a lakásvagyon a nemzeti vagyon egyik legértékesebb része, és ezért nagyon fontos, hogy ez a törvény a nemzeti vagyon részének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megbecsülését és jobb hasznosítását szolgálja.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
