DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA
DR. FARKAS GABRIELLA (MDNP): Köszönöm, elnöknő. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Előttem szólt képviselőtársak említettek néhány olyan kérdést, amelyeket megjegyeztem, hiszen mondandómhoz illik.
Államtitkár úr azt mondta, hogy azok, akiknek a bőrére megy a játék, jó volna, ha valamit értenének is. Ezzel én teljesen egyetértek, de eszembe is jutott, hogy a Földművelésügyi Minisztérium újsághirdetésben közzétette a földtörvény-módosítás tervezetét, azért, hogy akiknek a bőrére megy, értsenek is valamit. De - engedje meg, hogy most is szólítsam - kedves kolléga úr, ön is csak akkor ért meg egy módosítást, ha a hatályos törvény is a kezében van. Képzelje el ezt a laikusok szemében! Úgyhogy ezzel nem tettünk semmit.
Volt egy másik kérdés: kit akarunk helyzetbe hozni, a magyar vidéket, a falut, az ott élő embereket? Igen, jó volna sok jogi szabályozással és sok egyébbel őket helyzetbe hozni. Ez a törvényjavaslat azonban nem erre irányul.
Én nem szeretnék a sok előttem szólt képviselőtársammal együtt most a külföldiek földtulajdonszerzésével foglalkozni, benne van ebben a javaslatban az is, de nagyon sokan elmondták már azokat a véleményeket, amelyekkel zömmel egyetértek, és egyébként is ebben a patkó mindkét oldala egyként foglalt állást: nem szeretnék, ha most külföldiek földtulajdont szereznének. Mégis az az érdekes, hogy úgy tevődik fel a kérdés a közvélemény számára, mintha erről lenne szó. És ennek fényében nem beszélünk arról, amiről valójában szó van.
Nagyon érdekes, hogy ki hol látja ennek a történetnek a kezdetét. Van, aki a rosszul végrehajtott kárpótlásban, van, aki a körül, az után. Én szeretnék utalni az úgynevezett szövetkezeti mozgalom történetének egy olyan elemére, amelyik sokkal korábban volt, mint a kárpótlás, és amelyikkel nagyon jól rímel ez a javaslat.
1967-ben szedték törvénybe a szövetkezetekre vonatkozó szabályokat, és ez volt az a dátum, amikor elvált egymástól az akkori szövetkezetbe önként belépett földtulajdonosok úgynevezett tagi tulajdona, ami egyébként az önkéntes belépést követően nem volt más, mint egy tartalom nélküli földtulajdon, csak a törvényben létezett. Elvált, mert egy új tulajdonforma keletkezett ezáltal, az úgynevezett szövetkezeti tulajdon, amit úgy is hívtak, hogy csoporttulajdon. Az idősebb jogász kollégák erre pontosan emlékeznek. És történt a földmegváltás - így hívták akkor -, azaz valamilyen névleges összegért tulajdont szerzett a szövetkezet.
Én elismerem, hogy nem tökéletes módszerekkel és nem zavartalan eljárással, de a rendszerváltozást követően valamilyen módon ezt az abszolút lehetetlen és a magánjognak ellentmondó állapotot megszüntette a törvényhozás; még egyszer mondom: jól, rosszul, buktatókkal és hibákkal.
(18.40)
És most előttünk áll egy törvényjavaslat, amiben nem más van, mint az, hogy ismét el fog válni egymástól a szövetkezet tagjának a tulajdona és a szövetkezet tulajdona. Kérem, én azt hiszem, hogy nem kell nagyon nagy belátás és nagyon mély jogi ismeret ahhoz, hogy megértsük, hogy erről van itt szó.
Erről van itt szó, és rögtön visszaköszön az előbb általam idézett kérdés, hogy kit hozunk ezzel helyzetbe. Nem a falut, nem a magyar vidéket, és van egy olyan érzésem, hogy nem is a magyar mezőgazdaságot.
Szeretném azt a három érvet felsorakoztatni, amelyet a javaslat mellett hallunk rendszeresen, és utána a Néppárt, illetve a saját érveimet.
Az első érv az, hogy a szövetkezetek munkát adnak a falun élőknek. Mindnyájan tudjuk, hogy egyre kevesebbnek, és egyébként is, ha ez a szövetkezet, a szövetkezés a valódi szövetkezeti elveken épül fel, akkor nem az lehet a célja, hogy munkavállalóknak munkahelyet teremtsen, hanem az lehet a célja, hogy a szövetkezet tagja, a tulajdonos a vagyonát a saját, a települése és a hazája gyarapodására tudja működtetni. A szövetkezet tagja, ha a szövetkezet valódi, akkor az nem munkavállaló; azt hiszem, ebben nincs köztünk vita. Ez ténykérdés! Az más kérdés, hogyha egy szövetkezet - mert van ilyen - jól működik, a tulajdonosai azt jól tartják kézben, akkor mód van arra is, hogy alkalmazottakat tud foglalkoztatni, így hozzájárulva a munkaerő-foglalkoztatáshoz.
A másik érv: a szövetkezetek most bérelt földön gazdálkodnak, ez sokba kerül, ezért szükséges az, hogy megvehessék a földet. Kérem szépen, ha a szövetkezet valódi szövetkezet, és nemcsak annyiban alakult át, hogy kihagyták a nevéből a Micsurint... (Dr. Kis Zoltán: Vörös csillag.) vagy a vörös csillagot, és a termelőszövetkezet helyett - mert ezt most már nem illik használni - szövetkezetet írnak, holott termelő típusú szövetkezetekről van szó, ha földet akarnak venni, mert különben minek; ha ezek a szövetkezetek valódiak, akkor a tagjainak, a földek tulajdonosainak a földjét mi a csodáért kell bérelniük? Ha a földtulajdonos úgy dönt, mert a szövetkezetnek, a szövetkezésnek ez az alapelve, hogy ő közösen akar gazdálkodni, azaz úgynevezett munkaszövetkezetben akarja működtetni a vagyonát, akkor én nem értem, hogy miért adja bérbe a szövetkezetnek, ami nem más, mint ő és a társai együtt. Úgyhogy ez az érv is sántít. Én azt hiszem, hogyha igazi szövetkezetről van szó, akkor ott nincs szükség bérletre, hanem a vagyon jövedelmén kell osztozni a szövetkezet elvei szerint.
A harmadik érv pedig az, amit, megmondom őszintén, most hallottam először itt ma, ez pedig az, hogy csak 300 hektárt szerezhet, hát mit akarunk mi, miért küzdünk mi ez ellen, ez annyi, amennyit egy magánszemély is megszerezhet. Igen kérem, csak 300-at, meg még a többit, ha a települési önkormányzat vagy az agrárkamara - vagy mit tudom én, az egyházközség, mert még az is lehet - ezt megengedi neki. És tessék nekem megmondani, hogyha a szövetkezet vezetői ma a települési önkormányzat vezetőihez fordulnak ezért az engedélyért, hol lesz az, ahol ezt nem adják meg. Én még olyan magyar falut nem láttam, pedig én tényleg vidéken élek. (Közbeszólás a bal oldalon: Én is ott élek. Ott él a magyar falu.) Elnézést kérek, megadják. Elnézést kérek, majd tessék kétpercezni! Jó? (Közbeszólás a bal oldalon: Nagyon szépen köszönöm.)
Nos, én nem vagyok kétségek között azt illetően, hogy ezt a törvényt meg fogja szavazni a magyar parlament igen nagy számú, 72 százalékos, azt hiszem, kormánytöbbsége - meg fogja szavazni. És akkor most szeretném azt megkérdezni, hogy kié lesz akkor a föld. Kérem szépen, lehet, hogy külföldié lesz. Az utat nem sorolom el, mert megtették már előttem többen.
A következő, ami a rosszabb: ez annak egy nagyon súlyos lehetősége lesz, hogy a vagyonfelélésből élő szövetkezetek néhány hónappal vagy évvel való túlélését segíti. Ez pedig nagyon nagy hiba, több mint hiba, bűn! (Dr. Kis Zoltán: Több mint bűn, hiba.) Igen, így is lehet mondani.
Nos, én azt szeretném a Magyar Demokrata Néppárt nevében hangsúlyozni - elmondtuk már, képviselőtársaim is elmondták -, hogy itt tulajdonképpen azt kellene tenni e helyett a lavór vízben kavart nagy vita helyett - amely valóban választási kampánykezdet valószínűleg mind a két oldalon -, hogy az életképes, jól működő és Európai Unióban helyét megállni tudó birtoknagyság elérése érdekében támogatni mindazokat, akik megfelelő elképzelésekkel rendelkeznek ahhoz, hogy egy életképes birtokon gazdálkodni tudjanak. És ha ezek szövetkezeti tagok, akkor még jobb, mert ha több földet tudnak szerezni állami segítséggel, támogatással, akkor módjuk lesz eldönteni, hogy hogyan gazdálkodnak, közös művelésben tartják, és ehhez joguk van, vagy pedig a szövetkezés más módjait veszik igénybe. Mert hogy szövetkezni fognak a földtulajdonosok mindig, azt hiszem, már tudjuk, de az lenne a jó, ha azt segítenénk elő mi törvényhozók, hogy szövetkezzenek, ne pedig kerülő úton egyesek szerezhessenek nagy vagyonokat, közben azt hangoztatva, hogy munkát adnak embereknek. És itt van az, ahol kénytelen vagyok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy ez bizony a cselédsor továbbéltetésének egyik eszköze, vagy pedig a földmegváltás jogintézményének visszahozása kicsit szalonképesebb formában. Ehhez nem tudunk segíteni.
Jobb volna, hogyha földtörvény-módosítás helyett valóban helyzetbe hoznánk a falun élőket és segítenénk a vidék fejlődését. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon. Gyimóthy Géza: Helyes!)
