DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán vissza is léphettem volna, hiszen mondandóm lényege éppen az volt, amit Kis államtitkár úr elmondott. Végül is úgy korlátokat szabni, hogy nem gondoskodunk a korlátok ellenőrzéséről, ez az útja annak - és ezt hozta létre a hatályos földtörvény -, amikor kialakulhatnak az úgymond zsebszerződések.
Arról, hogy ennek a semmissé nyilvánítási eljárása milyen, az előbb szó volt. Az az ellenőrzési - és több oldalról érdekeltségi alapon bebástyázott - rendszer, amivel ez a földtörvényjavaslat a földhasználatot illetni kívánja, nyújt majd alkalmat arra, hogy a mindenkori kormány pontosan tudja, hogy kik használnak földet, és ha valós alapjuk van azoknak az elképzeléseknek, amiket Gyimóthy képviselőtársam is csak úgy mondogat, nyilván a kormánynak is ezzel nyílik meg a lehetősége arra, hogy föllépjen ezekkel a jelenségekkel szemben. Természetesen ezek az új ellenőrzések és az előző törvényből kimaradtak pótlása egyáltalán nem azt célozzák, hogy legitimálják ezeket a szerződéseket, sokkal inkább azt célozzák, hogy ha valóban vannak, azok semmisségét állapítsák meg, és valóban azok használják ezek után a földet, akiket az illet.
Még egy megjegyzés: rendszeresen példálódznak itt opcióval. Egyáltalán nem lenne baj, ha képviselőtársaim alaposan végignéznék az opció szabályait, mert akkor pontosan tudhatnák azt, hogy adott esetben gazdálkodó szervezet opciós szerződésére ez a megjegyzés, amit Gyimóthy képviselőtársam megfogalmazott, egészen egyszerűen nem áll. Hiszen a gazdálkodó szervezet opciós szerződése éppen arra ad lehetőséget annak a szervezetnek, hogy megnevezze azt a személyt, adott esetben természetesen a magánszemélyt, aki a vétel jogával élhet.
Úgy gondolom tehát, hogy pontosan kell idézni ebben a Házban a jogszabályokat, és akkor talán sikeresebbek lesznek az új törvényeink is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem