DR. SOLYMOSI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy eléggé sajátos helyzetben mondom el a hozzászólásomat a termőföldről szóló törvény módosításáról, hisz most már helyesen a nevem alatt az szerepel, hogy független országgyűlési képviselő, tehát gondolom, senki nem gondolja, hogy valami kötelező frakcióvéleményt mondok el.
Ugyanakkor azt is tudják rólam, hogy elnöke vagyok egy pártnak, az Agrárszövetségnek, melyet az a megtiszteltetés ért, hogy az elmúlt héten jó néhányan hivatkoztak erre a pártra: Gyimóthy képviselő úr kommunista utódszervezetnek nevezett bennünket, a mai kormánypártokkal, a MOSZ-szal együtt. Ugyanakkor más ellenzéki pártok tisztességes, becsületes, jó szándékú, hozzáértő emberekből álló pártnak neveztek bennünket, olyanoknak, akiknek a véleményére érdemes odafigyelni.
Mindenképpen megtisztelő ez a hivatkozás, de ugyanakkor annak már túlzottan nem nagyon örülök, hogy a korábban közreadott véleményünkből néhány mondatot kiragadnak az eredeti szövegkörnyezetből, és ez félreértésre adhat lehetőséget. A sajátos helyzetemhez még hozzátartozik, hogy ráadásul még mezőgazdasági szakember is vagyok, hisz 27 éve dolgozom a mezőgazdaságban: mindig a termelésben, tehát mindig földközelben voltam az elmúlt 27 év alatt. De ha még ez sem elég valakinek, akkor még ráadásul egy mezőgazdasági szövetkezet elnöke is vagyok már 18 éve, egy olyan szövetkezetnek, a bonyhádi szövetkezetnek, amely túlélte az 1990 és '94 közötti időszakot, együtt maradt, ma is 600 ember van a szövetkezet közvetlen környezetében.
Tehát ahogy Dögei képviselő úr fogalmazott az előbb, valószínű, hogy ez a szövetkezet a derekabb szövetkezetekhez tartozik, hisz ma is jól gazdálkodik, a jövőre gondol, és ennek megfelelően van véleménye sok mindenről, többek között a termőföld módosításáról is. És még zárójelben azt is megjegyzem, még az a vád sem érhet, hogy azok közé a vezetők közé tartozom, akik felhalmoztak óriási földterületeket, és most majd arra gondolnak, hogy a későbbiekben hogyan tudnak ebből valamennyit átjátszani a külföldiek számára, hisz összesen 1 hektár földem van.
(21.30)
Ezzel a földterülettel is az MDF vezette kormány ajándékozott meg annak idején, 1992-ben. Tehát ezért úgy gondolom, hogy van talán valami erkölcsi alapom, hogy véleményt mondjak erről a törvénymódosításról.
Farkas Gabriella föltette a nagy kérdést, hogy vajon hol kezdődött a probléma. Ő 1967-et jelölte meg indulási időpontnak. Én azt mondom, hogy ennél sokkal régebben kezdődhetett, vagy legalábbis gondolom. Valószínűleg akkor kezdődhetett, amikor az ötvenes-hatvanas években, az akkor nem éppen apáink számára kellemes időszakban egy olyan rendszert erőltettek az akkori mezőgazdaságban élőkre, ami eléggé idegen volt az akkori környezettől, nem is vették túlzottan szívesen, és erről Dögei képviselő úr is szólt, hogy nagyon nehezen élte meg az a kor ezt az időszakot, különösen az apáink és a nagyapáink. Csak hát Dögei képviselő úr azért azt nem említette, és talán hozzá kellett volna tenni, hogy azért a későbbi időszakban felnőtt egy új generáció, felnőttünk mi, az önök gyerekei, akik már beleszülettünk ebbe a helyzetbe, és azért tanultunk, azért taníttattak bennünket, hogy próbáljunk valami mást csinálni, ne azt, amit ránk erőltettek, hanem valami mást próbáljunk kitalálni. És én azt hiszem, hogy kitaláltunk valami olyasmit, mármint az akkori és azt hiszem, hogy a mai agrárértelmiségnek a döntő többsége, amire azért odafigyelt a világ. És ekkor jött a következő időszak, és erről feledkeznek meg a mai ellenzéki képviselő urak, hölgyek, ami a kilencvenes évek elején történt, nevezetesen arról, hogy hogyan jött létre ez a mai helyzet, és ki az oka annak, hogy létrejöttek ezek a mai állapotok.
Én úgy gondolom, hogy elfeledkezik a mai ellenzék arról, hogy történelmi felelőssége van abban, ami '90-től elindult Magyarországon, hisz akkor alakult ki ez a mostani birtokszerkezet. Az a birtokszerkezet, amit mindenki emleget, hogy mennyire tagolt és mennyire nem versenyképes. Sok százezer ember akkor vált munkanélkülivé a mezőgazdaságból. Ebben az időszakban történt az, hogy a földnek egy jelentős része nem azok kezébe került, akik abból meg akartak élni, és ma is meg akarnak élni. Nagyon sokszor a helybeliek kirekesztődtek a földvásárlási lehetőségből, és ebben az időszakban azért nem kevés külföldi is szerzett tulajdont. És abban az időszakban köttettek azok a bizonyos zsebszerződések, nem is kevés számban, melynek a szereplői magyar állampolgárok és nem magyar állampolgárok voltak. A szakemberek pedig ebben az időszakban menekültek, és kellett menekülniük, kellett vásárolniuk, kellett az egész szövetkezetet egy egész más oldalról szemlélniük. Hát ezt, azt hiszem, hogy nem kell és nem lehet elfelejteni.
Azt sem lehet elfelejteni, hogy miért kellett ebben az időszakban a mezőgazdasági szövetkezetekre a politikai csatározások színterét áthelyezni, és miért kellett egészen sok diszkriminatív törvényt hozni, olyan törvényeket, amelyek elsősorban a mezőgazdasági szövetkezetek ellen irányultak, és miért kellett politikai közellenségként feltüntetni azokat a szövetkezeteket, amelyeknek a talaján valószínűleg egy olyan irányt lehetett volna venni a hibákat meg a gondokat illetően..., hiszen én soha nem mondtam, hogy nem voltak akkor gondok és problémák, de talán alkalmas lett volna az az akkori helyzet arra, hogy egy európai és a világnak, a világszínvonalnak megfelelő irányt és dobbantást vegyen a magyar agrárágazat.
Soha nem tudjuk, és azt hiszem, hogy ma se értjük, hogy miért kellett abban az időszakban a mezőgazdasági szövetkezeteket megfosztani attól a lehetőségtől, hogy valamennyi földet tudjanak szerezni, és akkor is, ha a kisembereknek, a kisegzisztenciáknak az életét próbálták kézben tartani, és ahogy Francz képviselő úr az előbb említette, mindenkinek megvolt a lehetősége a földvásárlásra, a spekulációra, csak a mezőgazdasági szövetkezeteknek nem volt.
Ennek ellenére mégis túlélték ezek a szövetkezetek. Ma mintegy 1800 szövetkezet működik az országban. Döntő többségében nem vagyonfelélésre rendezkedtek be ezek a szövetkezetek, hanem a jövőre gondolnak, és ezen túlmenően több ezer olyan gazdasági társaság működik, amelyek valamilyen formában a szövetkezet bázisáról indultak. Nagyon sokan eredményesen gazdálkodnak, nagyon nagy szellemi tőke halmozódott föl, fejlesztenek, a jövőre gondolnak. És itt van a kezemben egy állásfoglalás, amit Manchesterben 1995-ben írtak alá, az pedig nem a világ keleti részén van, mégis elismerik azt a szövetkezeti mozgalmat, ami Magyarországon már a létjogosultságát megérdemelte és megszerezte.
Ezért nem nagyon tudjuk kezelni azt a véleményt, amellyel minden körülmények között megtiltották és ma is megtiltják a mezőgazdasági szövetkezeteknek a földvásárlást, hisz sokan elmondták már előttem, itt egyszerűen arról van szó, hogy egy alapvető biztonságra van szükség ezeknek a szövetkezeteknek, hisz ma több mint 50 százalékán a földterületnek még mindig szövetkezetek dolgoznak, az össztermelésnek több mint 50 százalékát még mindig a szövetkezetek adják, tehát azt hiszem, hogy elfogadható lehetne, hogy az állattenyésztés biztonságához, az ültetvénytelepítéshez, a vetőmagtermeléshez és egyáltalán az intenzív növények termeléséhez egy minimális biztonságot érezzenek.
Ezért igazából nem tudom, hogy mi a célja Gyimóthy Géza képviselő úrnak, amikor ma is, most már nem tudom, hányszor, de a múlt héten is elmondta, és micsoda diadalittasan, hogy micsoda óriási dicsőséget értek el, hogy már háromszor is vissza tudták verni azt a kezdeményezést, hogy az elmúlt időszakban a mostani kormány nehogy esetleg abba a hibába essék, hogy a szövetkezeteknek lehetővé teszi a földvásárlást. Holott hivatkoznak mindenre, hivatkoznak többek között alkotmányossági kérdésekre is, és most a késői időpont miatt nem akarom már felolvasni, de itt van a kezemben egy olyan alkotmánybírósági állásfoglalás is, amely szerint nem tartanák kizártnak és lehetetlennek, hogy esetleg azt a bizonyos pozitív diszkriminációt, amit annak idején az akkori kormány megtett a legelőbirtokossági, erdőbirtokossági társulásokkal kapcsolatban, esetleg a mindenkori kormány kibővítse, és esetleg a mezőgazdasági szövetkezetekre is kiterjessze.
Én azt gondolom, hogy ha ez megtörtént volna az elmúlt időszakban, akkor ma kevesebb gondunk lenne, kevesebb lenne a politikai vita, és lehet, hogy nem most került volna olyan helyzetbe a kormány, hogy választás előtt néhány hónappal belemenjen egy ilyen óriási nagy csatába, amikor alapvető politikai kérdést kell, nem éppen, hogy mondjam, szívderítő környezetben és támogató környezetben lefolytatni.
Tehát az előbb elmondottakból úgy gondolom, hogy érezhető, és talán nem csodálkozik senki az Agrárszövetség véleményén, amikor mi mindent megragadtunk az elmúlt időszakban, és ma is megragadunk, hogy egy olyan helyzetet teremtsünk, ahol a mezőgazdasági szövetkezeteknek a földvásárlási lehetőség biztosítva van, hisz mi úgy gondoljuk, hogy ma azokban a szövetkezetekben, ahol az "egy tag - egy szavazat" elv működik, ott senkinek nem kellene attól félni, hogy oda valami nagyon nagy csábítást érezne a külföldi tőke, hogy na, most itt a legjobb helye a pénzének. Tehát az a 300 hektáros lehetőség vagy esetleg a helyi támogatással valamivel több lehetőség egy biztonságot jelentene a szövetkezeteknek.
(21.40)
Tehát mi mindenképpen és minden körülmények között támogatjuk ezt az elképzelést. Azért nem értünk egyet az ellenzék elképzelésével, mert kiönti a fürdővízzel a gyereket is. Tehát amikor tiltja a gazdasági társaságoknak, a külföldieknek, azzal együtt megtiltja a mezőgazdasági szövetkezeteknek is ezt a földvásárlási lehetőséget.
Az Agrárszövetség mindig azon a véleményen volt - és ma sem változott a véleménye -, hogy ebben a mostani időszakban külföldinek földvásárlási lehetőséget biztosítani nem lenne túlzottan szerencsés. De ezzel mindenki egyetért, nincs különbség sem az ellenzék, sem a kormánypárt között, a kormánypárt is ugyanezt mondja. Tehát valahogy úgy érzem, mintha itt egy gumicsontot rágnánk valamennyien, mert ebben igazából nincs különbség kettőnk között. Talán abban sincs különbség - és ezért ezt szeretném még kihangsúlyozni -, hogy nemcsak a külföldi tőkétől, hanem a hazai spekulatív tőkétől is védeni kell a magyar földet. Ebben sincs nagy különbség az ellenzék és a kormánypártok véleménye között. De a törvény azért törvény, vagy a törvénytervezet azért törvénytervezet, hogy a részletes és az általános vita során ehhez lehet beadni módosító javaslatokat. Lehet korrigálni, lehet változtatni ezen a törvényjavaslaton, mint ahogy már volt is rá példa, hisz Orosz Sándor már konkrét javaslatot is tett az elmúlt héten. A mai napon volt, aki csatlakozott ehhez. Nagyon sokan megfogalmazták, hogy további garanciákat kellene beépíteni a jelenlegi földtörvénytervezethez, mert csak akkor tudnánk vagy tudják sokan elfogadni.
Keveset beszélünk róla, de a törvénytervezetnek az is egy óriási előnye, hogy tiszta vizet önt a pohárba, és az egész bérleti rendszert leszabályozza. Azt hiszem, hogy egy nagyon lényeges kérdésről van szó. Leszabályozza az elővásárlás, az előbérlet kérdését; hiánypótlásról van szó - erről keveset beszélünk. Azt hiszem, arról is beszélnünk kell, hogy vannak még továbbra is megoldatlan kérdések: például az öröklési kérdéseket nem lehet megkerülni úgy, ahogy a világban és más európai országban sem kerülték meg. Itt Magyarországon is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, foglalkozni kell azzal, hogy ezt a sok kis parcellát valamilyen formában egymás mellé kellene helyezni. Ez nem megy magától, mert szabadjára engedjük. Lehet, hogy megint száz év kell ahhoz, hogy életképes parcellák alakuljanak ki. Ebben szerepe lesz a kormánynak, és azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatban már bizonyos intézkedések történtek.
A pénzről is szót kell váltani. Sokan féltik az adófizetők pénzét, hogy micsoda bűnt követne el a kormány akkor, ha megtámogatná azokat, akik ma földet akarnak vásárolni. Úgy gondolom, hogy itt a szektorsemlegesség elvét kell követni. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget és a hitellehetőséget, aki ma az életképes birtokok kialakítására törekszik, függetlenül attól, hogy magántermelőről, szövetkezetről vagy gazdasági társaságról van szó.
Összefoglalva: az Agrárszövetségnek az a véleménye, hogy ez a törvény javítható, tehát módosító javaslatokat lehet megfogalmazni. Ma az lenne az érdeke az ellenzéknek is, ha inkább a módosító javaslatokon gondolkodna, és próbálna egyeztetni, konzultálni a kormánypártokkal, hogy milyen legkisebb közös többszöröst vagy nevezőt találhatnánk, hogy ezt a törvényt jobbá tegyük. Úgy gondolom, hogy ma érdeke lenne mindenkinek - és nagyon sok mindenkinek - Magyarországon, hogy ez a törvény elfogadásra kerüljön. Az Agrárszövetség, mint ahogy említettem, bizonyos korrekciókkal, módosító javaslatokkal - és mi is meg fogunk fogalmazni módosító javaslatokat - remélhetőleg majd el tudja fogadni ezt a törvényt. Úgy látja, hogy kialakítható egy olyan konszenzus, amikor az Agrárszövetség a mai kormánypártokkal és remélhetőleg majd az ellenzéki pártokkal is együtt tudja megszavazni ezt a törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem