SIMON JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

SIMON JÓZSEF
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyimóthy képviselő úr fontos dologra irányítja a figyelmet: a rendelkezési jogra. Úgy gondolom, nem lehet eltekinteni attól, hogy megnézzük: mi van a kérdés mögött? Azt hiszem, hogy a zsebszerződések semmissége mit sem változtat azon, hogy a rendelkezési jogokban tényleg óriási zavarok vannak.
Természetesen, szerintem a magyar vidéki agrártársadalomnak nem fűződik hozzá érdeke, hogy a rendelkezési jogok a legfontosabb termelőeszköz fölött rajta kívül álló társadalmi rétegek, netán külföldiek kezébe kerüljenek. Úgy gondolom, hogy épp Pásztohy képviselőtársam előadásában világosan utaltunk arra, hogy a Szocialista Párt frakciója semmiképpen nem támogat olyan földtörvény-módosítást, aminek végeredményeképpen külföldiek tulajdonába kerülhet föld, vagyis megszerezhetik fölötte a korlátlan rendelkezés jogát.
Pontosan arról szól a történet, hogy úgy szeretnénk megoldani a társaságok és elsősorban a szövetkezetek földvásárlási lehetőségét, hogy a rendelkezési jogok helyben maradjanak, már a földvásárlás szándékát is kontroll alá vegye a szakmai társadalom és a helyi közösség, és a végeredmény is az legyen, hogy az ehhez, az így megvásárolt földtulajdonhoz a helyiek, a magyar társadalom a magyar törvényeken keresztül hozzáférhessen.
Úgy gondolom, véget kell vetni ennek a pár tízezer forintos földértéken zajló kótyavetyének, és ha ezt sikerül megtennünk, akkor maguk a földtulajdonosok is máshogy viszonyulnak azokhoz a strómanokhoz, akik a föld átjátszási szándékával közelednek hozzájuk. Nem értem, hogy miért áthidalhatatlan a szándékaink közötti szakadék.
Szent meggyőződésem, hogy a magyar agrártársadalomnak az az érdeke, hogy a magyar agráriusok kezében legyen a termőföld fölötti rendelkezési jog. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem