DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten ismét felizzott a vita a magyar gazdaság helyzetéről, a kormányzat gazdasági folyamatok alakításában vitt szerepéről.
Ki ne örülne annak, hogy a magyar gazdaság helyzetében vannak most kedvezőbb, az elmúlt két-három évnél kedvezőbb jelek, ki ne örülne annak, hogy javul az ország nemzetközi megítélése, mozgástere, hogy csökken az eladósodás, csökken az infláció üteme, csökken a központi elosztás GDP-hez viszonyított aránya, hogy ismét nő, túlhűtés után az ipari termelés, a beruházás volumene? Elhangzanak az ígéretek nyugdíjemelésről; valóban nőtt a reálbérek színvonala is.
Nem is kértem volna szót akkor, hogyha nem bántott volna egy kicsit az a legendásnak ugyan nem nevezhető szerénység, amellyel a kormányzat a helyzetjavulási jegyeket, megélénkülési mutatókat magáévá tette, kisajátította, és nem sejlenének fel azok a veszélyelemek, akiknek a siker a fejébe száll "semi remi" mottó alapján, amely a helyzetkezelésben is majd aggályos következményekhez vezethet.
Ezekben a helyzetértékelésekben nem esett szó arról, hogy az elmúlt három évben bizony igen kedvezőek voltak a magyar gazdaság külső fejlődési feltételei, vagy más szóval: a gondviselés a magyar gazdaság iránt a korábbinál, az 1990-94 közöttinél jóval barátságosabb magatartást tanúsított, hiszen nem volt jugoszláv háború, megszűnt a szomszédos országok gazdasági mélyrepülése, a korábbi nagyarányú nyugati recesszió, még csak három aszályos év sem volt, mint korábban. Ezek nagyon kedvező fejlemények, de nem tudom, hogy mi köze van ehhez a kormányzati tevékenységnek; hacsak nem tételezem fel, hogy a gondviselés magyarbarátsága eleve előre látta és eleve leszámítolta a közelmúltban megkötött magyar-vatikáni megállapodást, amelyet egyébként a kisebb kormányzópárt erősen nehezményezett. Tehát ez nem kormányzati teljesítmény, erre sikerkatedrálist nemigen lehet építeni. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy a rendszerváltás hetedik évében végre beindul az a magyar gazdaság - hát nem a kezdet kezdetén, hanem később jönnek bizonyos eredmények, fordulnak termőre korábbi befektetések!
És a veszteségek, amibe ez kerül? A keleti harcmodor valóban nem ügyel a veszteségekre, a veszteségek nagyságára - de a közgazdasági gondolkodás a ráfordítások és a megtérülések nagyságrendjét veti egybe! Hát bizony 700 milliárd forintos privatizációs bevétellel, az 1995-96-os 17 százalékos reálbércsökkenéssel és 23 százalékos reálnyugdíj-csökkenéssel szűkített vásárlóerő nyomán nem volt olyan ördögi dolog az egyensúlyi viszonyokat javítani! És végül arról se feledkezzünk meg a veszteségrovatban, bár nem tartom szerencsésnek azt a korábbi haditudósítókra emlékeztető munkamegosztást, hogy az egyik fél a veszteségeket, a másik pedig az ellenfél veszteségeit vagy a saját eredményeket értékeli, de hát azért az is hozzátartozik a helyzethez, hogy a kormány gazdaságpolitikája jövőfelélésből szerzett nagyobb egyensúlyi megtakarításokat, a kutatásfejlesztési költségvetés megnyirbálásából, az oktatás, egészségügy, infrastruktúra-fejlesztés terén elért megtakarításokból! Ennek a pótlásáról majd valamikor a jövőben kell gondoskodni.
Én nem helyeznék akkora hangsúlyt a jó hangulatra, ahogy ezt miniszterelnök úr tette, hogy a lakosság már érzi a kedvező változásokat, hiszen csak azok tudják elfelejteni, akik örülnek az ígéreteknek, és azt mondják, hogy bár minden év választási év lenne, hogy bizony az oktatási tanév az nagyobb költségvetéssel indult, hogy bizony, aki nem tudott nyaralni, az nem kiváló hangulatban éli meg a jelent.
(15.40)
Vigyázzunk erre! Nem lehet gazdaságpolitikát építeni, nem elég csak egy választási év növekedési pályáját megalapítani, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) egy hosszú távú, tartós fejlődési pályát kell kialakítani, és akkor mindannyian közösen örülhetünk.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
