JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Elnök Úr! Meglehetősen nagy zavarban vagyok, ugyanis itt olyan tele tüdővel hangzanak el fennkölt dolgok - és én jobb szeretem a gyakorlatot, mint a fennkölt dolgokat -, hogy nem tudom, hogyan reagáljak. (Közbeszólás a Független Kisgazdapárt soraiból: Eridj haza!) Tudniillik teljesen nyilvánvaló, hogy amiről most szó van, az egy rendkívül egyszerű dolog (Zaj.): Magyarország és a magyar nép többé-kevésbé háborúkban vesztett, békében nyert, ahogy én tudom a történelmet. (Dr. Orbán Viktor: Tévedsz!) Ne felejtsük el, mindig akkor sikerült meglódulnunk, amikor békénk volt, és ki tudtuk használni a béke lehetőségeit.
Amiről most a népszavazáson szó van, az az, hogy ragadjuk meg a béke adta lehetőségeket, és mi magunk fejlesszük tovább az országot, ne nagy konfliktusok által, hanem bölcs belátás által. Ha a saját belátásunkat ködösítjük azzal, hogy szimbolikus dumákkal, teleszívott garattal homályosítjuk az agyunkat, akkor nehezebb lesz ezt a dolgot megcsinálni. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
Mindenesetre megfertőzvén az előttem szólóktól, kicsit én is fennkölt és történelmi leszek, jobb ízlésem dacára. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Szóval, amikor tanultam olvasni, az 1950-51-52 volt, és mint afféle, akkor is minden lében kanál kisfiú rengeteget olvastam újságokat, s azért én megtanultam, hogy nekem nagyon sajnálni kell szegény nyugatnémeteket, mert az idegen, elsősorban az amerikai tőke mindent megvesz ott. És megdöbbenve látom, hogy az akkor fiataloknak milyen nagy tömege sajnálja máig szerencsétlen nyugatnémeteket, amiért Samu bácsi fogságába kerültek, szemben a jó keletnémetekkel, akik megőrizték a nemzeti vagyont. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Megértem, akik sajnálják ma is a nyugatnémeteket, de valahogy nem látom, hogy igazuk lenne.
Ugyanez a földkérdés körül kipattant vita gyakorlatilag ugyanilyen, valamilyen hamis dolog körül megy. Igaziból - mint ahogy erről már többször is beszéltünk - amiről itt szó van: tudnak-e elég gyorsan rendeződni a magyar gazdaságok, a birtokok, vagyis el tudjuk-e érni azt, hogy biztonságosan rendezkedjenek be a tehenészeti telepek, az öntözőtelepek, hasonlók. (Dr. Orbán Viktor elhagyja az üléstermet.) Nem tud úgy működni egy tehenészet, nem tud úgy működni egy öntözőtelep, nem tud úgy működni egy makói típusú zöldségtermesztés, amelyik forog a szántóföldben, hasonlók, ha állandó bizonytalanság van abban, hogy egy gazdasághoz mikor mennyi föld tartozik. A tehenészetünk leromlása jelentősrészt ebből ered. (Bogárdi Zoltán: Meg hogy nem isszák a tejet! Inkább a Kövidinkát! - Derültség.) Ez is így van. Valóban, a fogyasztás csökkenése egy kemény érvágás volt a tehenészeteknek, de a tehenészetek fele abban a helyzetben van, hogy nem tud rekonstrukciót csinálni, nem hitelképes rekonstrukcióra. Nem azért, mert van vagy nincs vagyona, hanem egyszerűen azért, mert nincs gazdálkodási biztonsága.
Különböző országok különbözőképpen biztosítják azt, hogy ne lehessen istállót, telepet, öntözőberendezést és földet szétválasztani egymástól. Legegyszerűbb biztosítása, ha azok egy társaságba tartoznak. Így biztosítják az angolszász vidéken, így biztosítják az le-de-France-ban. Valóban úgy van: egy csomó kisparaszti országban nem így, ott sokkal részletesebb szabály van. De azokban a kisparaszti hagyományú országokban - Ausztria legnagyobb részén és Dániában -, ahol más technikával biztosítják, azért van, mert ott soha nem volt olyasmi, hogy magántulajdon szentsége, vagyis állandóan, folyamatosan, a viszonyok lassú változtatásával alakították ki a helyzetet, és a viszonyok lassú változását rendkívül sok eszközzel tartják kézben. Ahol azonban annyira forgók a viszonyok, mint nálunk, annyira idegen egymástól a tulajdonosi és a földhasználó réteg - hiszen a tulajdonos a városi középosztály és a nyugdíjas réteg, a földhasználók pedig egészen más társadalmi csoportba tartoznak -, ott sajnos muszáj angolszász típusú jogi technikákat használni az elemi biztonság érdekében. Erről van szó, és nem valami másról.
Gyakorlatilag elismerem, hogy a népszavazásba ezek a földtulajdonnal kapcsolatos kérdések egy politikai kényszer hatására kerültek, mert felpörgött az aláírásgyűjtés egy más típusú kérdés miatt. Mit tehetett a szerencsétlen kormány? Ha már népszavazni muszáj ebben az ügyben, akkor legalább azt a két kérdést írta föl, amivel tényleg foglalkozik, amiről tényleg szó van a törvénymódosításban, nem azt az általános kérdést, aminek a jelentése meglehetősen bizonytalan.
Nem lehet tudni - ha az aláírásgyűjtés által föltett kérdésről lenne a népszavazás -, hogy igaziból miről szavazunk. Nemcsak a kérdés nyelvtani zavarosságai miatt, hanem azért sem, mert olyan implikációk vannak benne, mintha valamiféle ÁVO vagy gazdasági rendőrség követelését tartalmazná az a kérdés, hiszen a közvetett és függő tulajdonosi szálakat nyilvánvalóan normális jogi technikákkal vagy államigazgatási technikákkal nem lehet megközelíteni. Sokkal egyszerűbb, ha csak azt kérdezzük, amiről tényleg szó van, és nem helyette egy halandzsát.
Ennek ellenére szégyellem magam, hogy népszavazási kérdéssé nőttek a földtörvény változtatásával kapcsolatos abszolút technikai kérdések. Sajnos, tényleg úgy van, hogy a magyar földjog, földhasználati viszonyok szabályozása ma még iszonyú primitív állapotban van. Sajnos, tényleg úgy van, hogy a földtörvénynek ezek a most beterjesztett módosításai néhány nagyon otromba dolog kiküszöbölésére jók csak, arra nem, hogy elég hatékony eszköze legyen a földtörvény egy jobb birtokpolitikának.
Abban is igaza van Torgyán úrnak, hogy nem is igazán a földtörvény való arra, hogy birtokpolitikát megvalósítani lehessen, és igaza van az MDNP két szónokának is, akik hangsúlyozták, hogy milyen összefüggő csomag tartozik ahhoz, hogy ezt kezelni lehessen. Ezért tehát ennek a kérdésnek közel sincs akkora jelentősége, mint amekkora pátosz egy népszavazást övezni szokott. Itt csak egy otrombaság tompításáról van szó. De ha már muszáj népszavazni, akkor legalább arról népszavazzunk, amiről szó van, ne arról, amit nem lehet értelmezni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.40)
Még tovább fokozom a rossz ízlést. Igazodok a magyar parlament és a magyar értelmiség általános szokásaihoz. A megborzongás a magyar értelmiségnek szólt. (Derültség.) Szóval, én konok kálomista nevelést kaptam, szemben a liberális hagyományokkal, belenőve a liberális hagyományokba. Ettől állandóan öntudattúltengésem van. Belátom, megvan az a magyar értelmiségi betegségem nekem is, állandóan azt hiszem, hogy fontosabb vagyok önmagamnál, és sokat számít, hogy én mit gondolok vagy mit érzek. Most még elkövetem azt az ízléshibát is, hogy beszélek róla. (Derültség.)
Ez a kálomista konokság rendkívül sok mindenből táplálkozik, többek között a magyar reformkor emlékeiből. Azokból az emlékekből, amikor a reformmozgalom vezetőit, a liberális politikai vezetőket állandóan megalázták. Nagyon jól tudjuk, hogy Kölcseyt, aki vezette a liberális pártot az alsóházban, kigolyózták, rákényszerítették arra, hogy hazamenjen és abbahagyja a politikát. Nagyon jól tudjuk, hogy Széchenyit pánszláv ügynökként buktatták meg kétszer is, mert azt állították, hogy pánszláv ügynök. Nagyon jól tudjuk, hogy még Deákot is sikerült '43-ban megbuktatni azzal, hogy idegen szellemiségű. Nagyon jól tudjuk, hogy Petőfi azon bukott meg, hogy muszkaügynöknek mondták. Hogy Vörösmarty miket kapott, azt már el sem mondom! Ezeket az embereket mégis ma úgy ünnepeljük, mint a legnagyobb magyar, a haza bölcse, a Himnusz szerzője, a Szózat szerzője, minden ünnepségünk versírója. Tehát utólag úgy emlékszünk rájuk, mint a magyar nemzet nagy és mindenki által ünnepelt vezetőire. Menet közben állandóan taposták őket állítólagos idegenszerűségükért.
Én ebben nevelkedtem. Elég baj, hogy ebben nevelkedtem, mert ettől nem vagyok eléggé gyakorlati ember, belátom, de szembeütközve azzal az otrombasággal, hogy aki az ő hagyományaikat viszi, aki a Hitel logikáját képviseli, az idegenszerű - mondják. Most a legnagyobb magyar ő, vagy idegen ügynök? (Derültség.) Ezeket a dolgokat azért fontos végiggondolni, mert épp arról van szó, hogy ha mi félünk, ha a magyar kisebbrendűségi érzés eluralkodik rajtunk, ha csak arra emlékszünk, hogy a háborúkra mindig ráfizettünk, de arra nem emlékszünk, hogy a békében mindig sikerült előremennünk, és csak önmagunk féltése ül rajtunk, és fújunk a világra, akkor nem tudom, mi lesz belőlünk. Inkább a bizakodó őseinkre figyeljünk, és merjünk mondani három igent! (Hosszan tartó taps a kormánypártok padsoraiban.)
(Szili Sándor helyét a jegyzői székben dr. Kávássy Sándor foglalja el.)
