DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azóta, hogy 1844-ben Dániában létrehozták az első népfőiskolát, a művelt Nyugat legtöbb országában a népfőiskolák jelentik az iskolán kívüli művelődés legfontosabb intézményeit. Dánián kívül ma is dicséretes tevékenységükkel tűnnek ki Svédországban, Finnországban, Norvégiában, továbbá jelentős szerepet játszanak még Németországban, Ausztriában, Svédországban, Belgiumban, Hollandiában, és hasonló intézmények találhatók még az Egyesült Királyságban is. Mindezekben az országokban - de legalábbis többségükben - a működési költségek 45-75 százalékát az állam biztosítja, a fennmaradó részt pedig az önkormányzatok adják.
A népfőiskola intézménye - a magyar nép nem csekély hasznára - a polgári múltban nálunk is elterjedt, és 1942-ben egy akkori felmérés szerint 114 felekezeti és világi népfőiskola működött, ahol több minden más mellett a belterjes gazdálkodás, a falusi közösségek és a vidék felemelésének kérdéseit tanították. Kiterjedt tevékenységükhöz tartozott még az ezüstkalászos gazdatanfolyamok szervezése is. Nem véletlen, hogy lelkesen üdvözölte őket Móricz Zsigmond is, aki a '40-es években, máig helytállóan így határozta meg a feladatukat - idézem: "Jobb polgárt, jobb hazafit, jobb embert nevelni - ez a népfőiskola feladata."
1948 után, mint a többi közép-európai kommunista országban, nálunk is bezárták a népfőiskolákat. A nevüket sem volt szabad említeni, minthogy emlékük idézése is narodnyikságnak, nacionalizmusnak, tehát üldözendő cselekménynek számított.
(13.00)
Nem csekély akadályok leküzdése után, 1988-ban nálunk is újjáéledt a népfőiskolai mozgalom, és létrejött a Magyar Népfőiskolai Társaság. A hagyományokat korszerű formában folytatva, a népfőiskolák ma elsősorban a közösség nemzeti szellemű nevelésével, gazdaképzéssel, a munkanélküliek segítésével, szociális és környezetvédelmi képzéssel, idegennyelv- és számítástechnika-oktatással foglalkoznak, hogy csak a legfőbbeket említsem.
Miért, miért nem, a népfőiskolák itt jelzett hasznos tevékenységük ellenére sem nyerték meg az illetékes állami szervek tetszését, illetve elismerését. Világosan utal erre, hogy ebben az évben egyetlen fillért sem kaptak az állami költségvetéstől, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1,3, a parlament illetékes bizottsága pedig 1,7 millió forinttal támogatta őket, tehát összesen 3 millió volt az úgynevezett állami támogatás. További 14 milliót nagy kínnal-keservvel, mintegy 150 pályázat benyújtása árán, különböző alapítványoktól szedtek össze, holott működésükhöz - alkalmazottak, irodák, posta, telefon, fűtés, világítás és egyéb eszközök - 45 millióra volna szükség.
Számomra érthetetlen, egyben menthetetlen és magyarázhatatlan az állami szervek imént jelzett szűkmarkúsága, minthogy a népfőiskoláknak adott támogatás nem kidobott pénz, ha fontosnak tartjuk az egyes társadalmi rétegek öntudatának felébresztését, a tanulás, művelődés és a társadalmi cselekvés iránti vágy fokozását, a szűkebb haza, a szülőföld iránti felelősség elmélyítését. Nem szólva róla, hogy a népfőiskolák tevékenységével számos hasznos program kapcsolható össze, így egyebek mellett düledező kastélyaink és ebek harmincadjára jutott műemlékeink megmentése is.
Joggal kérdezem hát: meddig kell még várnunk, meddig lesznek még mostohagyermekei kulturális életünknek a népfőiskolák?
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
