DR. SOLYMOSI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF (független): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök asszony. Nagyon megtisztelő, hogy az utóbbi időben előszeretettel hivatkoznak az Agrárszövetségre, különösen megtisztelő a Fidesz részéről, hisz talán - és az utóbbi időben úgy veszem észre - még sajtótájékoztatón is hivatkoznak ránk, holott jobban szeretném, ha Glattfelder Béla képviselő úr elolvasná a múlt heti jegyzőkönyvet.
Nagyon részletesen elmondtam az Agrárszövetség hivatalos állásfoglalását a múlt héten, hétfőn este, és jó néhányszor hozzászóltam. Ott is elmondtam, hogy nem túl szerencsés, ha egy-egy mondatot kiemelnek az eredeti szövegkörnyezetből, mert nagyon sok félreértésre adhat okot. Egyébként az Agrárszövetség nem csatlakozott az aláírásgyűjtőkhöz. Nem is értettünk egyet, és nem is értünk egyet az aláírásgyűjtéssel, azzal különösen nem, hogy ilyen jellegű kérdést népszavazással döntsünk el. Ennek már jó néhányszor helyet adtunk, a sajtóban is megjelent. Nagyon sajnálom, hogy mindig félremagyarázzák az Agárszövetség álláspontját. Lehet, hogy vannak közöttünk is, akik egyszer-egyszer - ugyanúgy, mint más pártoknál is - más véleményt képviselnek, de itt szó sincs az Agrárszövetség hivatalos véleménynyilvánításáról.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem