DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Előre szeretném bocsátani azt, hogy ön az írásban leadott interpellációjában egészen más problémakört vetett fel. Természetesen azért válaszolok, csak úgy érzem, hogy ez nem a fair kategóriájába tartozik. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Ezek után: meggyőződésem, hogy a XXI. században a magyar rendőrség majd a XXI. század technikájával veszi fel a küzdelmet a XXI. századi bűnözőkkel szemben. Bizony, garanciát látok abban az új rendőri vezetésben, akik nem oly régen kapták a kinevezésüket. Azt hiszem, hogy egyébként el kell olvasni az újságok ilyen irányú cikkeit, és abból láthatjuk azt, hogy például Budapesten milyen jelentős mértékben nőtt a bűnüldözés hatékonysága, milyen jelentős mértékben emelkedett az ismertté vált bűncselekmények aránya, ami azt jelenti, hogy valóban hatékony a rendőrség: felfedezi ezeket, és sikerrel veszi fel a harcot.
Másrészt: bár azt kell mondanom, hogy a kocka már el volt vetve, amikor a Teve utcai rendőrszékház építésére sor került, amikor ez a kormány elkezdte kormányzását, de tény az, hogy ebben az épületben már olyan technikai beruházások születtek meg, kerültek beépítésre, amelyek már valóban XXI. századbeliek. Néhányat kiemelnék ezek közül:
Ebben az épületben megteremtettük a lehetőségét a különböző rendőrségi adatbázisok összehangolásának, bővítésének; olyan ügyeleti munkahely került építészetileg kialakításra, amely a rendőri segélyhívások fogadása mellett alkalmas az európai integrációhoz kötelezően bevezetésre kerülő egységes, 112-es rendőr-, tűzoltó-, mentőhívószám fogadására, az úgynevezett előválasztó munkahelyen történő szelektálásra és a szakterületi intézkedő egységhez való továbbításra. Kevés ráfordítással beépítésre kerültek a szükséges hardver- és szoftvereszközök, amelyek nem csupán Budapesthez kötődnek, hanem az ország egyéb területét is érintik.
Valóban közismert a közterületi járőrszolgálat elavult gépjárműparkja és híradástechnikája. Itt is szeretném azért figyelmét felhívni arra, hogy a közelmúltban nemcsak kiírásra, hanem kihirdetésre is került azon gépjárműtender eredménye, amely mintegy 3 milliárd forintos költségkerettel segíti elő e hátrányok leküzdését: új gépkocsikat és új rádiókat kap a rendőrség.
Nap mint nap szintén már csak ismételgetni tudjuk azt a középtávú rendőrségi fejlesztési programot, amelynek keretében jelentős létszámbővítésre kerül sor, és jelentős összeg, mintegy 36 milliárd forint áll a rendőrség rendelkezésére ahhoz, hogy a XXI. század kihívásainak eleget tudjon tenni, illetőleg megfelelő szinten tudja felvenni a küzdelmet a bűnözőkkel.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(15.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem