DR. GOMBOS ANDRÁS
DR. GOMBOS ANDRÁS
DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! A kormány T/4756. számon beterjesztette a parlament elé az agrárgazdaságról szóló törvényt, mely törvény a német mezőgazdasági törvény mintájára készült: hozzá hasonlóan ez is kilenc paragrafusból áll; rövid törvényről van szó. Rövidsége ellenére, úgy gondolom, a törvényjavaslat rendkívüli jelentőséggel bír. Ha jól használjuk, ha jól alkotjuk meg, akkor mérföldkő lehet a magyar agrárgazdaság szempontjából.
Ennek a viszonylag rövid törvényjavaslatnak - mint az előbb is hallottuk a miniszter úr expozéjában és másoktól is - hosszú évekig tartó szakmai vita előzte meg a beterjesztését, mely vita több szálon futott, és talán bizonyos mértékig a mai nap is fut.
Az egyik szál arról szól, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen törvényre. Aki ellene érvel, azt állítja, hogy nincs, mert elegendőnek tartják a megfelelő szakmai és ágazati törvényeket, az azok mentén alkotott kormány- és miniszteri rendeleteket, és ezen jogszabályoknak megfelelően gondolják szabályozni, irányítani és helyzetbe hozni az agráriumot. Körülbelül ezt a gondolatmenetet hallottuk az ellenzéki kisebbségi véleményben, amit Bogárdi Zoltán volt szíves megfogalmazni, amely álláspont számomra egy kicsit megdöbbentő volt már a bizottsági ülésen is és most is, a parlament plenáris ülésén, mert ez egy vadonatúj álláspontja az ellenzéknek.
A másik szál: a szakma döntő többségével együtt magam is úgy gondolom - ha szerényen képviselhetem ezt az álláspontot -, egyetértek vele, hogy szükség van egy átfogó, és hangsúlyozom, keretjellegű agrártörvényre. Szükség van rá azért, hogy a társadalomban határozzuk meg az agrárgazdaság helyét, jelentőségét, a gazdaságon belüli súlyát, feladatait, megvalósítandó céljait, és ami nagyon fontos: az ezekhez szükséges eszközrendszert és ennek az eszközrendszernek a tagoltságát. Viszont a tagolást, a felhasználást a kormány hatáskörébe utalja a törvény szelleme és betűje is, mert hiszen egy rendkívül változó körülmények között működő agrárgazdasággal állunk szemben a magyar gazdaság esetében, és szükséges a folyamatos, akár éven belüli változtatás is. Gondoljunk csak arra, hogy a különböző piacok visszaszerzése, a különböző intervenciós technikák alkalmazása esetén időnként éven belül is változtatni kell ezeken a szabályokon! Ennek a törvényi bebetonozása, úgy gondolom, nem volna egészen szerencsés dolog.
A vita másik területe a törvény milyenségéről szól. Ha megvizsgáljuk a világ hasonló jellegű törvényeit és a főbb jellemzőiket összehasonlítjuk, általában két lehetőség kínálkozik. Az egyik: a már emlegetett amerikai egyesült államokbeli Farm Bill, amely bizonyos értelemben a mai francia gyakorlathoz is hasonló, és ez egy nagyon teljes, részletes - a legapróbb részletekig terjedő - szabályozást ír elő több száz paragrafusban, több száz oldalon. Ez a gyakorlat egy több száz éves jogrendben és joggyakorlatban működőképes tud lenni; pláne, ha az a mezőgazdaság a világ legerősebb, döntően meghatározó mezőgazdasága, akkor természetes dolog, hogy képes működni és jól működni. Bár szeretném megjegyezni azt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is ezt a rendkívül részletes, aprólékos szabályozást az elmúlt évtizedekben már majdnem hússzor - ha jól emlékszem, tizenkilencszer - kellett módosítani.
Ezt a jogrendet követni a részünkről akkor lenne lehetséges, ha a mi agráriumunkat szerves részévé, kiszolgálójává szeretnénk tenni ennek a gazdaságnak, és a magyar gazdaságban stabil, kialakult agrárstruktúra, tőkeerős, versenyképes vállalkozások működnének. Sajnos azonban a magyar mezőgazdaságban nincs ilyen helyzet: a mi agrárgazdaságunk egy politikai jégverés utáni állapotban van, amely jégverés során a történelmileg, politikailag elkerülhetetlen és szükségszerű kárpótlás anyagi, strukturális, és úgy gondolom, ne szégyelljük kimondani: morális terheit is döntően az agrárgazdaságnak kellett viselnie. Nem kizárólagosan, de többek között ez is az egyik döntő ok abban, hogy a mezőgazdaságban körülbelül 500 milliárd forint tőke- és vagyonvesztés alakult ki az elmúlt néhány évben.
Amikor az agrártörvény milyenségéről döntünk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a magyar agrárium a strukturális, a tulajdoni és tulajdonviszonyok átrendeződése alatt áll, tehát egy folyamatosan változó gazdasági ágazatról van szó, és ezek nagyon sok esetben kialakulatlanok is. De azt is figyelembe kell vennünk, hogy mi az Európai Unióba akarunk jutni, és ennek az Európai Uniónak van egy agrárszabályozása, mely agrárszabályozás döntően az 1955-ben megalkotott és a mai napig is hatályban lévő és jól működő német mezőgazdasági törvényen alapszik. Ebből természetes logikával az következik, hogy a mi agrártörvényünknek is a német alaptörvény mintájára kell elkészülnie. A kormány ezt tette, és megítélésünk szerint helyesen tette.
A kormányt ebben a döntésében jelentősen segítette az 1990 tavaszán, az agrárprogram vitája során kialakult szakmai katartikus állapot. Ez az össztársadalmi vita, amely jelenleg is tart, nagyon komoly szellemi, politikai, morális hozadékkal bírt: világossá tette a társadalom többsége előtt azt, hogy az agrárgazdaság nem csupán egy gazdasági ágazat a sok közül, hanem lényegesen több annál; több egyszerű ágazatnál, mert hiszen az agrárium termékei, azok minősége, hozzáférhetősége, ára valamennyi állampolgárt érintik. Viszont a megélhetést jelentő fő- vagy mellékjövedelem megszerzése szempontjából a statisztikai adatok szerint minden negyedik állampolgárt - beleértve a csecsemőt is - valahol valamilyen módon érint az agrárgazdaság.
Ezen túlmenően egy újabb fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk, amikor ennek a törvénynek és magának az agráriumnak a fontosságáról beszélünk, az az, hogy Magyarország olyan kivételezett helyzetben van, hogy a területének több mint 70 százaléka mezőgazdaságilag művelhető terület - ez egy hatalmas előny! De ezen túlmenően szíves figyelmükbe szeretném ajánlani azt is, vegyük figyelembe, hogy ennek az agráriumnak - a gazdasági okokon és a szerepein túlmenően - szociológiai, szociális, munkaerő-piaci és kitüntetetten vidéklakosság-megtartó feladatai is vannak, és ezt is figyelembe kell vennünk.
A társadalmi vitában világossá vált, hogy a társadalom többi szférájában viszonylag jól működő közgazdasági-pénzügyi tőkefolyamatok az agrárgazdaságban ugyanolyan mechanikusan nem képesek működni, mert itt a biológiai törvényszerűségek minden más ágazatnál nagyobb kockázati tényezőt jelentenek. De a piaci kockázaton túlmenően figyelembe kell vennünk azt is, hogy a tőkemegtérülési idő a viszonylag alacsony jövedelemtermelő képesség miatt lényegesen hosszabb, sokszor többszöröse más ágazatokénak.
Ez utóbbi igazolására legyen szabad idéznem a német mezőgazdasági miniszternek az 1995. évi beszámolójából, illetve a német parasztszövetség '94. évi helyzetjelentéséből a következő adatot: a német gazdaságban '93-ban - tehát már az egyesülés után - egy mezőgazdasági munkahely megteremtéséhez 450 ezer német márkára, míg a gazdaság más ágazataiban 250 ezer német márkára volt szükség.
(11.50)
Úgy gondolom, hogy arányaiban Magyarországon is hasonlóak lehetnek a viszonyok; nincs okom feltételezni, hogy Magyarországon ez másképp működne.
Ezen felismerések az ez év áprilisában tartott agrárkerekasztal résztvevőinek azt a konszenzusos álláspontját eredményezték, hogy igenis szükség van egy német típusú agrártörvényre. Az agrárkerekasztal-tárgyalásokon az SZDSZ javaslatára az itt megalakult és azóta is működő koordinációs bizottságban részt vevő valamennyi parlamenti párt - tehát az ellenzéki pártok is, az agrár-érdekképviseletek képviselői, az oktatás, a kutatás, a tudomány és a kormány képviselői, összesen 33 fős volt ez a grémium - egyetértett abban, hogy egy német típusú átfogó agrártörvényre van szükség. Számomra értelmezhetetlen az ellenzék jelenlegi álláspontja, amikor azt állítják, hogy nem volt konszenzus, amikor azt állítják, hogy nem erre a törvényre van szükség, amikor azt állítják, hogy egy sokkal részletesebb törvényre van szükség, amikor azt állítják, hogy talán tulajdonképpen nincs is erre szükség. Ez áprilisban nem az ő véleményük volt, vagy nem azok a képviselők ültek akkor a pártok képviseletében ezen a kerekasztal-tárgyaláson, akik ma ezt az álláspontot képviselik.
A beterjesztett törvényjavaslat megítélésünk szerint jól rögzíti az agrárgazdaság helyét, szerepét, súlyát, fontosságát, célrendszerét, feladatait, az ezek eléréséhez szükséges eszközrendszert.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ebben az agrártörvényben megjelenik az SZDSZ-nek egy nagyon fontos álláspontja, amit régóta képviselünk és hangoztatunk, nevezetesen az, hogy az agrárgazdaságban a támogatást ketté kell választani. Azokat a szereplőket, akik piaci szereplői az agrárgazdaságnak, piaci eszközökkel, pénzpiaci eszközökkel kell támogatni. Szeretném mindjárt hangsúlyozni és hozzátenni azt, hogy megteremtve azokat a törvényi, szervezeti és tulajdoni feltételeket, amelyek lehetővé teszik a gazdaság ezen szereplőinek, hogy igenis részt tudjanak venni a pénzpiaci technikákban és a támogatásokban; utalnék itt például a földtörvény módosítására.
A másik része ennek a kettéválasztásnak az, hogy azokat a szereplőket, akik nem piaci szereplők, hanem elsősorban a saját maguk ellátására, saját családjuk ellátására termelnek, ezeket a szereplőket a lakosságmegtartás, a vidékfejlesztés szempontjából más technikákkal, szociális jellegű technikákkal, munkaerő-piaci alapok forrásainak bevonásával kell támogatni, azért, hogy ők helyben maradjanak, hogy ott boldoguljanak, hogy megélhetésük biztosított legyen. És amennyiben kellőképpen szorgalmasak, amennyiben jól gazdálkodnak, meg egy kicsit szerencséjük is van, akkor képesek legyenek átkerülni egy másik csoportba, az előbb vázolt piaci szereplők, a vállalkozók csoportjába. Úgy gondolom, ez a 4. § (2) bekezdése nagyon fontos pontja ennek a törvényjavaslatnak.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a mindenkori kormányt beszámolási kötelezettség terheli a felhasznált pénzeszközök hatékonyságának, eredményességének tekintetében. Ennek érdekében megfelelő tesztüzemeket, információs rendszert kell kiépítenie a kormánynak. Ez rendkívül fontos dolog.
Az elmúlt időszakban nagyon sokszor érezte hátrányát maga a parlament is annak, de főleg a magyar mezőgazdaság, hogy ez nem működött.
Nagyon fontosnak tartjuk a 8. §-ban megfogalmazottakat, nevezetesen azt, hogy a termelő, aki közpénzekre, tehát támogatásra tart igényt, köteles a jogszabályokban foglaltak szerint adatot szolgáltatni, kvázi el kell számolnia a közpénzekkel. Ez nagyon fontos lépést jelent az agrárgazdasági folyamatok átláthatósága irányába.
Az előbbiekben felsorolt sok pozitívum mellett azonban frakciónkban kritika is megfogalmazódott. Nevezetesen az 1. §-ban megfogalmazott vidékfejlesztő célokat talán szerencsésebb lett volna jobban, pontosabban körülhatárolni. Indokolják ezt a feltevést, illetve pontosítást az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok.
Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat: az 1997. évi földtörvénynek van egy olyan passzusa, hogy az agrárérdekeltségű, mezőgazdasági érintettségű pénzeszközök felhasználásánál a földművelésügyi miniszterrel egyeztetnie kell az egyéb tárcák, az illetékes tárcák minisztereinek. Sajnos ez nem történt meg, mert hiszen a területfejlesztési pénzeszközök sok esetben elmentek az agrártámogatások mellett, azért, mert egyszerűen az agrártámogatásokat márciusban, a biológiai törvényszerűségeknek megfelelően kellett meghirdetni, holott a területfejlesztési pénzeszközök csak később, augusztusban kerültek meghirdetésre. Ez egy nagyon szerencsétlen gyakorlat, és fontos az, hogy ez egy ilyen törvényben rögzítésre kerüljön.
A Szabad Demokraták Szövetsége úgy gondolja, hogy ilyen korrekciókkal, finomításokkal, csiszolásokkal ez a törvény képes szolgálni a magyar mezőgazdaság, jelesül az egész ország érdekeit, ezért mi megfelelő csiszolások, javítások után támogatjuk ennek a törvénynek az elfogadását, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a törvény minél előbb hatályosulni tudjon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
