DR. NACSA JÁNOS
DR. NACSA JÁNOS
DR. NACSA JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A T/4749. számú törvényjavaslatról folytassunk vitát, bár megjegyzem: kiderült, politikai vitát nem lehet egy szakmai témáról folytatni. Ha pedig az Országgyűlésben nem akarunk szakmai vitát folytatni, akkor óhatatlanul politikai vitába fajulnak a dolgok. Ez így jó, így van rendjén. (Dr. Kávássy Sándor: Semmi baj!)
Honnan indultunk? A felsőházi teremben április hónap végén volt a nemzeti agrárprogram vitájának egy fordulója, és ott konszenzusra jutott a harminchárom fórumtag, és felolvasásra került a konszenzusként elfogadott anyagból a 4. pont, amely a földtulajdon és a birtokviszonyok rendezése témakörbe tartozik. Felolvasom: "A földtulajdon- és birtokviszonyok rendezése az agrárgazdaság egyik legégetőbb feladata, amelyet a hatékony földhasználat szolgálatába kell állítani. A többség úgy látja, hogy a jövő agrárgazdaságában a magántulajdonon alapuló sokszínű birtokviszonyok lesznek egy időben jelen. A földtulajdonszerzéssel kapcsolatban markánsan elkülönültek a vélemények. Több politikai és civil szervezet és a szövetkezeti szektor képviselői elengedhetetlennek tartják, hogy a mezőgazdasági profilú belföldi jogi személyek földtulajdont szerezhessenek, noha ez a külföldiek kizárása miatt jogalkotási nehézségeket vethet fel. Számos résztvevő a teljes tiltás mellett foglalt állást, és csak a belföldi természetes személyek számára tennék lehetővé a földtulajdon szerzését. Egyesek javasolták a belföldi személyek földvásárlási korlátainak lazítását. A külföldi természetes és jogi személyek földvásárlási tilalmának fenntartása tekintetében egyöntetű álláspont alakult ki. A földtulajdonviszonyok mellett a hatékony földhasználatot elősegítő tartós földbérleti rendszer működésének feltételeit is meg kell teremteni. Ennek során figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelés sajátosságait, elsősorban a befektetések hosszú megtérülési idejét. A tulajdon- és birtokviszonyok rendezésének alapfeltétele az ingatlan-nyilvántartás naprakész állapotba hozása."
Tisztelt Képviselőtársaim! Ugye, ez akkor nem politikai határozat volt, mert ezt szakmailag is elfogadhatjuk, és szakmai alap is lehet? Ha ez alapján ítéljük meg a kormány által benyújtott földtörvény-módosítási javaslatot, akkor megállapíthatjuk, hogy azt a konszenzust, amit ezen a nemzeti agrárprogram koordinációs fórumon a harminchárom civil, pártképviselő, országgyűlési képviselő, a Tudományos Akadémia képviselői és így tovább megalkottak, annak megfelelt a kormány által beterjesztett javaslat.
Akkor joggal vethető fel az a kérdés, hogy mi ez a politikai háttérzaj, ami tulajdonképpen a földtörvény kapcsán eluralkodott. Merthogy politikai háttérzaj van, azt kár lenne tagadni, hiszen néhány nappal ezelőtt, pénteken-szombaton a nemzeti agrárprogram zárófejezete, amiről Kertész Zoltán kollégám már beszélt itt egy korábbi órában, tulajdonképpen arra volt hivatott, hogy azon a fordulón a szakma konszenzusra jusson szakmai kérdésekben.
És ugye, a politika hogyan reagálta le? Úgy reagálta le a politika, hogy el sem megyünk, szabotáljuk, vagy adott esetben nem veszünk róla tudomást. Miért? Azért, mert úgy tűnik: nem érdeke a szakmai megegyezés. Ez is egy politika - mert nincs szakmai háttere. De ha már ezt az egészet ilyen értelemben politikai színtéren tárgyaljuk, akkor nézzük meg, amit néhány héttel ezelőtt mi már elkezdtünk mondani, hogy az agrárgazdaságot ért negatív beállítódású eredmények hogyan befolyásolták: mit okoztak neki, és az miből indult ki?
Aki még emlékszik a Kupa-programra, én elhoztam "A kormány agrárpolitikája és -programja" című anyagból a függeléket, amely azt mutatja meg, hogy a mezőgazdaság befizetései és támogatása hogyan alakult 1970-től '89-ig. És ebből csupán azt szeretném elmondani, hogy '84-től '89-ig több volt a befizetés, mint a támogatás, tehát 1984-től 1989-ig több pénzt fizetett be a kincstárnak a mezőgazdaság, mint amekkora támogatásban részesült. Igaza van Kávássy képviselőtársamnak, amikor azt mondja erre, hogy a kisgazdák nem szövetkezetellenesek: azt is el tudom fogadni, hogy realisták. De adjon igazat ő is, mert az előző vitában úgy láttam, hogy ezt is megteszi; vannak kisgazda képviselők, illetve kisgazda vezetők, akik néha nem vesznek tudomást a tényekről.
Más is elhangzott; mégpedig olyan formában hangzott el, hogy ekkor volt az agrárválság Magyarországon. Az agrárválság nem abban jelentkezik, hogy nagyobb a befizetés, mint amekkora a támogatás; és nem abban, hogy emelkedik a bruttó nemzeti termelés vagy mezőgazdasági termelés - erre felolvastam az adatokat -, hanem abban, hogy csökken. És való igaz, 1990-től - '91-en, '92-n, '93-on keresztül - csökkent a mezőgazdasági termelésünk: 1994-ben állt meg, a '89-es adatok kétharmadánál. De ez az 1989-es eredmény, amiről itt szóltam - ismét a Kupa-programban meglévő függelék alapján el lehet mondani -, ez két tételből tevődött össze. Mégpedig: mintegy 1,4 millió egyéni kisgazdaság termeléséből, másodlagos termeléséből, és az akkori nagyüzemekre telepített mezőgazdasági termelésből.
Adatokat is közöl: 1989-ben, 1988-as árakon számolva, a mezőgazdasági szervezetek bruttó termelési értéke 304 milliárd volt. Ebből az állami gazdaságok 48 milliárdot adtak, ez körülbelül 15,8 százaléknak felel meg; a mezőgazdasági szövetkezetek 140 milliárdot, ez 46 százalék volt; a kis- és magántermelők 116 milliárdot, ez 38,2 százalék. Tehát a kis- és másodlagos gazdaságok közel 40 százalékban részesültek a mezőgazdaság bruttó termelési értékéből.
Ugye, elfogadható, ha úgy fogalmazok, hogy nem ennek a helyzetnek a szerves fejlődését hozta az 1990-91-92-93-as év, amikor a mezőgazdasági termelés ennek a kétharmadára esett vissza? És hogy pontosak legyünk, ismét mondom: az állami gazdaságok termelése 1993-ban 6 milliárdot tett ki - ez az összes mezőgazdasági bruttó termelési érték 2,9 százaléka; a mezőgazdasági szövetkezetek 62 milliárdot - ez 30,5 százalékot tett ki; a gazdasági társaságok 35 milliárdot - ez 17,3 százalék; a kis- és magántermelők 100 milliárdot - ez 49,2 százalék. Tehát úgy emelkedett 49,2 százalékra, hogy közben abszolút értékben 16 milliárddal csökkent.
Képviselőtársaim néhány órával ezelőtt itt a pulpitusnál a gazdálkodásról, a gazdaságról beszéltek. Én is a gazdaságra szeretném a figyelmet irányítani, amikor azt mondom, hogy a magyar földdel gazdálkodni kell, hogy minél nagyobb értéket tudjunk - az azzal dolgozók érdekében - produkálni. Az a gazdálkodás, amely csökkenti a termelési értéket és olyan helyzetet teremt falun - mert ugye ezzel párhuzamosan, amikről itt mint adatokról szóltam -, hogy 800 ezer embernek szűnt meg a munkahelye, aki vidéken él.
(22.30)
Ennek a 800 ezernek a mezőgazdaság képtelen volt teljes ellátást és teljes komfortot adni.
Mi lett az 1,4 millió egyéni gazdasággal? Az 1,4 millió egyéni gazdaságból 200 ezer tönkrement, és körülbelül 1,2 millió főállásúvá vált. Ez a perspektíva pontosan azért veszélyesen rossz perspektíva, mert ezen belül 1 millió gazdaságnak kisebb a földterülete 1 hektárnál - ezt néhány héttel ezelőtt itt elmondtam -, és ugyanennek az 1 milliónak kisebb az éves állatkibocsátása számosállatból, mint egy. Tehát bizonyítható, hogy ebből megélni képtelen, bizonyítható, hogy ez nem tartható, nem fejleszthető, ez ahhoz méretileg kicsi.
Mi célt szolgált akkor az a politika, amelyik előidézte ezt a rombolást? Mert ez rombolás. Ha összeadjuk ezeket az árbevétel-kieséseket 1989-től napjainkig, ez 1000 milliárd forintot tesz ki. Ez kimaradt bevétel, ez a falut sújtó bevételkimaradás. Ezt politika idézte elő.
Amikor az előbb azzal kezdtem a beszédemet, hogy szakmailag megállapodtunk, konszenzusra jutottunk, ilyen konszenzus az 1980-as évek végén is volt. Emlékeztetőül csupán azt szeretném mondani: mi volt a legnagyobb probléma? Ezt a szerves fejlődésben továbbfejleszteni mégpedig oly módon, hogy a kisgazdaságok, kisegítő gazdaságok érjék el a 60 százalékot, hiszen olyan élő munkaterületen dolgozhatnak, fejthetnek ki tevékenységet, ahol értéket állítanak elő, és a nagygazdaságokkal állítsák elő a nagyüzemi módon előállítható termékeket, gabonát és így tovább. Perspektíva lehetne, a falu eltartó képességét fokozhatná - fokozhatná! Miért fokozhatná? Azért fokozhatná, mert 1989-ben, sőt 1990-ben - ezen Kupa-anyag alapján tudom mondani az adatot - 600 ezer volt az alkalmazotti kör, a mezőgazdaságban alkalmazottak száma. 600 ezer nyugdíjast tartott el ekkor az ágazat, mert szociális segélyként és egyébként a nyugdíjasoknak rendszeres természetbeni támogatást nyújtott. És elmondható, hogy ezen túl még 1,2 millió kisgazdaság működött a mezőgazdaságban, a nagyüzemmel szimbiózisban, integrátori funkciót látott el a nagyüzem. Ezt az arányt kellett volna 60-40 százalékról 40-60 százalékra változtatni, és ez a polgárosodás útját alkothatta volna meg. Nem ezt az utat választotta a magyar politika!
Mi okozta? Két példát nyugodtan megszemélyesíthetünk. Az egyik, emlékeztetőül csupán a patakvér-históriára: ott totálisan nem a szövetkezetbarátság dominált. De mondhatnám azt is - nem akarom megnevezni az illetőt -, a gazdasági bizottság ülésén hangzott el szó szerint: "Ha nem verjük szét a szövetkezeteket, nagy gondunk lesz belőle." Ma is képviselőtársam az illető - de most nincs itt, ezért nem nevezem meg -, a kormánykoalíció fő pártjának a képviselője. Ez politika. Ez a megjelenítés politika volt. Ennek eredményeképpen születtek a törvények, ennek eredményeképpen született az a helyzet, amely ma már visszafordíthatatlan, ma már nem csinálható vissza, ma már nem tehető meg, hogy a 40-60 százalék kialakulhasson. Ezzel a módszerrel nem tehető meg! Egy egészen hosszú utat kell bejárni, egy új tőkekoncentrációt kell előidézni.
És mi következett be? Ugye, emlékeznek az adatokra, képviselőtársaim? 1989-ben voltak olyan területek a mezőgazdaságban - az állatállomány különböző területein -, ahol nagyobb volt a kisgazdaságok, magángazdaságok kibocsátása, mint a szövetkezeteké és a nagyüzemeké. A kert területén szintén hasonló volt a helyzet, és abszolút értékben, bruttó termelési értékben 60-40 százalék volt az arány. Ma, 1996-97-ben ugyanúgy 60-40 százalék az aránya. Visszaállt a régi rend, már alapjaiban. Csak most az a nagy különbség, hogy a biztonságot vették el. A biztonságot, mert a zsebszerződések nem azért problémásak, mert zsebszerződések, hanem azért, mert ki lehet játszani a nagyüzem földbérleti lehetőségét. Főleg akkor, ha még ráadásul nem is adóznak utána, ahogy a nagyüzem adózik.
A magam részéről úgy gondolom, hogy alapkérdéshez jutottunk, amikor a földkérdést tárgyaljuk. A politika, a mezőgazdasági politika, az agrárpolitika alapkérdése. Ezt az alapkérdést a vidéken élők aspektusából egyféleképpen lehet megválaszolni: a használók kapjanak biztonságot, termelésbiztonságot, legyen ez a használó egyéni gazda, legyen társasgazda, mert e tekintetben nagy különbség nincs. Ha pedig nem ezt tesszük, akkor milyen következményei lesznek? Ismét hadd mondjak egy adatot! Néhány nappal ezelőtt, albizottsági ülésen a szarvasmarha-ágazat helyzetét tekintette át a mezőgazdasági bizottság agrárszabályozási albizottsága, és ott szó került a tej önköltségéről. A 40 ezres tehénlétszám alapján a tej önköltségének közel 75 százalékát adja a takarmány. Ezen belül a saját takarmány körülbelül három évvel ezelőtt még a 90 százalékot adta, ma már nem éri el az 50 százalékot. A vásárolt takarmány pedig másfélszer többe kerül. A tejár alakulásának alapvetően tehát a nem saját bázison termelt takarmány az egyik kiváltó oka. Az adatok pontossá tehetők, megtalálhatók.
Azt gondolom, végigmehetünk ezeken a szakmai érveken, de ismét azt állítom: itt politikáról van szó. El kell dönteni, hogy az a kormányzati szándék, amely egy hónap leforgása alatt agrártörvényről, földtörvényről, ingatlan-nyilvántartásról, bor-szőlő terméktanácsról és egyebekről olyan módosító javaslatokat nyújt be, amelyek generálisan egy korábbi nemzeti agrár-kerekasztali tárgyaláson elfogadott alapelvek alapján történő generális szabályozást vezet át és bizonyítja az agrárelkötelezettségét, azt csak politikailag lehet kétségessé tenni. Szakmailag nem verhető szét. A szakmai alapjai megvannak. Ezt a nemzeti agrárprogram tegnapelőtti gödöllői záróvitája is bizonyítja. Politikailag kétségessé tehető. Kinek szolgálunk azzal, ha politikailag kétségessé tesszük? Úgy gondolom, ezt a választ meg kell adni.
A Fidesz vezérszónoka néhány héttel ezelőtt úgy fogalmazott: "Kéretik emlékezni arra, hogy negyven évvel ezelőtt Magyarország lakosságának fele még mezőgazdaságból élt." Nem pontos a Fidesz-vezérszónok, mert 1952-ben az aktív keresők 52 százaléka valóban a mezőgazdaságból került ki. Ez több mint 2 millió ember. Akik akkor éltek, azok emlékeznek rá, hogy ebből a több mint 2 millió emberből több mint 600 ezer volt az időszaki mezőgazdasági munkás, akik lakóhelyüktől távol, általában állami gazdaságok területén végeztek időszaki tevékenységet. Ebből a körből, ebből a több mint 600 ezerből adódott az az aratócsapat, amiről Göndör képviselőtársam már szólt egy más felütéssel, hogy milyen mezőgazdasági gépesítést is óhajtunk mi.
Mi természetesen mezőgazdasági gépesítést, hatékony gazdasági gépesítést szeretnénk - de nem túlzott gépesítést, mint Nyugat-Európában, ahol 5 hektárra jut egy traktor -, bizonyságául annak, hogy szakmailag megvalósítható: körülbelül 50 ezer traktorral a 6 millió hektár föld művelhető Magyarországon.
(22.40)
Ezt az agrárgépészek széles bázisa, illetve létszáma bizonyította is tevékenységével. Azt is pontosan tudjuk, hogy nem azért van öt hektárra egy traktor Nyugat-Európában, mert ez így hatékony, hanem azért, mert biztosítani akarták, hogy ottmaradjon, helyben lakjon, ne költözzön a városba, és ennek az ipari feltételeit, a gépesítést azokkal a segélyekkel, amelyekkel Nyugat-Európa nekilendült a II. világháború után, biztosítani tudták. Aki ennek az adatsorát végigtekintette, az pontosan tudja.
Visszatérve tehát a fideszes képviselő mondatához: nagyon szegények voltak falun az emberek negyven évvel ezelőtt, mert negyven évvel ezelőtt a termelési eredmények nem érték el az 1938-as színvonalat. Tehát kéretik emlékezni arra, hogy ebben az időszakban igen sanyarú életet élt a falun a parasztember. Ezt ne akarjuk pozitív eredményként felhozni, és főleg eredményül ne akarjuk felhozni! Mondjuk azt, hogy szimbiózisban valóban eltarthat kétmillió embert a mezőgazdaság, de ehhez hatékony gazdaságot kell folytatni ott, ahol hatékony nagyüzemi módon lehet gazdálkodni, és ha nagy munkatevékenységgel értéket lehet előállítani, akkor azt viszont próbáljuk megtartani; de ezt lehet másodállásban is, mint ahogy az adatok is bizonyítják.
Az üzemméret problémája is felmerült a Fidesz vezérszónokánál, és azt mondja, hogy az üzemméret problémájánál sokan beszélnek a földtulajdon szétaprózottságáról. Ez való igaz, de szeretném jelezni, hogy az 1-2 hektáros birtokok is, különösen azok számára, akiknek másuk nincs, valamifajta hátteret mégiscsak jelentenek. Az a megoldás, hogy kísérletet teszünk arra, hogy egy működőképes gazdasági rendszerbe integráljuk őket, pontosan így van. Mi arra teszünk kísérletet, hogy egy gazdasági rendszerbe integráljuk őket, mert én gyerekkoromban ástam a kertet, pontosan tudom, hogy az 1-2 hektár nagyobb annál, hogy fel lehessen ásni, de kisebb annál, hogy egy lovat eltartson, nemhogy egy családot, mert egy családot és egy lovat nem tart el egy hektár, ezt pontosan tudjuk.
Ebből mi következik? Az következik, hogy aki főállásban mezőgazdasági tevékenységet ekkora földterületen kell hogy műveljen és végezzen, az nem ebből fogja a családját felvirágoztatni. Ezzel valóban oda lehet kényszeríteni a falura, valóban oda lehet kényszeríteni nagygazdához, de - és itt mondanám a kisgazda vezérszónok úrnak - nem ezután alakul ki a cselédsors Magyarországon. Azok az 1-2 hektárosok, napszámosok már most is ott vannak, mert csak ott tudnak munkát vállalni, és való igaz, hogy ez is lehetett politikai cél.
Tehát ne akarjunk olyan szándékokban elmerengeni, hogy mely pártnak mi volt a szándéka, létrehozni egy 25 ezres nagygazdák körét, ugyanis az, aki a 36-ok képviselője lett a későbbiek során - hogy most kisgazdának merjem-e nevezni vagy sem, nem tudom -, ő ezt meghirdette, és újságcikk-kivágásban ez ma is hozzáférhető, ezt célul tűzték ki a földtulajdon-rendezés kapcsán. Az volt a megállapodás - vagy legalábbis a megközelítés -, hogy nem érdekli őket a '47-es állapotokhoz igazodóan az a több százezer ember, őket csak az a jó néhány, 15 vagy 20 ezer ember érdekli, akikből nagygazdánként a falu meghatározói lehetnek. Ezek a hivatalos politika rangjára emelt dolgok voltak 1990-91-ben, kár ezt tagadni, és tudni kell, hogy a cselédsorsot ez az állapot idézte elő és az a mérhetetlen gazdasági visszaesés, amely a mezőgazdaságba szociális feszültséget is emelt.
Tisztelt képviselőtársaim! Tehát ha mi megmaradunk szakértelmünkkel - mert aki a termőföld-vitában hozzászól, az általában agrárius beütésű - ezen az alapon, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az agráriummal kapcsolatos törvények, rendelkezések a későbbiek során is szakmai alapon dőljenek el és ne a politika benyomása, ráhatása alapján, akkor biztosítékot kaphatunk arra vonatkozóan, hogy még egyszer nem ismétlődik meg a '90-es évek eleje. Ha egyébként elszabadul a dolog, és megint a politika fogja megjátszani a dolgok irányítói funkcióit, akkor ismét elmondhatjuk, hogy egy szakágazat a politika áldozatává válik. A szakágazat jelen esetben az agrárvidék, ez pedig ebben a helyzetben sem, de a jövő helyzetben sem lehet célunk.
Nekünk legalábbis egy fejlett mezőgazdaság a célunk, annak a kiépítése, amely versenyképes mezőgazdaságként az EU-csatlakozás feltétele lehet. Minden más nemcsak visszalépés, hanem kár, a faluval, a vidékkel szembeni visszaélés. Ezt pedig politikailag sem támogathatjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
