SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Tulajdonképpen úgy készültem fel, hogy körülbelül abban a bontásban tárgyalnám a törvényjavaslatot, ahogy államtitkár úr azt felvezette, és csak utána szándékoznék néhány olyan elvi kérdést felvetni, ami a törvénnyel ugyan összefügg, de a Házszabály szerint most nincs mód arra, hogy foglalkozzunk vele. Szeretném viszont kihasználni a nyilvánosságot arra, hogy jelezzem: a törvény most nem módosított részeivel is lehetnek problémák, amelyeket, ha másképp nem sikerül, esetleg önálló képviselői indítvánnyal lehet majd valamiképpen módosítani.
Ha ugyanahhoz a sorrendhez kívánok ragaszkodni, akkor először a bukmékeri fogadásról kellene pár szót ejteni. Megpróbálok egy kicsit részletesebben beszélni erről, nem tagadván még a nyilvánosság előtt sem, hogy játékos is vagyok ezekben az ügyekben (Dr. Kertész Zoltán tapsol.), mint ahogy sokan közülünk természetesen a parlamentben az ilyen megengedett szerencsejátékok űzői vagyunk.
Ez a bukmékeri rendszerű fogadás egy teljesen új dolog, legalábbis Magyarországon eddig nem szerepelt. A számsorsolásos ismert dolog, lutri néven már a múlt században volt ilyen, illetve külföldön lottery néven működött. A totót mindenki tudja, hiszen a sportkedvelő közönség kedvenc játéka volt. Bár szigorúan véve a definíció szerint fogadási esemény a totó is, mert hiszen valami kimenetelére fogadok, de én abban az értelemben tekintek valamit fogadásnak, amikor a játékosok nem egymás közt játszanak, tehát nem úgynevezett totalizatőr játékot, amikor is a befizetett összegek egy hányadát visszaosztják a játékosoknak nyeremény címén, hanem azt tekintem fogadási játéknak - és körülbelül így is definiálja a javaslat, és ezért volt szükséges újra definiálni a játékot -, amikor a fogadó a "bank" ellen játszik, idézőjelben értve a bankot aszerint, hogy milyen játékot játszunk. Ilyen a kaszinó, ilyen az újabban bevezetett kenó játék. Képviselőtársaim, ha utánagondolnak, a kenó játék nagyon hasonlít a lottóhoz, mégsem tisztán számsorsolásos játék, hiszen előre megadott nyerési arányok reményében fogadhatok arra a bizonyos számsorsolásra, és nem a játékosok egymás közt osztják fel a pénzt, hanem - mint ahogy legutóbb is adódott - több darab tízből tízes kenó adódott, és akkor bizony a Szerencsejáték Rt.-nek állni kellett a cehet, pedig lehet, hogy azon a héten nem is folyt be annyi bevétel.
(18.20)
Tehát ilyen értelmű a fogadásos játék, az újonnan bevezetendő bukmékeri fogadás meg különösen ilyenné válik, hiszen nem számsorsolás, hanem úgynevezett embersport adta események bekövetkeztére, illetve azok kimenetelére lehet majd fogadni úgy, ahogy azt már filmekből, könyvekből vagy külföldi utazásainkon tőlünk nyugatabbra megszokhattuk, sőt, újabban tőlünk keletebbre, délebbre, északabbra is, tehát szerte a világon vannak ezek az események. Ezért ezt a területet teljesen újra kellett szabályozni.
Az első kérdéssel - miszerint ezt csak nagyon tőkeerős cég csinálhatja - természetesen egyetértünk, hiszen arról van szó - mivel éppen a játékszervező ellen fogad a nagyérdemű közönség -, hogy igen magas tőkével kell rendelkeznie, mert egyetlen esemény túlfogadása esetén igen komoly bajba kerülhet. Sajnos, erre korábban volt példa. Erre majd még visszatérek. A törvényes szabályozásnak azzal a részével, miszerint igen magas tőkefedezettel kell mögötte állni, sőt, a Szerencsejáték Felügyelet előírhat mindenféle egyéb biztosítékokat is, nagyon is egyetértek.
Ha utánagondolok, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mostani piacon egy ilyen szervezésre tulajdonképpen csak a - hangsúlyozom: hazai - Szerencsejáték Rt. alkalmas, és a törvény valószínűleg azért szól most így, ahogy szól, hogy egészen az európai csatlakozásig kizárjuk a külföldi játékszervezőket, hiszen a megadott feltételek mellett vagy a játék jellegéből fakadó feltételek miatt - legalábbis országos fogadási rendszer esetén - manapság csak külföldi játékszervező képzelhető el.
Emiatt kénytelen a Szabad Demokraták Szövetsége - amely egyébként nem híve az állami monopóliumnak még ezen kérdésben sem, és ezt bármikor hajlandók vagyunk deklarálni - tudomásul venni, hogy nem feltétlenül elvi kérdés az, hogy elfogadjuk-e az állami monopóliumot. Ahhoz, hogy a valóságos működését figyelemmel kísérhessük, helyeseljük vagy támadjuk, szükséges figyelembe venni a magyarországi körülményeket. És akkor ettől kettős a gondolkodásunk: van egy elvi állásfoglalásunk, miszerint helyesebb lenne a monopólium helyett koncessziós alapon működni ugyanakkor elismerjük, hogy talán nem helyes, hogyha a külföldi tőkeerős cégeknek engedjük át, amit most meg tud csinálni esetleg a Szerencsejáték Rt. is, illetve hitem szerint egészen bizonyosan meg fog tudni csinálni.
Ezen kettősségből csak úgy tudott az SZDSZ szabadulni, hogy részletesebben megvizsgálta, hogy mit igényel, hogy ez a fogadási játék működhessék. Sajnos, azt kell mondanunk, hogy a törvény szelleme szerint helyeseljük, hogy ez a megoldás született, hiszen ha európai csatlakozás lesz, akkor hat-hét év múlva ezzel mindenféleképpen szembenézünk. A földtörvénnyel kicsit analóg gondolkodásmódot kell követnünk, hogy talán nem helyes most átengedni, ha akkor majd úgyis át kell engedni, vagy legalábbis versenytársat kell teremtenünk a Szerencsejáték Rt.-nek.
Én részleteiben nem mennék ebbe bele, számos kisebb módosításom fekszik már a házelnök előtt. Nem ismerem túlságosan a Házszabályt, de úgy tudom, mintha a ma lezárandó általános vita végéig lehetne csak módosító indítványokat beadni. (Közbeszólások: Igen.) Kilencet már beadtam, de kettő még itt motoszkál a fejemben. Valami javaslatot kellene tennünk arra, hogy módom legyen még ezt a két módosítást benyújtani. Valaki szóljon hozzá legalább még 15 percet, s az alatt én meg tudom csinálni. Ha ez a lehetőség nem áll fenn, akkor valami engedményt kérek az elnöknőtől, hogy ezt a két igen rövid módosítást majd még megtehessem. Hangsúlyozom, hogy nem lényegi, hanem csak szövegpontosító javaslataim vannak.
A bukmékeri fogadást nem kívánom részletezni. Hogy országos hálózatra van szükség, az teljesen nyilvánvaló; hatalmas tőkeerőre van szükség, az is nyilvánvaló; s ami még rendkívül nyilvánvaló ebben a kérdésben, az a bizalom kérdése. Nem annyira a képviselők bizalma a törvény szereplői iránt, hanem a majdani játékban részt vevő állampolgárok bizalma a játékot szervező iránt. És ez egy nagyon fontos kérdés. Az előbb, amikor említettem, hogy mi elméleti alapon liberálisabb szabályozást tartanánk jobbnak, ugyanakkor a valóságban azt kell mondanunk, hogy éppen ezen utolsó tényező: az állampolgárok bizalma miatt helyeseljük, hogy a törvény ilyetén módon szól, mert amikor '91-ben az eredeti törvényben igazán liberalizálták ezt a tevékenységet, és megjelentek a szerencsejáték-piacon azok, akik játékszervezéssel kívántak foglalkozni, akkor előállt az a helyzet, amelyet tulajdonképpen nem helyeselnénk.
Ha visszaemlékeznek képviselőtársaim közül azok, akik ilyesmivel foglalkoztak, akkoriban - '91-92 tájékán - megjelent legalább 25 kaparóssorsjegy-szervező csapat. Én még emlékszem arra az időre, hogy nem volt időm végigkérdezni egy totókirendeltségben, hogy melyik micsoda, annyi kaparós kártya jelent meg egy időben, egy idő után körülbelül 55 kaparós sorsjegy is volt talán egyszerre forgalomban. Akkor bizony nyilvánosságra kerültek azok a hírek is, hogy nem mindegyik játékszervező viselkedett tisztességesen; nem minden sorsjegy volt nyomdai módon úgy előállítva, hogy a játék tisztaságát biztosítsa; nem minden játékszervező felelt meg annak a követelménynek, hogy az állammal szembeni kötelezettségeit a köztartozások vonatkozásában tartania kell.
Ez még nem ingatna meg egy liberálist abban, hogy helyesebb lenne esetleg megtörni az állami monopóliumot, viszont az a tényező, amit említettem - a bizalom -, már igen, mert számunkra is az a legfontosabb, hogy azoknak a bizalma, akik játszani kívánnak, töretlen legyen a játék szervezője iránt. Most körülbelül úgy fest a helyzet - voltak felmérések korábban -, hogy a '91-'92-es fordulónál, amikor az előbb említett több csapat is részt vett, akkor ez a bizalom bizony nem volt csak 40 százalékos. Tehát a megkérdezettek 60 százaléka gyanakodott arra, hogy a szerencsejáték szervezésében ad absurdum vannak disznóságok. Mára, mivel az 1995-ös XLVIII. törvénnyel ez a liberalizálás megszűnt, tehát gyakorlatilag állami monopóliummá vált, szép fokozatosan ez a bizalom most már 80 százalék körül van, tehát már csak 20 százalék gondolja azt, hogy esetleg valami stikli lehet bármelyik szerencsejáték ügyben.
A lóversenyről mint másodikról nem kívánok szólni. Bár államtitkár úrnak egy mondata megütötte a fülemet, ami jellemző ebben az ügyben - s ezt most nem pejoratív értelemben értem -, miszerint mikor az állam rájön arra, hogy valamilyen tevékenysége veszteséges, akkor azt hajlandó koncesszióba kiadni a privát szféra számára ugye? Az előbbi gondolatmenetem logikus következménye, hogy attól liberális a liberális, hogy ezek ne feltétlenül úgy működjenek, hogy akkor adom le a tevékenységet, amikor veszteséges, mert eddig is lehetett volna úgy csinálni, ahogy azt reméljük, hogy majd valaki csinálja. Bár megértem, hogy a költségvetésnek fontos a bevétel, de az előbb elmondott elvi gondolatmenetemhez ez azért adalékul szolgál.
Egyébként egyetértünk vele, azt szeretnénk, ha lenne lóverseny. Nem azért, mert én magam járok lóversenyre, de nyilván van képviselő, aki jár. A lovakat szeretik az embereket, szeretik a lóversenyt nézni, amelynek nem feltétlenül a fogadási része a fontos. Széchenyi István óta tudjuk, hogy bizony a lóversenyzés mint versenysport maga után vonja a lótenyésztés fejlődését, ami viszont nemzeti érdek volna, és ami valamikor nagyon szépen működött. Tehát ennek helyreállítását reméljük - nem ettől a törvénytől, hanem majd a koncesszió után azoktól, akik ezt csinálják.
A törvény egyébként azt hiszem lehetővé teszi - most fejből nem emlékszem -, hogy ugyanezen koncesszión belül lehetőség legyen közcélokra a szabályoktól eltérően valamit tenni, magyarán, megtámogatni a bevételből a versenylótenyésztést vagy egyáltalán a lótenyésztést - így értettem a törvényt, és nagyon egyetértek vele.
A nyerőgépekről - a harmadik témáról - kevésbé érdemes szót ejteni. Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos infláció van ebben az országban, évről évre kisebb, de azért van. Az a kiadott díj, ami a '95-ös XLVIII. törvénnyel érkezett a vállalkozók nyakába, az manapság már elinflálódott. Az, hogy 25-ről 28-ra emeltük és 10-ről 16-ra emeljük, valószínűleg még ugyanolyan gazdaságosságot fog biztosítani a játékszervezőknek vagy az ezzel foglalkozóknak, mint a '95-ös törvény életbelépésekor. Tehát nem kell attól félnünk, hogy ez a piac beszűkülne, és az állam bevétel csökkenne.
(18.30)
Az igazi nagy áttörés ebben a témában a '95. évi XLVIII., tehát a Bokros-csomaggal kapcsolatos törvény volt, amely a piacot nem a díj, meg a szabályozás miatt fogta meg, hanem gyönyörűen megfogta abban az értelemben, hogy azt, aki engedély nélkül üzemelteti a gépét, nem megbünteti 10 ezer meg 5 ezer forintra, hanem: a gép elkobzása, bírságolás, továbbá a kóceráj becsukása, mert a kóceráj lehetett vendéglő s a többi, mindenféle ilyen hely lehetett, és a helyet kellett mérlegelés nélkül a jegyzőnek becsuknia. Emiatt aztán elkezdett működni a piac, meg a sárga irigység faktora is - de csak a törvény miatt - működött. Mert aki legálisan alkalmazta a gépeit, féltékenyen nézte a három házzal odébb működő, feketén működtetett gépeket, és valahogy megoldotta, hogy az új törvény erejénél fogva a jegyző a másikat bezárja. Mosonmagyaróvárott mindjárt az első héten ötöt bezártak.
Nagyon fontos, hogy az új törvény szerint a sport támogatása megerősödött. Ezt mint a sportlobby egyik tagja, hangsúlyozottan - hogy mondjam csak - nagy rokonszenvvel és igenlően helyeslem. A játékadó 50 százaléka a sportot illetné. Ez egy nagyon szép dolog. Természetesen nem oldja meg a sport helyzetét, de egy lépés annak irányába, hogy ezt a kérdést könnyebben kezeljük.
Jelzem azt, hogy amiért az állásfoglalásunk olyan, amilyen - és lehet, hogy ebben lesz egy kis politika -, azért történhetett, mert mint szerencsejátékkal foglalkozó képviselő - hangsúlyozom: magánemberként annak matematikájával, de gyakorlatával is foglalkozom -, '93-ban iszonyú meglepetéssel tapasztaltam azt, hogy a Szerencsejáték Részvénytársaság veszteségesen működött. Én még ilyet nem hallottam! Szerte a világban, ezen az iparágon belül, annak legkisebb egysége sem lehet - maximum egy-két napig lehet - veszteséges. Nem ejtem ki, hogy ki volt az akkori elnök-vezérigazgatója, legalábbis vezére ennek a cégnek, de tudomásom szerint politikai funkcióként került oda. Nem mondom ki, majd ti kimondjátok, ha hozzászóltok. (Vancsik Zoltán: Pősze Lajos, MDF.) Igen - nem kívánom, de... Mindenesetre számomra gyanús volt.
Ha a dolognak ezt a felét elmondtam, akkor el kívánom mondani a másik felét is, hogy az új vezetéssel - ami egyáltalán nem volt politikai kinevezés (Dr. Sepsey Tamás, fejét csóválva: Nem, nem!), még ha az is lehetett volna, a most következő tények valószínűleg igazolják a döntés helyességét -, miszerint ez a Szerencsejáték Rt. az akkori 180 milliós hiányból - elképesztő hiányból - mára oda fejlődött, hogy 29 milliárd a bevétele - ez kevésbé érdekes ügy -; de az, hogy köztartozásként, adó formájában kereken 12 milliárdot fizet a költségvetésbe, az azért már finom dolog! Tudjuk azt, hogy a veszteséges vállalatok nemigen fizetnek adót - tehát a 12 milliárd mostani befizetés.
Ráadásul a Szerencsejáték Rt. manapság olyan jól szervezett - nemcsak azzal, hogy megjelent a gépi fogadás, ez is hozzátartozik az ügyhöz, és megtalálom az apropóját, hogy párhuzamot vonjak -, miszerint a Szerencsejáték Rt. szerte az országban megoldotta - saját 280 kirendeltségén, a bizományosi hálózatokon, és off-line rendszerben a postákon -, hogy ez az ügy hibátlanul és kellő bizalommal működik.
Ennél kisebb számítástechnikai vagy adatátviteli problémát nem tudnak megoldani például a társadalombiztosításnál, a lopott gépkocsiknál, a határátlépéseknél; és kívánkozik az analógia, hogy talán ez utóbb említett területek elmehetnének tanulni a Szerencsejáték Rt.-hez, hogy hogyan és miként kell megszervezni - szervezési és technikai probléma együtt - egy ilyen nagyobb rendszert, ami átfogja a teljes országot.
Elnöknő, olyan furcsán néz rám. Sokat beszélek? (Dr. Toller László: Igen. - Derültség.)
