GULYÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány ez év május 28-án döntött a rendőrség hároméves középtávú fejlesztési programjáról. E program, mely a közbiztonsági helyzet javítására, a bűnözés visszaszorítására irányul, a rendőrőrsök rendszerbe állításakor prioritásokat határozott meg. A prioritások között első helyen említi Pest megyét, továbbá a BRFK-t, Csongrád megyét, Hajdú-Bihart, Szabolcs-Szatmár-Bereget, majd Békés megyét.
Pest megye nem véletlenül került az első helyre. Az egy rendőrre jutó lakosságlétszám, valamint az egy lakosra jutó rendőri költségvetés vonatkozásában, sajnos, az utolsók között található más megyékkel összehasonlítva. A megye ellátottsági mutatói nincsenek összhangban az őrsökre, kapitányságokra, a megyei vezetésre háruló feladatokkal sem, hiszen az országban elkövetett bűncselekmények 10 százaléka Pest megyében, míg Budapesttel együtt véve ezt a területet, a 40 százaléka ezen a területen koncentrálódik.
A megyén belül az agglomerációs terület - így például Szentendre és vidéke, a Dunakanyar - különösen fertőzött. Az agglomerációs területen történik az ország összes hétvégiház-betöréseinek 40 százaléka. A bűnözési tendenciák, a szervezettség, az agresszivitás, a bűnözés jellege hasonló, mint a fővárosban.
Annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló források szűkösek, az eszközök sok tekintetben elégtelenek, a megyei rendőri vezetés jól látja el a feladatát, jó gazdálkodással, az adottságokhoz képest hatékonyan dolgozik. Állításomat alátámasztják a jó felderítési mutatók, az, hogy a gazdálkodást vizsgáló kincstári biztos jelentése alapján Pest megyét akár "Bezzeg megyének" is lehetne nevezni, vagyis a szűkös keretek között is hatékonyan gazdálkodnak a megyében.
Mindennek ellenére azonban állítható, hogy ha a normativitás elve továbbra sem érvényesül a költségvetésben, nem veszik figyelembe (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) az agglomeráció speciális helyzetét, akkor a bűnözési mutatók romlásával kell számolni.
Kérdezem ezek után az államtitkár urat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.): a kormányhatározathoz kapcsolódó cselekvési program elkészítésekor és a költségvetés összeállításakor figyelembe (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.) vették-e ezt, valamint az agglomeráció speciális helyzetét. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem