DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt idős korú magyar Állampolgárok! Minden év októberének 1. napján az idős állampolgárokra emlékezünk. Ebből az alkalomból a Magyar Demokrata Fórum nevében igen nagy tisztelettel köszöntöm őket. Tisztelettel és hálával a szívemben köszöntöm őket, akik átélték a második világháború vérzivataros éveit, és utána felépítették az országot romjaiból. Tisztelettel és hálával köszönöm nekik, hogy a történelem sorscsapásai alatt nem hajoltak meg, nem törtek össze, hanem, ha néha összeszorított foggal is, ha néha szinte reményvesztetten is, de bíztak a szabadság eljövetelében, bíztak Magyarország feltámadásában. Ezért dolgoztak, ezért fáradoztak, és nem vártak érte köszönetet - tették, amit tenniük kellett.
Az öregkor küszöbén döbben rá az ember arra, hogy az elmúlt évtizedeket, az elröppent fiatalságot nem lehet visszaadni. A teljesületlen remények után soha nem lehet kárpótlást adni. De lehet tisztességes és nyugodt öregkort biztosítani. De lehet az emberi méltóságot szem előtt tartva gondoskodni a társadalomnak azokról, akik egész életükben dolgoztak, fáradoztak a közösségért.
A mai napon is ki kell mondani: az államnak kötelessége gondoskodni az idős korú állampolgárainak tisztességes és emberhez méltó körülmények közötti megélhetéséről. Ez nem állami adomány, hanem a ledolgozott élet ellentételezése.
A Magyar Demokrata Fórum tudatában van annak az igen elszomorító ténynek, hogy a Horn-Kuncze-kormányzat alatt a megszorító intézkedések két nagy társadalmi csoportot érintettek a legérzékenyebben: a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat. A Magyar Demokrata Fórum a szocialista-szabaddemokrata kormányzás három éve alatt minden lehetséges fórumot megragadott arra, hogy tiltakozzon az olyan kormányzati politika ellen, amely a változás szinte összes terhét az idősekkel és a nagycsaládosokkal akarja megfizettetni ahelyett, hogy a feketegazdaság visszaszorításával, az elképesztő méreteket öltő korrupció melegágyainak felszámolásával teremtené elő a gazdasági növekedés forrásait.
A Magyar Demokrata Fórum biztonságot ígér az időseknek, és nemcsak ígéri ezt, hanem választási szövetségesével be is fogja bizonyítani: lehetséges olyan gazdaságpolitika, amelyik nem a legelesettebb rétegeket sújtja, hanem éppen ellenkezőleg: az igazságos közteherviselés talaján állva az elesetteket segíti. A Magyar Demokrata Fórum egyszeri nyugdíjrendezést fog végrehajtani, és ez nagyobbrészt a 65 év felettieket fogja érinteni, mert az ő esetükben a legkirívóbb az igazságtalanság, az aránytalanság.
A mai napon azonban nem lehet hallgatni arról, hogy a választások közeledtével a szociálisan érzéketlen kormánynak eszébe jutott: 3 millió, választójoggal rendelkező, idős magyar állampolgár él az országban. Az a miniszterelnök, aki tavaly félszázalékos nyugdíjemeléssel alázta meg a nyugdíjasokat (Dr. Avarkeszi Dezső: Ez nem igaz!), közben pedig 5 milliárd forintot nem engedett kiosztani a nyugdíjasok között, most hirtelen igen nagy empátiát érez a nyugdíjasok helyzete iránt.
Tavaly vidéki művelődési házakban emlékeztek meg az Idősek Világnapjáról, az idén - ne feledjük: közeledik a választás - központi ünnepség volt, ahol az érző szívű miniszterelnök és a miniszterelnöki babérokra pályázó főpolgármester volt az ünnepi szónok. Úgy tettek, mintha a közönség nem tudná: az idén 36 százalékkal emelkedtek az energiaárak, nő a budapesti tömegközlekedés ára, a távfűtés díja, és nem akarom még sorolni, hány dolog emelkedik, amit nem fog tudni megfizetni a nyugdíjas. Horn Gyula úgy tett, mintha a közönség nem tudná: őket, a nyugdíjasokat csapta be leginkább a Magyar Szocialista Munkáspárt, mert a szocializmus évtizedei alatt a munkavállalóktól levont nyugdíjat a szocialista állam elköltötte.
A Magyar Demokrata Fórum szomorúnak és szégyenteljesnek tartja, hogy a miniszterelnök ismét csak ígérget a nyugdíjasoknak, ismét csak hitegeti őket. Az emberi méltóság tisztelete megkövetelné a szocialista kormánytól, hogy az Idősek Világnapja ürügyén ne silány kampányfogásokkal alázza meg a nyugdíjasokat. Az Idősek Világnapján, igen tisztelt képviselőtársaim, hajtsunk fejet idős korú polgártársaink előtt, és az év többi napján az irántuk érzett tisztelet és megbecsülés vezesse cselekedeteinket!
Köszönöm. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)