DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 1992. április 6-án csatlakozott az Európa Tanács keretében 1980. május 21-én létrejött, a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezményhez. A csatlakozási okirat letétbe helyezésekor az állam képviselője a következő nyilatkozatot tette:
"A Magyar Köztársaság bejelenti, hogy a nyilatkozat visszavonásáig a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény hatálya alá tartozó magyar szerveknek az egyezmény 2. cikke 2. pontjában foglaltak alapján a magyar jog rendelkezései szerint a következőket nevezi meg: a) A község, a város, a főváros és kerületei, valamint a megyei önkormányzat; b) A köztársasági megbízott és hivatala."
A nyilatkozattal az Országgyűlés idézett határozata 2. pontja szerint egyetértett, s a külügyminiszter a megerősítő okirat letétbe helyezésekor e nyilatkozatot a Magyar Köztársaság nevében megtette. Időközben az Országgyűlés megalkotta a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényt módosító 1994. évi LXIII. törvényt. A törvény 62. §-a mind a köztársasági megbízottnak, mind pedig a köztársasági megbízott hivatalának jogintézményét megszüntette, ugyanakkor létrehozta a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal jogintézményét. Mindez szükségessé teszi a keretegyezményhez fűzött nyilatkozat módosítását. Mivel az egyezményhez történt csatlakozás, valamint az ahhoz fűzött nyilatkozat tárgyában az Országgyűlés döntött, a módosítás tárgyában is az Országgyűlésnek kell döntenie.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény megerősítéséről hozott 15/1993. (III. 26.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a t. Ház vitassa meg és fogadja el.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezményt 1980. május 21-én fogadták el, melyet a mai napig az Európa Tanács tagállamai közül 19 írt alá és 18 erősítette meg. A Magyar Köztársaság megerősítésről szóló okiratának az Európa Tanács főtitkáránál való letétbe helyezése 1994. március 21-én megtörtént, és az egyezmény - annak 9. cikke 3. pontja értelmében - az okirat letétbe helyezésének időpontja után három hónappal, 1994. június hó 22. napján Magyarország tekintetében hatályba lépett.
A keretegyezmény célja, hogy a tagállamok közötti kapcsolat erősítse a határ menti területi önkormányzatok és közigazgatási szervek együttműködésének legfontosabb területein mind a regionális város- és községfejlesztést, a környezetvédelmet, a közösségi infrastruktúrát és lakossági szolgáltatásokat, mind a kölcsönös segítségnyújtást katasztrófahelyzetekben.
Az Európa Tanács a szükséges cél elérése érdekében államközi, illetve önkormányzati mintaegyezmények, illetve mintamegállapodások ajánlása révén kívánja elősegíteni a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek közötti határ menti együttműködést. A szerződések a jószomszédi kapcsolatok ápolásán túl számba veszik mindazokat az együttműködési területeket, melyek az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az európai községi, városi és területi közigazgatási szervek közötti együttműködésben kialakultak és beváltak. Az egyezmények és mintamegállapodások lehetővé teszik mindazokat az eltéréseket, melyeket a szerződő felek sajátos helyzete, belső jogrendje megkíván.
Összességében: a keretegyezmény hasznos útmutatásul szolgál az Európa Tanács tagországainak, önkormányzatainak szerződéses kapcsolataik fejlesztéséhez, önállóságuk kiteljesítéséhez.
(18.40)
A keretegyezmény alkalmazása hozzájárul továbbá a tagállamok közötti egység és együttműködés további erősítéséhez. Meggyőződésem, hogy a szomszédos államok önkormányzati szerveivel való együttműködés fontos magyar érdekeket szolgál. Mivel az egyezményt az Országgyűlés erősítette meg, ezért azt a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1982. évi 27. törvényerejű rendelet 13. § (1) bekezdése alapján törvénnyel kell kihirdetni.
Az egyes európai államok közigazgatási rendszere, önkormányzati és közigazgatási szervei eltérőek, ezért a keretegyezmény 2. cikke által biztosított nyilatkozatban meg kell nevezni azokat az önkormányzatokat, hatóságokat vagy közigazgatási szervezeteket, amelyekre a keretegyezmény hatályát a Magyar Köztársaság be kívánja határolni. A keretegyezmény megerősítésekor tett nyilatkozatot a törvénytervezet 3. §-a tartalmazza.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot vitassák meg és fogadják el. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem