JUHÁSZ PÁL

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyik oldalról nagyon egyszerű dolgom van, a másik oldalról kicsit komplikált. Egyszerű dolgom van, mert nyilvánvaló, hogy ezt a törvényjavaslatot képviselőcsoportunk támogatja, mindazon indokok miatt, amit államtitkár úr elmondott, és amit a gazdasági bizottság előadója elmondott.
Valóban nem kerülhetjük meg, hogy fogalmi rendszerünket összhangba hozzuk az Európában most általánossá váló új fogalmi szokásokkal. Valóban nem tehetjük meg, hogy ahol a zavaros három ország közti árumozgások vannak, azokat ne tegyük tisztába, és olyan módon tisztába, ahogy azt tőlünk a partnereink megkívánják. És valóban tudomásul kell vennünk, hogy mindazon bajok fölhalmozódásának, ami az államok gazdaságpolitikájából jött létre az elmúlt 100 évben, csak úgy tudjuk végét vetni, ha lépésenként kihátrálunk abból a sok abszurditásból, amit az állam eddig létrehozott.
Az igazi nehézség döntően ennek a folyamatnak a megértésében van, hogy mi is az, ami arra kényszerít bennünket, hogy itt ezeket a lépéseket tegyük évenként, kétévenként, és ballagjunk egy bizonyos irányba.
(11.50)
Nem véletlenül mondtam, hogy itt tipikusan olyan törvényről van szó, amely az állam, illetve az államok által keltett bajok enyhítésére irányul, és ezzel természetesen újabb bajokat idéz elő.
A huszadik század első felének jellegzetes története a - mondjuk így - nemzeti kisebbrendűségek, szorongások, paranoiák története. Tehát mindenki arra törekedett, hogy nemzeti politikákkal, nemzeti játékszabályokkal segítse azt, hogy a saját termelői, saját kereskedői valahogy biztonságban legyenek a másikkal szemben; és minden ország a saját belpolitikai történései szerint, saját kultúrája szerint alakította ki ezeket a játékokat.
Ennek a folyamatnak az lett a következménye - miközben, akárhogy is akarjuk, a gazdaság világgazdasággá változott, minden nemzeti törekvés ellenére -, hogy az ötvenes-hatvanas évekre nyilvánvalóvá vált: teljesen abszurd világpolitikai, világgazdasági helyzet alakult ki. A gazdaság szereplői - vagy spekulációs célból, vagy a kényszernek engedve - nyilvánvalóan sokkal inkább reagáltak a gazdasági szabályokban, feltételekben, játékszabályokban lévő különbségekre, mint az objektív, ha úgy tetszik, a komparatív előnyökben adott adottságokra. Ezért meglehetősen mesterséges mozgások tömege alakult ki a nemzetközi munkamegosztásban.
Amikor ez ellen - a Benelux már a húszas években, mások később, az ötvenes évek végén - lépni akartak, és ezért igyekeztek közös piaci térségeket kialakítani, ahol a szabályozókhoz való igazodás helyett inkább a reális földrajzi vagy kulturális munkamegosztás kerül előtérbe, akkor beleütköztek abba a dologba, hogy az eltérő nemzeti szabályok miatt minden vámszabad térség, közös piaci térség, kedvezményes térség csak látszólag jelent valóban szabadpiaci térséget; hiszen az eltérő háziszabályok, amelyek a tagállamokban vannak, sőt egyenként, tartományokon belül vannak - sőt, preferált területek és nem preferált területek között vannak -, még láthatóbbá tették, hogy mennyire a másodlagos jegyekre reagál nagyon gyakran a tőkemozgás, a vállalkozás mozgása. Még otrombábbá vált, hogy az egyes részekben másféle játékszabályok, más fogalomértések, más szokások, más hivatali rendszer van.
Ezért minden közös piaci törekvésnek egy kiegészítőjévé vált az egységes piaci törekvés; abban különbözik a kettő, hogy az egyiknél csak mozoghatok kedvezménnyel vagy szabadon a térségen belül, a másiknál azonban már az is biztosítva van, hogy ne másképp kezeljék ugyanazt a dolgot a különböző területeken, mert akkor már a mozgásoknak nem igazán gazdasági logikája lesz, hanem szabályozó logikája lesz szintén.
Még inkább bonyolítja a dolgot, hogy valójában ma a világgazdaság úgy néz ki, hogy vannak egymással cimboráló térségek - nekünk egy ilyen cimboráló térségbe sikerült bekerülni, és ezért kell ezeket a páneurópai kumulációs technikákat alkalmaznunk a másik oldalon, mert ilyen cimboráló térségbe bekerültünk -, de annál ordítóbb lesz, hogy vannak cimboráló térségek, és vannak éppen ezért még jobban megkülönböztetett térségek; nem is azért, mert őket valaki háttérbe akarta szorítani, hanem mert tudjuk, hogy minden igenben nem van - ha valakit haveromnak választok, azzal a többitől való távolságom nőni fog, anélkül hogy bármilyen negatív értékítélet vagy választás lett volna ebben a dologban.
Így tehát abból, hogy a gazdaság nemzetközi, rengeteg ország közt mozog - amíg, mondjuk, elkészül egy autó, de akár csak egy paradicsomkonzerv is, rengeteg ország termékei kerülnek ebbe bele, sokféle kereskedelmi elem épül bele -, az következik, hogy a cimboráló országból is kerültek bele elemek abba, amit én aztán majd csinálok, és szállítok a cimboráló országba, de kerülnek be harmadik területről is - akivel most már kevésbé cimborálok, hiszen valakit barátomnak választottam.
Ebben az őrült rendszerben minden kedvezmény életveszélyessé válik, mert mindenféle másodlagos spekuláció eszközévé tud válni aszerint, hogy mikor mit honnan hozok, és mikor mit honnan jövőnek tüntetek fel. Hogy ez a kedvezmények rendszere ne vezessen a csalások rendszeréhez, ehhez rettentő szigorú nyilvántartásokat kell rávinnem az egész rendszerre, mert egyébként - éppen azért, mert vannak kedvezmények és nem kedvezményes kapcsolatok - a kedvezmények kihasználására igyekvő - azt hiszem, egyszerűen csak csalónak nevezhető - törekvések tömege fog megjelenni.
Az a groteszk dolog jön, hogy mihelyt elindítom tisztába tenni, lebontani a világgazdaságot zavaró sok hülyeséget, abban a pillanatban az addig csupán szabályokhoz igazodó kultúra átalakul csaló kultúrává; igyekszik az átmeneti helyzetből, a lebontásból fakadó lehetőségeket megragadni. Ezért egy másodlagos kényszer lép fel: olyan céhesítés és olyan nyilvántartási rendszerek válnak kényszerűvé, hogy a cimboráló országok piacára feketén és illegálisan a harmadik országok termékei ne kerüljenek be, esetleg kétszer is kedvezményezetten vagy kikerülve a védőkorlátokat - és ezzel nagyon gyakran kikerülve minőségi szabályozásokat is, persze -, hogy kénytelen az egész rendszer, ha úgy tetszik, bürokratizálódni, mert nem tud a csalások tömege ellen védekezni. Ez megint nem egyszerű, mert persze a bürokratizálódás megkezdődik már a tisztán nemzeti keretek között is, hiszen ott is állandóan harcolnak a csalók ellen - az idegenek és hasonlók...
Mindenütt más típusú bürokratizálás alakult ki. Tehát nem egyszerűen csak arról van szó, hogy kénytelen bürokratizálni az eljárásokat, azért, hogy a csalásokat kikerülje, hanem ahogy eddig bürokratizálta, az most már nem jó, mert úgy kell bürokratizálnia, ahogy a társország csinálja: egységes rendszer szerint; mert ha másképp bürokratizálja, abból megint mesterséges gazdasági mozgások jönnek létre. Így tehát meg kell közelíteni ezeknek a technikáknak az összemosását; ezeket meg nem lehet ugrásszerűen, sajnos, csak lépésről lépésre - ettől örökösen, újra és újra elő kell vennünk a témát.
Természetesen ilyenkor, minden ilyen változtatáskor nemcsak a nemzetköziesedés, a cimborálás miatti egységesítést kell megcsinálnunk; nem csupán az immár önkénytelenül kevésbé szeretett harmadik országokkal szembeni gazdaság- vagy piacvédelmet kell szigorúbbá tennünk, hanem arról is szó van, hogy a mi saját, eddig csinált megkülönböztetéseinkhez kapcsolt technikákat finomítanunk kell, igazítani kell a nemzetközihez.
Sajnos, mi eddig csináltunk elég sok belső megkülönböztetést - vámszabadterület miatt, fejlesztési térségek, hasonlók miatt -, nem annyit, mint más, nálunk aktivistább államok, de azért mi is éppen eleget; és ezeket is örökké karban kell tartanunk.
Megítélésem szerint egészen tiszta logikája van ennek a módosítássorozatnak - nem akarom azt újra elmondani, hisz elmondta a gazdasági bizottság előadója, elmondta az államtitkár úr -; azt hiszem, hogy egy rész kivételével nem nagyon lehet vitatkozni róla.
Ez az egy rész a titokvédelmi szabályokhoz kapcsolódik, nem igazán értem, hogy miért épp így vannak - a függelékben -, ahogy vannak. Majd meg fogjuk kérni azokat, akik ezzel foglalkoznak, hogy nézzék meg a mélyebb értelmét. Én is úgy érzem, hogy önmagában a regisztrációs vagy kereskedelmi technikai és hasonló dolgokat célszerű meglépnünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem