DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ügyeletes Államtitkárok! Tisztelt láthatatlan Kormány!
Ezzel a fordulattal akkor szoktam élni, ha úgy gondolom, hogy a kormány tagjainak jelenléte indokolt lenne a kérdés súlya miatt. Visszaemlékezve, de el nem időzve annál, amikor a parlamentben az alkotmányosság helyreállítása után - az önkormányzat kérdéseiről vagy akár ezzel azonos előterjesztésről volt szó -, az önkormányzatok fontossága milyen nagy számban nemcsak a képviselőket vezette az ülésterembe, hanem a kormánypolitika legmagasabb szintű reprezentánsait is. Egyes képviselőtársaim, akik nem voltak jelen, csóválják a fejüket, kérem, engedjék meg, hogy azt mondjam, nagyon határozott indokkal idézhetem ezt.
Nyilvánvalóan belejátszott ebbe az új indulás, de belejátszott az is, hogy egy kormánypolitika tengelyében ott állt annak felismerése, hogy a demokrácia sok mindenben mutatkozik meg, de megmutatkozik az önkormányzatok politikai, anyagi támogatásában - itt most nem részletezendő számos ok és indok alapján.
Szeretnék ezek után áttérni tulajdonképpeni közvetlenül kapcsolódó mondanivalómra. Néhány általános megjegyzés után engedjék meg, hogy Balsay Istvánt követve, de nem egy ágazatra - kiválóan tette ugyan, és elismerést érdemel, mert a legfontosabbak egyikének példáján mutatta meg a törvényjavaslat problematikus részeit -, hanem egy adott területre koncentrálva mutassam meg, hogy mennyire nem magyarázza az előterjesztés önmagában azt a döntést, amihez a kormányzat az Országgyűléstől vár hozzájárulást.
Hadd előlegezzek annyit, hogy a Magyar Demokrata Néppárt elégedetlen ezzel a javaslattal, erősen indokoltnak tartaná ennek újramegfontolását; meg kell mondanom, nem egyszerűen és izoláltan önmagában, hanem az állami kiadások egész rendszerét figyelembe véve, tulajdonképpen a költségvetésig visszamenőleg. A konkrét problémáimat előadva ezzel szeretném zárni majd mondanivalómat.
Mindjárt feljegyeztem, és messzemenően méltánylandónak tartom azokat a nehézségeket, amelyekkel előterjesztésében Világosi Gábor államtitkár úr magyarázta - vagy igyekezett magyarázni - azt, hogy miért jut viszonylag olyan kevés pénz az önkormányzatoknak. A kevésnél hadd tegyek egy korrekciót. Többen, a kritikusok közül is, összekeverték - név nélkül mondom - a tételeket és az önkormányzatokat a számszerűség tekintetében. Amikor arról esik szó, hogy 90 a pozitív javaslat és 197 az elutasított, ez nem mindig ennyi önkormányzatot jelent, mert ilyen vagy olyan okokból - indokoltan vagy kevésbé indokoltan - az egyes önkormányzatok több tétel esetében is részesültek támogatásban, illetve elutasításban.
Világosi Gábor nagyon világosan utalt arra - bocsánat a szóhasználatért -, hogy az elutasítottak 56 százalékát - azt hiszem, jól mondom - a pénzkeret szűkössége, nem pedig a kérés indokolatlansága miatt kellett elhárítani. Ez már önmagában - a méltánylandó őszinteséggel együtt - meghökkentő adat. Ha egy törvényes felhívásra - hogy tudniillik támogatást lehet kérni - az indokolt előterjesztések, a kormányzat által indokoltnak minősített előterjesztések 56 százalékát a kormányzat úgy találja, hogy sajnos el kell utasítania, akkor már gyanúja van a embernek, hogy nem szűkkeblű egyéni döntésekről, nem aluszékony parlamenti bizottságokról vagy hallgatásba burkolózó bizottsági tagokról van szó, hanem nyilvánvalóan inkább egy szkepszisről. Mert ha ilyen nagy arányban utasítják el az indokokat, akkor valami módon ez az elképzelés, amellyel ezt a törvényjavaslatot beterjesztették, eleve nehézségekkel küzd.
(18.40)
Legyen szabad egyetlen példát idézni. Lehet mondani azt, hogy véletlenszerű a kiválasztása; akik ismerik a Magyar Demokrata Néppárt működési elveit, azok tudják, hogy egyes képviselők különösen behatóan foglalkoznak egyik vagy másik megyével és így tovább.
Többek között Komárom-Esztergom megyével foglalkozom. Természetesen amikor egy törvényjavaslat elém kerül, és megpróbálom mérlegelni azt, hogy a döntések - amelyek oda vezettek, hogy ezek elutasítottak, amazok támogatottak - milyenek lehetnek, akkor nem egyedül, de nem utolsósorban azon is mérem, hogy az általam viszonylag ismert megye vagy megyék milyen arányban részesülnek.
Itt rendkívül könnyű dolgom volt: Komárom-Esztergom megye valamennyi kérelmét elutasították. Tehát 100 százalék az elutasítás, és nem kell nagyon sokat mérlegelnem, hogy a megyén belül mi az indokolt és mi az indokolatlan.
Erre is lehet azt mondani: kérem szépen, ez egy véletlenszerű megközelítés. De Magyarországnak 19 megyéje van; ha abból én véletlenszerűen - elfogadom ezt a módszertani kifogást: véletlenszerűen - rábukkantam egy olyan megyére, amely megyének egyetlenegy kérését sem teljesítették - már tudniillik a megyei önkormányzatokét -, akkor megint azt kell mondanom, hogy valami baj van… - nem merem Madáchcsal mondani, hogy az álladalomban, de a törvényjavaslat előkészítésében.
Ezek után megpróbáltam kategorizálni, hogy mi is az, amit elutasítottak. Más eredményeim vannak, mint az itt elhangzottak. Kérem szépen, felsorolom - csak típusban - valamennyit. Szociálisotthon-bővítés - 110 fős bővítésről volt szó; nem részletezem, most csak összefoglalóan mondom: több kórház, illetve rendelőintézet rekonstrukciója keretében gyógyszertár, laboratóriumok létesítése; egészségügyi informatikai rendszer kiépítése; kórházi mosoda rekonstrukciója.
Más terület, művelődésügy: iskolai számítástechnikai rendszer működtetési feltételeinek kialakítása; az ország egyik legjobb, az utolsó időben felfutott vidéki színháza technikai berendezésének szükséges rekonstrukciója. Ezeket említem meg.
Tessék csak figyelembe venni: mikről van szó? Pontosan azokról, amiket a kormányprogram és a kormány költségvetéssel kapcsolatos számos indoklása mint kiemelendő, mint kivételesen figyelembe veendő tényezőt említ fel - és százszázalékos nem! Véletlenszerű... - kérem, de az ilyen véletlenek túlmutatnak önmagukon.
Nem akarok erőteljes lenni, ezért a nevét sem fogom említeni: amikor az előterjesztésben szerepel Budapestnek egy sokszor felújított - legalább négy rekonstrukciójára emlékszem -, az ország egyik vezető színházának, kitűnően vezetett színházának 2,5 milliárdos, már perspektívájában, de igen nagy erőkkel indított rekonstrukciója - igaz, valamelyest személyes részvétellel -, akkor az ember egy kicsit hajlik arra, hogy a vidék panaszát is meghallja az adott megye mellőzésében.
Megint nem akarok nagyon elidőzni, de amikor a művelődési és oktatási miniszter visszaemlékszik kedvenc támogatási szempontjára - hogy tudniillik nem maradhatunk el a világban, és a számítástechnika bevezetésével az informatika, sőt az Internet stb., stb. tekintetében előre kell lépnünk, hogy ne maradjunk le -, akkor találkozik a megyében az egyetlen olyan kéréssel, amely az oktatásra és azon belül a számítástechnika feltételeinek megteremtésére vonatkozik, és ez is beleesik a "nem"-be, akkor az ember megint fontolgatja, hogy vajon a véletlen vagy egy nem jó szisztéma kattogása-e az, ami a fülébe hallatszik.
Nem is akarom tovább folytatni, csak egyetlen általános mozzanatra szeretném felhívni a figyelmet; és akiket érdekel az, hogy miért szólok erről a szószékről, azoknak figyelmébe ajánlom: itt most nagyon komoly dologról fogok beszélni. A cseppben néha ott van a tenger. És itt, kérem, én felfedezni vélem a költségvetésünknek és a költségvetéssel kapcsolatban mai napig meg nem magyarázott átcsoportosításoknak a problémáját. Nagyon egyetértek Szász Domokossal, aki - ha jól figyeltem - többek között azt mondotta, hogy ennek a kérdésnek mélyek az összefüggései a területfejlesztés problémáival. Ha jól értettem, ezt mondta. Mélyek az összefüggései; de én nem látom e mély összefüggéseknek a költségvetési és a költségvetési átcsoportosításokkal kapcsolatos összefüggéseit!
Megértem, hogy azok, akiknek az a feladatuk, hogy egy adott bizonyos összegből számtalan kérésnek eleget tegyenek, nagyon nehéz helyzetben vannak. Végső soron meg is találják a maguk mentségét, amikor azt mondják: kérem szépen, ennyi konkrét összeg áll rendelkezésünkre, ezt nem tudjuk több felé osztani. Vagy ilyen, vagy olyan esetleges bakikkal, de úgy gondoljuk, hogy a lehető legbecsületesebben, legigazságosabban, mindenfajta politikai melléktekintet nélkül - mint ez itt hangsúlyozásra került - osztottunk.
De az én emlékezetembe beugrik valami, ami számomra akkor is gondot okozott, és plenáris ülésen és a bizottsági ülésen, ahol e kérdéshez hozzá lehetett férni, mindig szóvá tettem, nem is túl szelíden: az utolsó percben, amikor a költségvetés már tulajdonképpen túl volt a részletes vitáján, sőt bizonyos zökkenők kiküszöbölésén, akkor hirtelen milliárdokat csoportosítottak át a területfejlesztésre; rendkívül sok irányból hozott milliárdokat egy olyan mechanizmussal bíró területre, amely mechanizmust kifogásoltam a költségvetési alaptörvény során, amikor kifogásoltam azt, hogy a területfejlesztési összegek felhasználása tekintetében a kormány nagyobb felhatalmazást szerzett magának, mint korábban volt a parlament rovására.
Utána megismerkedtünk a területfejlesztési összegek felhasználásának egy mechanizmusával, általános elvekkel - most nem akarok annak a vitájába belemenni -, amit a többség jóváhagyott. De tessék csak végiggondolni! Azok általános elvek - itt meg konkrét javaslatokról van szó. Az általános elveket mozgató mechanizmus kapta az óriási pénzeket pótlólagosan akkor, amikor a költségvetés általános és részletes vitája után már eldőlt, hogy például ilyen meg amolyan meg emilyen területre mi jut - akkor megszülettek az általános elvek.
Kérem szépen, most én fordítom meg azt, amit, azt hiszem, itt az egyik bizottsági elnök vagy szereplő hozott fel: a kritikusok miért nem szóltak, vagy a kritikusok pártjainak képviselői miért nem szóltak akkor, amikor a bizottság előtt volt a dolog? Miért most, utólag? Kérem, legyen szabad azt mondanom: az átcsoportosításoknál kinek a feladata lett volna kormányszinten áttekinteni azt, hogy milyen területre jut elég - vagy szűkös körülmények között viszonylag elég -, és milyen területre viszonylag kevés pénz? Akik most azt mondják, nagyon igazuk van az igénylőknek, de sajnos nincs több keret: a valóságot mondják - én elhiszem.
(18.50)
De miért nem álltak olyan magas szinten akkor, amikor a költségvetés egész struktúrájának az alakításáról, majd korrekciójáról volt szó? Miért nem mondták, hogy gondoljunk az új, induló címzett támogatásokra is? Miért nem mondták? Miért itt vagyunk ilyen szűkösen, és miért ott, ahol még elég ismeretlen célokra óriási felhalmozások történtek? Én úgy gondolom, hogy tulajdonképpen itt van - most a részletkérdésekre nem visszamenve, nem egyik vagy másik esetben, hanem az egész szisztéma tekintetében itt van - ennek az egésznek a koncepcionális gyengéje -, hogy képletes legyek: az Achilles-sarka.
Nem nyilat belelőni szeretnék, hanem levonni azt a következtetést, hogy a kormány ne ott érezze magát nehéz helyzetben, ne ott dilemmázzon, amikor arról van szó, hogy egyik kórház vagy a másik kórház; egyik fel nem épített tornaterem... Csak eszembe jut, kérem szépen, hogy mennyi tornaterem épült a kilencvenes évek elején, de ez csak egy véletlen utalás. Amikor Samaranch itt volt, nem hitte el a tornatermek számát, és táblázatot kapott arra, hogy nézzen utána, hogy mindenütt mennyi épült föl. De ez részletkérdés, nem erről van szó, nem ebbe kell belebonyolódni - sem kormánynak, sem ellenzéknek -, hanem az alapelvekbe.
Miért nem ide csoportosítottak át? Tulajdonképpen egész felszólalásomnak ez a kérdése. Miért nem ide? - ahol megnevezett célokra tesz előterjesztést a kormány, áll a parlament elé és kér választ. Miért elvont területre mentek a milliárdok? Lehet, hogy oda helyes irányba mentek - nem vitatom, a területfejlesztésnek nagy pártolója lévén -, de ott anonimok a pénzek, itt címzettek. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
