DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, hogy elérkeztünk a vita lényegéhez. Valóban senki nem vitatja - hiszen én magam az egész felszólalásomat arra építettem -, hogy az 1997. évi új, induló címzett támogatások 2 milliárd forintra vonatkoznak, amint azt a törvény indokolási része tartalmazza - tehát nem Szász Domokos képviselőtársunk, hanem a törvény indokolása magyarázta meg nekünk és valamennyiünknek. A fentiek figyelembevételével az 1997. évi új, induló címzett támogatások 1997. évi támogatási ütemére 2 milliárd forint fordítható. Az 1997. évi új, induló címzett támogatásról szóló törvényjavaslat ennek a támogatási lehetőségnek az ismeretében készült.
Mi azt mondjuk, ez az összeg kevés, és nagyon helyes volt Bernáth Varga Balázs hivatkozása a bankkonszolidációra. Természetesen a kettő nem hasonlítható össze, mint ahogy egy cipő és egy villanykörte sem hasonlítható össze, de mégis összehasonlítási alapra kitűnő. Hiszen a Postabank esetében a közelmúlt támogatásai 58 milliárd forintra rúgnak, ezzel szemben a '97. évi új, induló címzett támogatás 2 milliárd forint végösszegre rúg. Tehát fájdalmas az összehasonlítás, de valós, és úgy gondolom, ennek megfelelően kidomborítja, hogy miért keveselljük ezt az összegszerűséget.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem