SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Tisztelt Elnöknő! Köszönöm a szót. Sajnos ennél a témánál évek óta visszatérően - kedves képviselőtársaim - az a helyzet, hogy mindig dr. Világosi Gábor után kell szólnom, aki minden egyes alkalommal teljes részletességgel ismerteti a törvényt; úgyhogy mondandóm nagy részéről most le kell mondanom, amiért bizonyára nem haragusznak kedves képviselőtársaim.
Hallották az előterjesztésben, hogy visszatérő problémája ennek a törvényjavaslatnak - minden évben visszatérően szavazunk az új induló céltámogatásokról -, hogy sajnos a költségvetésben rendelkezésre álló összeget a korábbi években már megkezdődött beruházások az évi, illetve az előző évek megkezdett ütemei terhelik, és ily módon az idei 39 milliárdból is már csak 2 milliárd marad arra, hogy az idén újabb céltámogatásokat indítsunk.
(17.20)
Ezt minden egyes hozzászólásomban eddig hólabda-effektusnak hívtam, és törjük a fejünket azon, hogy hogyan és miként lehetne ezt a hólabda-effektust valamiféleképpen kiiktatni, hiszen egy nagyon sikeres törvényjavaslatról van szó; '91 óta tudjuk figyelemmel kísérni a sorsát, kereken 300 milliárd értékű beruházás született, amiből 170 milliárd volt a támogatás, amit azzal a metódussal ítéltünk meg, ahogy például most is fogjuk.
2500 önkormányzat részesült már ilyen címzett támogatásban, tehát szinte a teljes köre a kisebb-nagyobb önkormányzatoknak, és majdnem 6500 - azt hiszem, 6300 - beruházás az, ami ezen törvény hatálya alatt eddig megvalósulhatott.
Tehát ezek nagyon kiváló eredmények, és az önkormányzati szektor számára nagyon fontos és hasznos törvényről van szó; ezért én inkább általánosságban taglalnám, hogy mi lehetne a fejlesztés iránya. Hangsúlyozom, hogy mind a bizottságban, mind a saját frakciómban - tehát az SZDSZ frakciójában - támogatjuk a benyújtott javaslatot, hiszen ahogy államtitkár úr elmondta, igen gondosan előkészített, két lépcsőben előkészített javaslatról van szó, amely minden oldalról indokolt és támogatandó is.
Ha áttekintjük a fejlődés eddigi folyamát, abból talán már az is következik, hogy mi lehet a továbbfejlesztés iránya. Ha visszaemlékeznek képviselőtársaim, '91 és '93 között ez a törvény még úgynevezett ígérvényes formájában működött, ami azt jelentette, hogy ha egy alanyi jogon benyújtott igény a címzett támogatásra jogszabályilag megfelelt, de pénzügyi okokból azon évben nem indulhatott el, akkor ígérvényt kapott arra, hogy átcsúszik a következő évbe minden további megfontolás nélkül, és ha jut rá pénz, akkor abban az évben, ha akkor nem, a következő évben megkapja és így tovább. Ez volt igazán a hólabda-effektus, mert mindenféle korlátozás nélkül egyre csak halmozódott az az igény, ami alanyi jogon járt.
Ezért az új kormánykoalíciónak '94-ben el kellett gondolkodnia, és meg is hozta azt a változtatást, ami jelen formájában él; de sajnos látjuk, hogy még ezen változtatás sem volt ahhoz elegendő, hogy a hólabda-effektust teljesen kiszűrje, hiszen 2-3 milliárdos összegek maradnak az induló új támogatásokra.
A következő, nem mondanám, hogy reformelképzelés az volt, hogy a támogatandó célokat szűkítenünk kell ahhoz - éppen a hólabda-effektus egyre csökkenő összegei miatt -, hogy kevesebb problémájuk legyen az önkormányzatoknak azzal, hogy pályázgatnak, pályázgatnak, majd nem kapnak pénzt.
A következő gondolat az volt, hogy ha sikerülne nagyobb szűkítést végrehajtanunk a célok között, akkor talán megemelhetjük a támogatások összegét. Ezt 10 százalékponttal föl is emeltük, tehát a korábbi törvényben meghatározott százalékoknál 10 százalékkal több támogatást kaphattak.
A következő módosulás - hangsúlyozom: minden módosítás, ellenzék által is elismerten mindig a reform és a haladás irányába mutatott - már, azt hiszem, a Wekler Ferenc és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslat volt, ami szabályozta, hogy a cél- és címzett támogatásokról bármilyen okból történt lemondással keletkező pénzek visszakerüljenek a törvény hatálya alá, tehát ezzel növelhető az az összeg, amelyre az önkormányzatok a következő évben pályázhatnak, pontosabban az az összeg, amit megpályázhatnak.
Aztán az idei év elején képviselőtársaimmal benyújtottuk azt a módosító javaslatot, ami inkább technikai reformnak számított. Ha visszaemlékeznek rá, akkor a címzett támogatások benyújtási határidejét március 14-ről november 14-re módosítottuk, a céltámogatások benyújtási határidejét pedig április 14-ről... Azt hiszem, persze, most fordítva mondtam, a címzettekét áprilisról novemberre, és a céltámogatásokét április 14-ről a következő év február 2-ára.
Ennek oka is teljesen természetes volt, mégpedig a következő: mind az Országgyűlés költségvetés-készítési folyamatához, mind az önkormányzatok költségvetés-készítési folyamatához jobban illeszkedik az általunk javasolt két időpont; és most, hogy a közbeszerzési törvény is hatályban van, további technikai nehézséget tudtunk föloldani. Hiszen a közbeszerzési törvény további plusz határidőket iktatott a folyamatba, versenyeztetni kell, annak van határideje, ajánlatok érkeznek be - ráadásul ezek az ajánlatok kötelezők -, a költségvetés és a közbeszerzési törvényben szerzett árajánlat eltér egymástól. Ezen technikai differenciákat iktattuk ki a múltkori, egyhangúlag megszavazott törvénymódosítással.
Még egyetlen olyan pontja van - bár utalt rá államtitkár úr, hogy mi lesz a fejlesztés iránya -, mégpedig az, hogy az országosan, egyéb területen, ágazatokban létező fejlesztési elképzelésekhez hogy és miként kapcsolódhatnánk a jövőben. Azóta alkottuk meg a területfejlesztési törvényt. Teljesen nyilvánvaló, hogy a címzett és céltámogatási programnak vagy törvénynek valamiféleképpen illeszkednie kell majd a területfejlesztési törvényhez, hiszen azonos célt szolgálnának tulajdonképpen, ha más-más aspektus szerint is. Tehát ahhoz igazodni kell; a közbeszerzési törvényt már említettem - ahhoz technikai okok miatt illeszkednie kell.
Az utolsó gondolat, ami még egy ilyen reformelképzelésbe beleférne, inkább filozofikus jellegű. Képviselőtársaimmal szoktam arról vitatkozni, hogy érdemes-e megkövetelni a saját erőt. Hallottuk a minisztériumi előterjesztésben is, hogy amikor a kevesebb pénz miatt sorolni kell az önkormányzatokat, hogy ki kapja meg a támogatást, akkor a felsorolt szempontok között szerepel a saját erő megléte. Törvény ugyan nem írja elő, hogy csak az kaphat, de mivel mindig több az igény, mint amennyi pénzt oszthatunk, bizonyos szempontok szerint a listát valahol el kell vágnunk.
Az én felfogásom szerint helyes az, hogyha minél nagyobb saját erőt követelünk meg, és ha a reform ebbe az irányba mozdul el... - majd röviden kitérek arra, hogy csak bizonyos határig tudjuk ezt megtenni; hiszen kis számpéldán tudom azt bizonyítani, hogy a helyi érdekeknek talán jobban megfelelne az, hogy saját erő nélkül is végezhessenek fejlesztéseket. Ezt én értem, mert vannak olyan szegény települések, ahol saját erő egyáltalán nem létezik, ezt tudom pontosan, és ők azt szeretnék, hogy saját erő megléte nélkül is kaphassanak címzett támogatást. Erre talán technikai megoldás az, hogyha a saját erő létét más forrásból - hitelforrásból, egyéb segítség formájában - biztosítjuk; de ahhoz, amit tézisként ki szeretnék mondani, mégiscsak igaz lehet az, hogy ha olyan önkormányzatokat támogatunk, amelyek nagyobb saját erőt tudnak hozzá letenni, akkor a teljes ország gazdaságát és fejlődését tekintve jobb eredményt érünk el.
Ez valószínűleg egy számpéldával érthető a legjobban: ha mind a 10 milliárdot - föltételezve, hogy annyi áll rendelkezésre - olyan önkormányzatoknak adjuk ki címzett támogatásként, amelyek nulla saját erőt tudnak letenni, akkor országosan összesen 10 milliárd az az új, induló beruházás, amit meg tudunk valósítani. Ha a törvény kimondja azt - vagy a szakminisztériumok, illetve a Belügyminisztérium sorolási szempontjai kimondják azt -, hogy a saját erő legalább 50 százalék legyen, és létezik is annyi önkormányzat, amely le tudja tenni ezt az 50 százalékot, akkor az egyik 50 százalék a 10 milliárd, a másik 50 százalék a saját erő 10 milliárd, tehát abban az esztendőben 20 milliárd beruházást tudtunk megvalósítani. Nyilvánvalóan az ország számára a 20 milliárd induló beruházás lényegesen jobb, mint a 10 milliárd. Ezért én az idén kidolgozandó egyéb feladatok mellett ezen gondolatok reformfolyamatba való beépítését tartom egyik feladatomnak.
Az utolsó lehetőségünk az volna, ha nem éves tempóban kéne ezeket az ügyeket csinálni, hanem, mondjuk, ki lehetne terjeszteni a törvény menetét, ahogy az államháztartási törvény kimondja most már a költségvetés készítésére a csúszó hároméves tervezést. Ha ezt valamiféleképpen meg lehetne csinálni a címzett támogatásoknál - és természetesen a céltámogatásoknál is -, az nyilvánvalóan jobb lenne mind a kormányzatnak, mind az országnak, mind az önkormányzatoknak, csak egyelőre technikailag talán nem bizonyos, hogy megtehető ez az ügy. Ha mindez sikerülne, valószínűleg az akkori tapasztalatok szerint még mindig javítanunk kéne az ügyeken, mert a visszacsatolásokkal mindig fogunk tudni javítani.
Utolsó mondatként még azt elmondanám, amit talán az elején már jeleztem, hogy mindezekkel együtt a törvényjavaslatot abban a formában, ahogy a minisztérium beterjesztette, és ahogy az összes bizottság támogatta, mi magunk is támogatásra javasoljuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
