DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindhárom eddig lezajlott mentálhigiénés konferencián magam is jelen voltam; ezzel is nyomatékot adva annak, hogy az érzelmi zavarokon alapuló megbetegedések számát és az ezzel szorosan összefüggő szenvedélybetegségek terjedését magam is valós veszélynek tartom Magyarországon.
Ezt természetesen nem a kormány idézte elő, tisztelt hölgyeim és uraim, hanem a társadalmi-gazdasági átmenetnek elkerülhetetlen velejárója. Egyébként az öngyilkosságok száma, tisztelt képviselőtársaim, évek óta csökken Magyarországon, a kábítószer-használók számáról pedig tudjuk jól, csupán becslések vannak. Nagyon sok aggodalom teljesen jogos, de azért óvatosan bánjunk ezekkel a számokkal.
Hadd mondjam el egyébként, hogy a lelki egészségvédelem ügye nem lehet kizárólag a népjóléti tárca ügye, nem is csupán a népjóléti tárca ügye, mert a programot, a mozgalmat számos társtárca segíti. Interszektorális kormányfeladatnak tartjuk ezt, s ezen túl persze minden egyes ember saját felelőssége is.
A Népjóléti Minisztérium a mentálhigiénés programot a továbbiakban is támogatja, készül jogi helyzetének rendezésére, és ösztönzi a civil szervezetek további bekapcsolódását is. 1997-ben a tárca előirányzataiból 250 millió forinttal támogatjuk a mentálhigiénés mozgalmat. Egyébként ebből az előirányzatból készülnek az Isépy frakcióvezető úr által is említett felmérések és vizsgálatok, bizonyítva, hogy a kormány igenis nem söpri a szőnyeg alá a problémát, hanem szembenéz ezekkel a kihívásokkal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem