HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm. Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom megerősíteni, amit Torgyán József képviselőtársam kérdésére egyszer már elmondottam. Hadd tegyem hozzá még megerősítve a következőket.
Először: az egész Nyírfa-ügy nem más, mint néhány állami tisztviselő felelőtlen és minden bizonnyal törvénytelen akciója. Nos, a szolgálatot felügyelő miniszter, Nikolits István a törvények szerint járt el: lefolytatta a vizsgálatot, annak eredményét átadta a katonai ügyészségnek, tájékoztatta az egész ügyről a nemzetbiztonsági bizottságot, a kormányt.
Mit kellett volna még ezen túltenni? Ha önök azt mondják, hogy még további eljárásra van szükség, arra való valóban, újból megerősítem, a nemzetbiztonsági bizottság. Hangsúlyozni szeretném: arról nem a miniszter úr tehet, hogy egyesek az esküjüket megszegve kiszivárogtatták a rendelkezésükre álló információkat. (Dr. Szabad György: Honnan?) Nem ő tehet róla! Azt is szeretném aláhúzni, hogy a miniszter úr a kormány utasítására olyan intézkedéseket hozott, amelyek megakadályozhatják hasonló esetek előfordulását.
Egyébként ugyanazt tudom önnek megerősíteni, amit Torgyán József képviselőtársamnak, hogy a miniszter úr a bizottság rendelkezésére áll, minden konkrét, bármilyen kérdésre ugyanúgy, ahogy eddig, készséggel válaszolni fog.
Hadd tegyek még egy személyes megjegyzést az egészhez. Én nem hagyom magamat, kormánytagtársaimat elterelni az országos ügyektől. Hölgyeim és uraim, nekünk azzal kell foglalkozni, ami az országépítést, az életkörülmények javítását és az NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozást jelenti. Ezzel vagyunk elfoglalva, és nem hagyjuk az ilyen ügyekkel eltéríteni magunkat az alapvető feladatainktól! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem