DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Sajnálom, hogy múlt heti kérdésére adott válaszomat nem tartotta kielégítőnek, ugyanakkor örülök is neki, mert a most rendelkezésemre álló öt percben részint megismételve, részint kiegészítve a múlt héten adott válaszomat, azt remélem, hogy részletesebben ismertethetem a tárca elképzeléseit a továbbképzési rendszer megújításáról, és egyúttal minden képviselőtársam támogatását megnyerhetem ennek a közoktatás tartalmi modernizációját segítő támogatási formának a továbbéléséhez is.
Az említett 3,4 milliárdos előirányzatból ez évben még egyetlen fillér sem került felhasználásra. Most jelent meg az a közlemény, amely rendelkezik ennek a központosított előirányzatnak a felhasználásáról. Az intézményfenntartók e szerint pedagógusaik létszáma alapján normatív módon igényelhetik ezt a támogatást és kell felosztaniuk az intézményeik között, ugyancsak normatív módon.
Előzetes számításaink szerint egy közoktatásban foglalkoztatott pedagógusra hozzávetőleg 20 ezer forint jut majd. Ez nyilván nem elegendő arra, hogy minden pedagógus részesüljön ebből a támogatásból, mivel azonban reményeink szerint és a közoktatási törvény által nyújtott garanciák szerint az elkövetkezendő években is rendelkezésre fog állni hasonló nagyságrendű összeg, lehetővé teszi, hogy az intézmény hosszabb távon tervezzen és a törvény által előírt, hétévenként esedékes kötelező továbbképzést ebből a forrásból finanszírozni lehessen.
Felhívásunkban szerepel az is, hogy a nevelőtestületek azoknak a pedagógusoknak a továbbképzésben való részvételét támogassák, akik olyan továbbképzésen vesznek részt, amelyek összhangban vannak az oktatási intézményekben most kialakuló és a nemzeti alaptanterv 1998-as bevezetéséhez kapcsolódó pedagógiai programokkal.
A pedagógusok eddig is részt vettek részben egyetemek, főiskolák által indított szakirányú továbbképzéseken, részint a pedagógiai intézetek és pedagógiai szakszolgálatok által végzett továbbképzési programokon. A helyzet most annyiban fog változni, hogy az állam is közvetlenül részt vállal ebben a már létező folyamatban. A felsőoktatási intézmények új szakok indításával, új szakirányú továbbképzések szervezésével mozdultak el abba az irányba, hogy felkészítsék a pedagógusokat a nemzeti alaptanterv tanításához szükséges ismeretek elsajátítására.
Az alaptanterv '98 őszi, zökkenőmentes bevezetésének elősegítése érdekében a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány hirdet pályázatot még ebben a félévben részint a helyi pedagógiai programok elbírálására képes szakértők képzésére, részint pedig a nemzeti alaptanterv műveltségi területeihez kapcsolódó továbbképzések szervezésére.
A napokban megkezdte működését az Országos Köznevelési Tanács által megalakított pedagógus-továbbképzési akkreditációs bizottság, amely a Magyar Akkreditációs Bizottsággal együttműködve hivatott a pedagógus-továbbképzések szakmai minőségének ellenőrzésére és értékelésére. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a legkitüntetettebb értékelő maga a pedagógustársadalom, amelynek lehetősége van választani a továbbképzések kínálatából.
Ennek következtében reményeink szerint csak a magas színvonalú és ugyanakkor reális áron kínált továbbképzések lesznek életképesek a ma még meglehetősen kaotikusnak mondható továbbképzési piacon.
Összegezve még egyszer: örülök a kérdésnek, és köszönöm képviselő úrnak a lehetőséget, hogy erre a valóban újszerű közoktatás-modernizációs eszközre immár ismételten fel lehetett hívni a képviselőtársak és az egész társadalom figyelmét.
Kérem, szíveskedjék válaszomat elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem