DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Hogy én mit gondolok: azt hiszem, az ügy kimenetele szempontjából teljesen közömbös, hogy akarattal lopták-e el, vagy véletlenül épp az útjukba került a tolvajoknak. (Derültség.) Valóban nem tudom megítélni.
Másrészt az előbb már kétszer is elmondtam, hogy semmiből nem lehetett következtetni arra, hogy a delegációhoz tartozik ez a személygépkocsi. Huszonöt méterre a nagykövetségtől távolabb állították le ezt a személykocsit. Felolvasom a rendőri jelentésből ezt a mondatot: "A nagykövetség diplomáciai gépkocsija, mivel azt korábban vele nem közölték, arra nem hívták fel a figyelmét, és a gépkocsi rendszáma alapján sem tudott annak diplomáciai voltára következtetni..." Ebből csak azt a következtetést tudom levonni, hogy valóban mintha egy átlagállampolgár személygépkocsiját lopták volna el. Ez nem enyhítő körülmény, nem arról van szó; viszont nyilvánvalóan az a fokozott védelem, ami a diplomáciai gépjárműveket egy nagykövetség előtt megilleti, és amire ezt a rendőr-törzsőrmestert utasították, hogy mely személygépkocsikat figyelje, nem terjedt ki. (Sic!) Tehát - az előbb pedig már elmondtam képviselő úr kérdésére adott válaszomban, hogy ráadásul fizikálisan nem láthatta, fizikailag nem láthatta - ilyen szempontból valóban egy átlagos állampolgár személygépkocsijának az eltulajdonításáról van szó.
Hogy milyen hullám söpör végig? Olyan hullám söpör végig, mint a kilencvenes évek elején, akkor is volt egy nagy hullám, ugyanis akkor több mint 18 ezer személygépkocsit tulajdonítottak el Magyarországon - ez a hullám -, aztán utána jött egy hullámvölgy, aztán most sajnos, megint felment. Előbbi válaszomban pedig mondtam, hogy mit próbálunk annak érdekében tenni, hogy megint egy hullámvölgy következzék be - ami, bízom benne, már tartós lesz.
(13.50)
De az csak egy elem, hogy ez a pályázat kiírásra került, és a gépkocsitolvajok ellen technikailag próbálunk fellépni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem