PAPP PÁL
PAPP PÁL
PAPP PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt héten kedden szenvedélyes polémia bontakozott ki a Házban arról, hogy Kuba világifjúsági találkozó megrendezésére készül, és ezen a rendezvényen állítólag - ifjúsági szervezeteken keresztül - Magyarország is képviselteti magát.
Ebben a vitában több ellenzéki frakció képviselője megragadta az alkalmat, hogy ebből a megközelítésből, vagy ennek ürügyén mindennemű létezett és létező diktatúrát elítéljen, ami valóban nagyon helyes cselekedet, és nyilvánvalóan összefügg azzal a szellemiséggel, amit ennek a Háznak a falai között képviselni kell.
Ennek dacára úgy gondolom, talán nem feltétlenül ez az ürügy a legszerencsésebb ahhoz, hogy ezeket a sommás véleményeket kijelentsük. És azt hiszem, azok a megjegyzések vagy vélemények, miszerint egy ilyen rendezvényen való részvétel az emberi méltóság és szabadság elleni merénylettel volna egyenértékű, inkább a költői túlzás kategóriájába tartoznak.
Én magam is gyakorlatilag Deutsch Tamás képviselőtársam felszólalásából értesültem arról, hogy Kuba egy ilyen rendezvénynek a megrendezésére készül - korábban nem tudtam erről -, és ott és akkor - nem lévén sem frakcióvezető, sem helyettes, akik számára a Házszabály lehetővé teszi a megszólalást - nem állt módomban, hogy a véleményemet elmondjam, ezért próbálom ezt most, ezen a mai napon napirend után megtenni. Való igaz, hogyha valaki a világifjúsági találkozók történetét megfigyeli, akkor ezek a rendezvények egy igen-igen erőteljes ideologisztikus töltésről tanúskodtak. Tény az, hogy a kelet-európai országok ideológiai eszmerendszerének, társadalmi berendezkedésének népszerűsítését szolgálták, és tény az, hogy a helyszíneik is általában népi demokratikus országok fővárosaiban voltak - persze nem mindig.
Szeretném megjegyezni, ha jól emlékszem, világifjúsági találkozót Helsinkiben is rendeztek, sőt egy alkalommal Bécs is volt egy ilyen rendezvénynek a helyszíne.
Ennek az egész rendezvénysorozatnak, ezeknek a találkozóknak az a vetülete, ami egy adott rendszernek a szalonképessé tételét célozza, úgy gondolom, valóban nem kifejezetten pozitív örökség. Másfelől viszont az is tény, hogy ezeken a rendezvényeken találkozott a világ ifjúsága.
(21.20)
Minden egyes alkalommal minden rendezvényen legalább nyolcvan-száz országból vettek részt nemzeti delegációk, és tekintettel arra, hogy ezeknek csak töredéke volt a népi demokratikus országok küldötte, nem kifejezetten lehet azt mondani, hogy ez egy ab ovo diktatórikus szellemiségű rendezvénysorozat lett volna.
A világifjúsági találkozót illetően nekem magamnak személyes élményem is volt. 1973-ban, amikor éppen Berlin adott otthont az akkor esedékes VIT-nek, az NDK-ban éltem, egyetemista voltam, és bár nem tartoztam a hivatalos delegációhoz, mégis elmentem több alkalommal is Berlinbe, és részt vettem azokon a rendezvényeken, amik ott folytak. Azt kellett tapasztalnom, hogy a közvetlenül propagandisztikus, hivatalos alaptónus mellett más típusú beszélgetések is folytak a rendezvényeken részt vevő országok fiataljai között. És nagyon jóleső volt látni például a keletnémet fiatalok örömét, hogy általuk irigyelt, talán érdemtelenül is nagyra becsült, szerencsésebb csillagzat alatt született fiatalokkal közvetlenül találkoztak, vagyis hogy megérték azt, hogy eljöttek hozzájuk azok, akikhez ők ott és akkor, az ismert okok miatt nem utazhattak el.
Mindez fölveti azt a kérdést, hogy lehet-e, kell-e olyan országokba utazni, kell-e olyan országokkal kapcsolatokat fenntartani, amelyeknek társadalmi rendszere, politikája nem feltétlenül esik egybe meggyőződésünkkel vagy ízlésünkkel. Nem is olyan egyszerű a válasz erre a kérdésre, mert ha csak Magyarország utóbbi néhány évtizedes történetét vesszük figyelembe, évtizedeken keresztül Magyarországon sem érvényesültek éppen a parlamentarizmus, a politikai demokrácia követelményei, az egyéni és kollektív szabadságjogok, és ennek dacára ugyanígy, évtizedeken keresztül, a már akkor is demokratikus országok polgárai százezer- és milliószám látogatták meg Magyarországot mind szervezetten, mind egyénileg, mind magánprogramok keretében, mind pedig hivatalos rendezvények vendégeként.
Mindezeken túl élénk gazdasági kapcsolatokat is fenntartottak ezzel az országgal, pedig ha azonosulunk a múlt heti polémia alaphangjával, akkor ennek alapján akár bojkottálhatták volna az országot az itt lévő politikai rendszerre tekintettel. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy pontosan ezek a kapcsolatok jelentettek a lakosság jelentős része számára egyfajta reményt és hitet abban a tekintetben, hogy sok minden megváltozhat Magyarországon, talán éppen még a rendszer is. Az akkori ellenzéki körökkel való kapcsolattartás szempontjából - és az, hogy ők akkor nem bojkottálták az országot, és eljöttek ide -, talán nem volt éppen minden haszon nélkül való. Hogy Kubában most mi van, azt lehet minősíteni; a kubai rendszer olyan, amilyen. Tény azonban az is, hogy ez nem akadályozza meg azt a jelen pillanatban évente körülbelül kétmillió idegent és vendéget, aki meglátogatja ezt a szigetországot, és ott tölt hosszabb-rövidebb időt.
Persze ennek az egész történetnek másik vetülete is van. Mondjuk azt, hogy kérem, ne utazzunk, ne legitimáljuk a jelenlétünkkel azokat az országokat, amelyek berendezkedése megítélésünk szerint kifogásolható. Rendben van, tegyünk így, de akkor aki ezt állítja, maga járjon elöl jó példával! Ha arra gondolok, hogy 1989-ben az akkori Csehszlovákia és Prága sem volt éppen a politikai demokrácia mintaképe, mintapéldája, akkor az is eszébe jut az embernek, hogy 1989-ben magyar ifjúsági szervezetek képviselői bizony elutaztak Prágába, és ott, azon a rendezvényen, az akkori, az ottani történésekkel alapozták meg azt a későbbi politikai karrierjüket, amely mind a mai napig tart, és éppen felfelé ível.
Vagy egy másik dolog: a követségi fogadásra szóló meghívást sem lett volna kötelező elfogadni; senki nem köteles magát alávetni ilyen kényszernek. Ezt megelőzően is lehetett volna kifogásokat támasztani, ha vannak ilyenek. Vagy pedig: feltételezve, hogy magyar fiatalok, egyes szervezetek képviselői mégis el akarnak utazni Kubába, miért akarjuk őket megfosztani attól a lehetőségtől, miért nem adjuk meg számukra azt a jogot, hogy esetleg ők is pont ott, a helyszínen olvassanak fel nyilatkozatokat, fejezzék ki véleményüket annak az országnak a politikai berendezkedésével kapcsolatban. Mindezeket a helyszínen elmondani talán nagyobb hatással bírna, mint ezeket a megnyilvánulásokat egy követségi fogadás szolid, ugyanakkor zárt eleganciája közepette megtenni.
Jó - mondhatja valaki -, tegyünk különbséget a lakosság, és tegyünk különbséget egy adott politika prominensei között. Igen, ez így van, ezt valóban meg is kell tenni. De akkor óhatatlanul eszünkbe jut, hogy hogyan lehetséges, hogy például nem kisebb személyiség, mint II. János Pál pápa fogadta az elmúlt év folyamán Fidel Castrót, a kubai állam vezetőjét; mert azt hiszem, hogy nemigen motiválhatta őt semmiféle kényszer arra, hogy erre találkozásra sor kerüljön, hogy ezt a lépését megtegye.
Azt hiszem, hogy amikor erre a találkozásra sor került, akkor a pápát nem a vendég személye befolyásolta, nem is az általa reprezentált rendszer, hanem az, hogy ő mégis egy országnak, egy államnak a vezetője, és ebben az államban - mint egyébként más latin-amerikai országokban is - a lakosság jelentős része hívő katolikus, akkor is az, ha éppenséggel ezt nem gyakorolja vagy gyakorolhatja olyan formában, mint ahogyan esetleg azt a lelkiismerete szerint tenné.
Summa summarum úgy gondolom, hogy mindez a polémia, ami ennek az eseménynek a kapcsán az elmúlt héten kibontakozott, inkább motiválódik a politikai tőke kovácsolásának szándékával, semmint egy objektív vélemény kifejtésére törekedve. Gondolom, hogy talán nem volt a legszerencsésebb ez az ürügy ezen érvek elmondására, melyeket a múlt héten hallottunk.
Visszatérve mondanivalóm elejére: attól, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban 1973-ban VIT-et rendeztek, a történelem kereke még nem állt meg. Végbement a német egyesülés, az az állam, amelyik annak idején ezt a rendezvényt tartotta, megszűnt. Pedig az a rendszer kelet-európai formációk tekintetében sem volt egy akármilyen rendszer. Ugyanígy attól, hogy Kubában ez évben VIT-et tartanak, úgy gondolom, hogy elhamarkodott közvetlen összefüggést keresni ezen rendezvény, illetve a kubai rendszer perspektíváinak dolgairól. Ha ebben az évben a szigetországban megtartják a VIT-et, akkor - én azért úgy gondolom -, az több lesz, mint a Florida felől fújó balzsamos szélben Varadero homokján sütkérezve Cuba Librét szürcsölgetni. Ott az előzetes hírek szerint 140-160 ország fiataljai fognak részt venni; lehet, hogy néhány magyar politikai és ifjúsági szervezet képviselői nem éreznék ott jól magukat. De azt hiszem, hogy Kuba lakossága és fiataljai számára - éppen helyzetüknél fogva - öröm és megtiszteltetés lesz az, ha erre a rendezvényre sor kerül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek fényében talán egy a tanulság: ne ítéljünk elhamarkodottan! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoriban.)
