DR. VILÁGOSI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. VILÁGOSI GÁBOR
DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Semjén képviselőtársam elmondta, ez a terület utoljára 1970-ben került szabályozásra, és bár több éven keresztül megállta helyét ez a szabályozás, de mára valóban elavult, és feltétlenül újra kell szabályozni ezt a területet. Ezt mi is konstatáltuk, és a Belügyminisztérium felvette elmúlt évi munkaprogramjába, és kialakította a koncepciót az egész terület újraszabályozására. Ezt a koncepciót több mint harminc szervezetnek küldtük meg indokolással azért, hogy bekérjük tőlük a véleményt - ebben önkormányzatok, egyházak egyaránt szerepelnek.
Valóban azok az okok, amelyekre Semjén képviselő úr is felhívta a figyelmet - megváltoztak a tulajdonviszonyok, a temetők tulajdonviszonyai, a vállalkozói szféra is szerepel ezen a területen is -, mind-mind azt támasztják alá, hogy újra kell szabályozni ezt a területet. Azok a szervezetek, amelyeket az előbb említettem, véleményeiket megküldték. Valamennyien megállapították, hogy szükséges az újraszabályozás. Reményeink szerint még ebben az évben a parlament elé kerül az új törvényjavaslat. Tehát maga a koncepció már elkészült, itt van előttem. A lényege az, hogy - pontosan a tulajdonviszonyok megváltozására tekintettel is - a fő szabályokat természetesen törvényben kell rögzíteni, ugyanakkor pedig tág teret ad az önkormányzatoknak, az egyházaknak, hogy a sajátosságokat figyelembe véve részletszabályokat állapítsanak meg. S itt valóban nagyon fontos, hogy a kegyeleti, szakmai szempontok maximális figyelembevételével egy etikus és tisztességes magatartásra ösztökélő törvény, illetve jogszabályok jöjjenek létre. Sajnálatos módon valóban itt is új vandalizmussal találkozhatunk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem