DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztos Asszony és Urak! Elöljáróban engedjék meg, hogy én is csatlakozzam azon képviselőtársaimhoz, akik az országgyűlési biztosok tevékenységét méltatták. Magam is úgy gondolom, hogy tevékenységük a kialakuló és megszilárduló jogállam keretei között semmivel sem pótolható, igen értékes tevékenység, és minden segítséget meg kell adnunk annak érdekében, hogy ezt a tevékenységüket továbbfolytathassák, sőt, kiterjeszthessék.
Természetesen nem azért kértem szót, hogy - nem is számoltam már, hányadikként - magam is elmondhassam ugyanezt, hanem azért, mert az országgyűlési biztos asszony és általános helyettesének jelentésében az Országgyűlés intézkedését, vizsgálatát igénylő esetek között két ízben is tárcánk volt érintett. Szeretném e két esettel kapcsolatban tárcánk álláspontját ismertetni, illetőleg szeretném kijelenteni, hogy egyik esetben sem az esetek tartalmi megítélésében, hanem az alkotmányos visszásságot eredményező helyzet megszüntetésére vonatkozó kompetencia kérdésében van vitánk az országgyűlési biztos asszonnyal, illetőleg helyettesével.
Az egyik ügy néhány szóban fölvázolva a felsőoktatásban dolgozó, vezető oktató nők nyugdíjazásával kapcsolatos. Az esetet egy konkrét ügy kapcsán az az általános szabályozási inkoherencia okozza, hogy a nők nyugdíjkorhatára egyelőre még alacsonyabb a férfiakénál. Ez nem minősül alkotmányos diszkriminációnak, hiszen egy szociális kedvezményt biztosít a nők számára. Ugyanakkor ez a kedvezmény kényszerré válik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény azon rendelkezése értelmében, amely szerint a közalkalmazotti jogviszony a nyugdíjkorhatár betöltése után mindenféle egyéb következmény nélkül felmondható. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény tehát e tekintetben azt eredményezi, hogy a nők aktív életkora esetleg akaratuk ellenére is rövidebb lehet, mint a férfiaké, és ez az országgyűlési biztos asszony szerint - megjegyzem, szerintünk is - alkotmányellenes diszkrimináció, amit meg kellene szüntetni. A konkrét eset az ELTE természettudományi karának kémia tanszékcsoportján fordult elő, ahol egy akarata ellenére nyugdíjba küldött docensnő nehezményezte ezt a diszkriminációt, miközben ugyanazon tanszékcsoportban több, ugyancsak a nyugdíjkorhatáron túlhaladott férfi kolléga foglalkoztatását nem szüntették meg. Ezt a beadványában diszkriminációnak ítélte a docens asszony.
A biztos asszony felszólította a tárcát arra, hogy egyrészt a konkrét ügyben járjon el, másrészt kezdeményezze a felsőoktatási törvény olyan módosítását, amely nem ad lehetőséget ilyen alkotmányellenes diszkriminációra. A miniszter úr ezt az ajánlást visszautasította azzal, hogy a miniszter törvényességi felügyeletének körébe ez az ügy nem tartozik bele, tekintettel arra, hogy az ide vonatkozó szabályzat nem a felsőoktatási törvénnyel ütközött. Az ide vonatkozó szabályzat a felsőoktatási törvénnyel azért nem ütközhet, mert a felsőoktatási törvényben a "nő", illetőleg "férfi" szó elő sem fordul. Az ilyen, megítélésünk szerint is valóban alkotmányellenes diszkriminációra lehetőséget adó törvény megváltoztatása valóban időszerű és fontos lenne, ez azonban nem a felsőoktatási törvény, hanem a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, ennek módosítására javaslatot az Országgyűléshez benyújtani nem a tárca kompetenciája.
A másik kérdés az 1995. évi pótköltségvetési törvény nyomán a felsőoktatásban bekövetkezett létszámleépítéssel kapcsolatos. Ismeretes, hogy a pótköltségvetési törvény a felsőoktatási intézmények bérkeretét, ha jól emlékszem, 15 százalékkal csökkentette, és ennek nyomán a felsőoktatási intézmények létszámleépítéseket hajtottak végre. E létszámleépítések indoklása igen sok esetben egész egyszerűen a pótköltségvetési törvényre történő hivatkozás volt, amit - tehát azt a tényt, hogy csökkent a szóban forgó intézmény bérkerete, és ezért kénytelen elbocsátani oktatókat - a Budapesti Műszaki Egyetem egyik oktatója a munkaügyi bíróságon azzal támadott meg, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény értelmében a közalkalmazotti jogviszony felmondásához személyre szóló indoklás szükséges, tehát nem egy olyan általános jellegű indoklás, amely azt mondja, hogy kevés a pénz, ezért kénytelen vagyok önt elbocsátani.
Az országgyűlési biztos asszony, pontosabban általános helyettese ajánlásában arra szólította fel miniszter urat, hogy törvényességi felügyeleti jogkörénél fogva kezdeményezze a keresetnek helyt adó bírói ítélet kiterjesztését mindazokra az elbocsátottakra, akikkel ugyanez a jogsérelem megesett, de akik nem fordultak a munkaügyi bírósághoz. A miniszter úr ezt az ajánlást azzal utasította el, hogy szintén nem tartozik törvényességi felügyeleti jogkörébe, hiszen nem minden jogsértés fölött gyakorol a felsőoktatási törvény értelmében törvényességi felügyeletet, ami egy felsőoktatási intézményben megtörténik, kizárólag az igazgatási jogkörben elkövetettek tekintetében. Már pedig, érvelt miniszter úr, ez az eset munkaügyben, munkaügyi kérdésben elkövetett jogsérelem, ami a munkaügyi bírósághoz tartozik, és a minisztérium nem perelhet egyetlen, bírósághoz nem fordult közalkalmazott helyett sem. Ez volt az a két eset tehát, amelyben az országgyűlési biztos asszony az Országgyűlés vizsgálatát kérte.
Természetesen ki kell jelentenem, hogy a tárca áll az Országgyűlés ilyen irányú vizsgálata elé; amennyiben az Országgyűlés úgy ítéli meg, hogy a tárca jogértelmezése nem helytálló, természetszerűleg alá fogjuk vetni magunkat e döntésnek. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egyik esetben sem a biztos asszonynak, illetőleg helyettesének jogértelmezésével van vitánk, hanem azzal a ténnyel, hogy a minisztériumnak van-e vagy nincs kompetenciája az alkotmányos visszásságot eredményező jogszabályi módosítás tekintetében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
