DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Amikor ezekről a kérdésekről gondolkodunk és leginkább a kormánypártok, akkor hajlamosak sorscsapásként felfogni a népesedéspolitikával kapcsolatos kérdéseket és általában az ország lakosságának fogyását.
Azt gondolom, hogy nem sorscsapásként, hanem intézkedések sorozatával lehet ezeket a folyamatokat megállítani. Ezzel szemben a jelenlegi koalíció éppen ellentétes politikát folytatott.
Először is nyilvánvaló, hogy ennek az MSZP-SZDSZ-koalíciónak semmiféle népesedéspolitikája nincsen. Ezt mutatja az, hogy a gazdaság, illetőleg a társadalom különböző prioritásai és elvei mindig megelőzték a népesedéspolitikai szempontokat ennek a kormánynak a politikájában, és például a gazdasági stabilizáció oltárán olyan hosszú távú kérdéseket, mint a családpolitika, népesedéspolitika, feláldoztak. Gondoljunk csak arra, hogy a gyed, a gyes eltörlése, illetőleg csökkentése, a családi pótlék megkurtítása vezetett azokhoz a folyamatokhoz, amelyek felgyorsultak az elmúlt időszakban.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt az elmúlt három évben megtette a különböző javaslatait mind a gyessel, mind a gyeddel kapcsolatban, mind a családi pótléknak az inflációhoz való igazításával kapcsolatban. Mi is tettünk javaslatot a családi jövedelemadó bevezetésével összefüggésben, valamint a lakásépítés és a fiatal házasok, fiatal családosok támogatása tekintetében. Ezeket a javaslatainkat, ezeknek jó részét önök, kormánypárti képviselőtársaim, tárgysorozatba se voltak hajlandók venni. Így nem lehet népesedéspolitikát csinálni, így valóban az a szomorú sors vár az országra, amit az előbb itt MDF-es képviselőtársunk felvázolt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem