IVANICS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar felsőoktatás közismerten rossz kollégiumi ellátásán igyekeztek segíteni az egyházi kezdeményezések 1990-től, sok esetben lepusztult, infrastruktúra nélküli épületeket újítva fel, melyek átadásáért a helyi önkormányzatok vagy egyéb állami intézmények jelentős térítésben is részesültek.
Kiindulásként 66 ezer forint/fő/év támogatást kaptak, melynek - az ismert inflációt figyelembe véve - évente súlyos reálérték-csökkenése következett be. Ennek ellenére emelés nem történt öt éven keresztül. 1997-ben egy költségvetési trükkel megszüntették a normatív támogatást, helyette 206,5 millió forint állami hozzájárulást különítettek el a nem állami felsőoktatási intézmények kollégiumi ellátásának támogatására. Ezzel egycsapásra sikerült 43 ezer forint/fő/évi értékre leszorítani a támogatást, azzal a nem titkolt üzenettel, hogy jövőre ez sem lesz. Az erősen csökkentett összeget is csak háromhónapos hallgatás után kezdték folyósítani, a kollégisták nevének, hovatartozásának megadását is kérve.
Úgy hiszem, felesleges számokkal alátámasztani, hogy mennyivel kevesebbe kerül az államnak egy felsőoktatásban részt vevő diák egyházi kollégiumi elhelyezése, hiszen az egy diákra jutó megalázóan alacsony támogatás mellett az alkalmazotti állomány semminemű állami támogatásban nem részesül, szemben az államinak teljes költségvetési finanszírozásával.
(14.30)
Ugyanakkor azért meg kell említeni a személyes gondoskodás színvonalának lényegesen magasabb voltát az egyházi és magánjellegű kollégiumokban.
Kérdezem államtitkár urat: valóban nem kívánnak szakítani ezzel a demokráciaellenes felfogással, amelyben a kádári hatalmi politizálás egyenes folytatását lehet felfedezni? (Moraj, derültség az MSZP padsoraiban.) Ez különösen megütköztető egy szabaddemokrata miniszter megközelítésében és olyan kormányfői interjúk után, ahol a miniszterelnök azonos támogatást ígér a közfeladatokat ellátó egyházi intézményeknek az államival. (Zaj, moraj a kormánypártok padsoraiban.)
Beszéljen őszintén, miniszter úr: akarják-e támogatni a felsőoktatás egyházi kollégiumait vagy nem?! Várom válaszát. (Taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem