DR. CSIHA JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Az információi sajnos nem pontosak. A Port Rt.-be soha nem apportált az állam semmiféle vagyont. A Port Rt. jogelődje még a Co-Nexus vagyonkezelési szerződés megkötése előtt jött létre, tehát 1991 előtt. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik megjegyzésem: ahogyan az előbbi kérdésre adott válaszomban elmondtam, az államnak a vagyonkezelési szerződés következtében 4 milliárd forint készpénzkövetelése van a Co-Nexussal szemben, amelynek az érvényesítésére megtette a szükséges lépéseket. És miután a károsult - ez esetben az állam - kötelessége a kár enyhítése is, elkezdte leltárba venni, számba venni és átvenni azon vagyontárgyakat, amelyek a Co-Nexus vagyonkezelési szerződés kapcsán a vagyonkezelésbe kerültek. Ezek folyamatos értékelése zajlik.
A Port Rt.-t nem vette és nem veheti át, hiszen az nem tartozott a vagyonkezelési szerződés körébe, akkor sem és azóta sem. Ilyen tekintetben tehát az állam ugyanolyan károsult, mint a Port-kártyatulajdonos kisbefektetők, tehát ha úgy tetszik, sértett félként kell megjelölni mind az államot, mind a kisbefektetőket. A gondolkodás és a segíteni akarás addig terjed, amíg a közös érdekek mentén a kisbefektetők és az állam érdeke e tekintetben ugyanaz: találni lehet olyan megoldást, ha valaki azt a követelést valamilyen módon megvásárolja, és a kisbefektetők követeléseit ki tudja elégíteni. De ez nem lehet az ÁPV Rt., éppen a közös szituáció miatt.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem