POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! A helyzet és a megszólalás oka megköveteli tőlünk, hogy vegyük azt komolyan, még ha erre néhány eddig elhangzott beszéd nem is adott kellő alapot, hiszen mégiscsak a tavaszi ülésszak elején vagyunk, és a Magyar Köztársaság választott képviselőinek nincs sok oka a vidámkodásra, a viccelődésre, a bekiabálásra, ahogyan nincs sok oka a Magyar Köztársaság polgárainak sem.
A miniszterelnök úr beszéde számos kérdést érintett, néhány apró kérdést is és néhány fontosabbat is. Az egyszerűség kedvéért vegyük előre az apróbbakat. Ilyen volt a Duna kérdése, mint afféle miniszterelnöki apróság, ilyen az egyházak kérdése, A hét című televízióműsorban a nyilvánosság kérdése, a munkanélküliség, a közoktatás és így tovább.
A Duna visszaszerzésének parancsa az 1990-es rendszerváltás erkölcsi és politikai parancsa minden parlamenti pártnak ebben a Házban. Amikor ezt a kérdést vizsgáljuk, akkor bizony felvetődik az akkori kormány, a Dunát eladó kormány felelőssége is, és azt gondolom, illő lett volna végre-valahára egyszer miniszterelnök úrnak önkritikusan a saját szerepéről is beszélni e tárgyban. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból: Így van! - Taps.)
(15.50)
Miniszterelnök úr, ön a külügyi bizottság előtt megtagadta a megjelenést, amikor arról faggatták, hogy miről tárgyalt Mečiar elnök úrral. És bizony miniszterelnök úr, így jár az az ember, aki - hogy a környezetvédők szavát idézzem - a sötétben mutyizik Mečiarral, hogy bizony előbb vagy utóbb kétségbe fogják vonni a szavahihetőségét. (Taps, közbeszólás a jobb oldalon: Így van!)
Egyetértünk abban, hogy az egyházakkal a mindenkori magyar kormánynak, a mindenkori magyar miniszterelnöknek illő és üdvös tárgyilagos és jó kapcsolatot ápolni. Azonban nem értünk egyet azzal, hogy ön a tavaszi ülésszak kezdetén idekeveri egy politikai vitába, politikai beszédbe általánosságban a magyar egyházakat. Konkrét ügyekről, konkrét kérdésekről van szó, és ezekben bizony úgy néz ki, hogy például az 1 százalék személyi jövedelemadó kérdésében az ön kormánya nem tudott megállapodni a magyar történelmi egyházak jelentős részével.
A harmadik apró kérdés: A hét című televízióműsor és a nyilvánosság. Önt a betegsége nyilván meggátolta abban, hogy a Magyar Nemzet múlt heti fölmérését elolvassa, ahol a televízió politikai műsorait értékelték. Ott elég egyértelműen látható, hogy A hét című műsorban 80 százalékban kormánypárti, illetve kormánypolitikusok szerepelnek és vesznek részt.
A munkanélküliség mint egy apróbb kérdés: ön 10 százalékos munkanélküliségről beszélt. Valóban ez a mérték változó. Nagy sikert azért én nem mondanék sem ön, sem a miniszter úr nevében, hiszen sajnos, a 10 százalékos munkanélküliségtől néhány tizedszázalékkal sikerül elrugaszkodni lefelé vagy fölfelé, attól függően, hogy éppen hány pályakezdő munkanélkülit sikerül besorozni abban az évben.
A közoktatási normatívák valóban emelkedtek ebben az esztendőben, csak az a baj, hogy a közoktatásra fordítható pénzösszeg nem emelkedett. Oly mértékű sikert ért el az ön kormánya e tekintetben, hogy Pápa város mínusz 200 millió forinttal fut neki a közoktatás-finanszírozásnak; egy 600 lelkes kistelepülésnél ez csak 1 millió, de Zalaegerszegben 300 millió, Hódmezővásárhelyen 180 és így tovább. Olyan ez, mint az okos lány meséje. Lehet a számokkal bűvészkedni, fölemelni a normatívákat, ugyanakkor az üzemeltetési normatívát pedig csökkenteni. Csak előbb vagy utóbb kiderül az igazság. (Közbeszólás a jobb oldalon: Így van!)
Nézzük a komolyabb kérdéseket! Ön arról beszélt, politikusai arról beszélnek, hogy az ellenzék ilyen vagy amolyan módon jelzett stílusban és módon egyfajta kampányt folytat. Régi és igaz mondás, hogy a kormányok számára a legjobb választási kampány a jó kormányzás és a polgárok gyarapodása. E tekintetben az ön kormánya bizonyosan nem kezdte még meg a választási kampányát. S a polgárok három év várakozás után már nem is hiszem, hogy reménykednek ebben.
A parlamenti demokráciában kinek-kinek megvan a maga dolga. Az ellenzéknek kötelessége, hogy a kormány politikájának és gyakorlatának hibáira fölhívja a figyelmet, és lehetősége az, hogy adott esetben éljen az önálló javaslataival, előrevigye a törvényhozást és az ország dolgait. Csak a Fidesz az elmúlt két évben több mint 30 javaslatot tett le a törvényhozás asztalára, amelyeket a parlamenti fölényre támaszkodva önök vitára sem engedtek.
Ön a stabilizációról beszélt, a stabilizáció sikeréről. Ha higgadt fejjel körülnézünk a stabilizáció megkezdte óta eltelt időszakon, akkor azt látjuk, hogy a tartós növekedés feltételeit nem a gazdaságban teremtették meg, hanem sokkal inkább a bűnözésben.
Sikerült stabilizálni a gyermekszám drámai csökkenését. Sikerült szétverni a családtámogatás amúgy is gyenge rendszerét. Sikerült stabilizálni és elmélyíteni az iskolai esélyegyenlőtlenséget. Sikerült kaotikus állapotot teremteni a kórházakban és az egészségügyben. Sikerült teljessé tenni a nyugdíjasok bizonytalanságát és kilátástalanságát a jövő tekintetében. Sikerült - az amúgy szigorú szociológusok szerint, az ő állításuk szerint - a szegénység, sok esetben a mindennapi nélkülözés szintjére stabilizálni az ország lakosainak egyharmadát.
Ön arról beszél, hogy a külföld elismeri a stabilizációt. Olyan sokat hallottuk már ezt itt a parlamentben is, de máshol is, hogy bizony fölvetődik a kérdés, hogy nem kellene-e ezekben az országokban elindulni Horn Gyulának a miniszterelnöki posztért, hátha ott egyszer sikeres lesz. (Taps a jobb oldalon.)
De komolyra fordítva a szót: nem ilyen szép a kép, ahogyan ön festi. Az új osztrák kancellár, Viktor Klima a Magyarország uniós esélyeit jelentősen megkérdőjelező tragikus magyar bérszínvonalról beszélt a hét végén. Hozzáteszem: azok, akik - nyilván vannak ilyenek - pozitívan viszonyulnak az elmúlt néhány év pénzügyi mozgásaihoz. Ez az elismerés alapvetően nem az ön kormányát, nem az ön váltott pénzügyminisztereit illeti, hanem sokkal inkább azokat a magyar polgárokat, akik békében tűrték a több mint 16 százalékos reálbérveszteséget. (Közbeszólás a jobb oldalon: Úgy van!) Én ezt a fajta sikert nem látom.
Ha körülnézünk és leltárt csinálunk, hogy mi az, amit ma látunk magunk előtt, sokkal inkább a botrányok sorozatát látjuk, az államigazgatást elérő korrupciótól kezdve a 8000 forintért megvásárolható Budapest Bankig, a mezőgazdasági kistermelők kisemmizéséig, a vállalkozók tb-járulékáig, az autópályadíjakig és így tovább.
Összegezve: az ország állapotáról ma el kell hogy mondjuk, hogy a legtöbb tekintetben és összességében az ország ma rosszabb állapotban van, mint amikor azt az ön kormánya átvette, és itt előttünk letette az esküt. Egy régi vicc jut az ember eszébe: az ötvenes évek első felében járunk (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), két régi ismerős találkozik az utcán, és azt kérdezi az egyik: Mi lesz? - Nem az a kérdés, mi lesz, hanem hogy addig mi lesz - válaszol a másik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
