KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET
KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hálás feladat a gyermekvédelmi törvény kapcsán felszólalni, hiszen az első körben felszólaló képviselőtársaim - ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt - pozitívan nyilatkoztak a törvénytervezetről. S vajon miért? Azért, mert ez egy tíz éven át kiérlelt törvénytervezet, és azt hiszem, jó dolog lenne, ha ilyen érett törvények kerülnének a parlament elé, ami egyaránt megkönnyítené a parlamenti képviselők és a kormány munkáját is.
Volt idő érlelni a tervezetet, volt idő meghallgatni társadalmi szervezeteket, civil szervezeteket, szakembereket, hogy ez a törvény az ősz folyamán így kerüljön benyújtásra. Jómagam is megtettem, hogy részt vettem azokon a társadalmi vitákon, ahova meghívtak. Megkérdeztem szakembereket már az ősszel benyújtott törvénytervezetről, és megkérdeztem gyermekszervezeteket is. Ma délelőtt itt a parlamentben - hiszen a meghívás időpontjában még nem tudtuk, hogy csak este későn kerül napirendre a gyermekvédelmi törvény - a Gyermekbarát Köztársaság gyermek miniszterei látogatást tettek a parlamentben, és délben meghallgatták a Fidesz-felszólalót is. Van gyermekügyi miniszterük, Molnár Anett, és elhozták a véleményüket a törvénnyel kapcsolatban.
Szeretném kiemelni, az ő véleményük is az volt, hogy több figyelmet kell fordítani a prevencióra, és ehhez felajánlották ők is a segítségüket. Hiszen nemcsak a civil szervezetek, nemcsak pedagógusok, nemcsak védőnők, orvosok, hanem a gyerekek is ismerik egymás problémáit, s ebben ajánlották föl a segítségüket; ők is nagyon szívesen segítenek, hogy megelőzzék helyben, időben azokat a gondokat, hogy ne legyenek a gyermekeink veszélyeztetettek, hatóság által védelemre szorulók, hanem ezt a közösségekben tudják megoldani.
Felvetették azt is, hogy a kistelepüléseken a szegényebb, csődközelben álló önkormányzatok bizony nehéz helyzetben lesznek, ha mindazt a feltételt biztosítani kell, amit a törvény megfogalmaz, és itt az esélyegyenlőségre hívták fel a figyelmet. Bár az oktatási törvény és ez a törvény is a normatívát igény szerint kívánja elosztani, azért gondolom, hogy a kistelepüléseken és természetesen a nagy városokban is megvan annak a veszélye, hogy nem biztos, hogy ez a normatíva hatékonyan kerül felhasználásra a prevenció érdekében.
Az általános vitában már igen sok kérdést érintettek a képviselők, amiről most nem kívánok szólni, mert a családhoz való jog, a törvény szerkezete, a gyámügyigazgatás átalakítása területén felvetett kérdésekkel egyetértek.
Az emberi jogi bizottság tagjaként szeretném kiemelni a gyermeki jogok közül a testvérek egymáshoz való jogának megjelenítését a törvényben. Korábban nem fordítottak olyan gondot, és a nagy létszámú szakosodott intézmények sem tették lehetővé, hogy a testvérek együtt maradhassanak. A törvény most szempontnak tekinti ennek a megjelenítését, és az intézmények átalakításával is biztosítani lehet majd ennek a végrehajtását. Ugyanakkor az együttes elhelyezésre vonatkozóan kötelezettséget a hatóság számára nem ír elő a törvény, bár úgy érzem, erre szükség lenne.
Akadályozza ezt a lehetőséget a titkos örökbefogadás megjelenése a törvényben. A törvény részletesen taglalja az adatvédelmet, az adatokhoz való hozzájutást, hogy ki, mikor, milyen adathoz férhet hozzá, ki milyen adatot kell hogy tároljon. Ugyanakkor nem biztosítja az ENSZ gyermekjogi egyezmény VIII. cikkében megfogalmazott saját személyazonosság megtartásának a jogát, hiszen a titkosan örökbe fogadott gyereknek is joga van megtudni, hogy ki a vér szerinti szülője, honnan származik. Ez a kérdés megoldásra vár a törvény kapcsán.
Szeretnék még egy területet kiemelni: a fogyatékos, egészségileg károsodott gyerekek kérdéskörét. Ezeket a gyerekeket a törvény szövege szerint megilleti a különleges ellátáshoz való jog. Végigkísértem a törvénytervezet menetében, hogy hol jelennek meg ezek a jogok, a megfelelő szakértelem. A családi napköziben is megjelenik a különleges elbánás módja, megjelenik anyagi vonatkozásban is, hiszen a nevelési díj 120 százaléka az egészséges gyermekek díjának. Megjelenik a speciális gyermekotthon intézménye is, de erről korábban már Sándorffy Ottó képviselőtársam ejtett szót.
Említettem, hogy megkérdeztem fórumokat, civil szervezeteket, és a roma nők fórumán szerzett tapasztalataimról szeretnék még szólni. Mindannyian tudjuk - és itt a korábbi vitában a faji szó kapcsán mindenki tudta -, hogy miről van szó. A roma nők, a cigány nők is elmondták, hogy bizony őket a gyermekvédelmi törvény kapcsán elsősorban az nyugtatná meg, ha meg tudnánk akadályozni a törvény segítségével, hogy újratermelődjön az a cigány gyerekréteg, akik most az állami intézményekben vannak és állami gondoskodásra szorulnak. Nagyon egyetértek azzal, hogy az önkormányzatokat érdekeltté kell tenni abban, hogy helyben oldják meg a problémáikat, és ne rázzák le magukról a veszélyeztetett eseteket, mert másképpen félő, hogy ennek az anyagi vonzata miatt az lesz a törvényi következménye, hogy ismét csak feltöltődnek az intézetek.
(19.20)
A roma nők attól félnek, hogy elsősorban a cigánygyerekek kerülnek az intézményekbe, hiszen esetükben Magyarországon kevesebb az esély az örökbefogadásra, kevesebb az esély a nevelőszülőkhöz való jutáshoz. Abban kérnek segítséget, hogy a törvény ezzel is foglalkozzon.
Úgy érzem, hogyha ez a törvény elfogadásra kerül - támogatom, a finomításokkal és a pontosításokkal együtt támogatásra ajánlom a parlamentnek -, akkor nagy lépést tehetünk abban, hogy prevencióval - megelőzéssel - a későbbi nagy feladatokat megelőzzük. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem