DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS
DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tudom, hogy ilyenkor, két és egynegyed órával a tervezett program befejezése után, vagyis két és egynegyedórás csúszás után nehéz helyzetben van, aki napirend után kér szót, mert hisz azért kérünk napirend után szót bizonyos témákban, mert az interpellációs háromperces szövegbe nehezen férne be a mondanivalónk.
Jelen esetben az én témám a válság, egyáltalában a válság gyökere és a válságkezelés eredménytelenségének az oka. Már azon is lehet vitatkozni ugye, hogy milyen válságról beszélünk. Ismeretes, hogy lehet kormányválság, lehet gazdasági válság, lehet pénzügyi válság, lehet erkölcsi válság, társadalmi válság stb. Én most nem akarok itt elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni, azonban egy megjegyzésem lenne, hogy valamennyi válság közül általában a politika gyakorlata szerint a kormányválság az, amit legrövidebb időn belül meg lehet oldani, mert ami ezután jön, a gazdasági válság, a pénzügyi válság, netán erkölcsi válság, azok sokkal hosszabb idő alatt oldhatók meg, míg egy jól működő demokráciában egy kormányválság áthidalható akár néhány hét alatt is.
Most én nem elsősorban elméleti elemzést kívánok tenni, hanem tulajdonképpen erőteljesen hangsúlyozni szeretném, hogy milyen szemléletváltásra és gyakorlati tennivalók meghatározására és megvalósítására lenne szükség ahhoz, hogy a mi válságunkból kilábaljunk. Mert azt minden tisztességes, a valóságot érző és értő állampolgár tudja, hogy most sajátos helyzetben hazánk a mély válság éveit éli, és ez a válság kiterjed az élet szinte minden területére. Vannak persze néhányan, akik ezt tagadják különböző érdekből, és a lényegre törő megfogalmazás helyett bizonyos mélyrepülést, múló átmenetet emlegetnek. Itt sem akarok definíciós vitákba bonyolódni, de nehezen tudom elfogadni a vakond talajszint alatti mozgását benzintakarékos, környezetkímélő mélyrepülésnek, amellyel éppen, mondjuk, Európába igyekszik.
A válság az válság, melyet az is tetéz nálunk, hogy komoly erők fáradoznak azon, hogy eltereljék a társadalom figyelmét a válságról. Pedig a válság megoldásához első lépés az, hogy a válsággal szembe kell néznünk. Fel kell tárni a gyökerét, meg kell keresni a kitörési pontokat, és tudatos válságkezeléssel le kellene küzdeni a válságot.
Az eddigi erőfeszítések azonban a válság gyökerének feltárására és a válságkezelési akciók eredménytelenségének, okainak a megállapítására mind hamis úton jártak - mert a legfontosabb tényezőt, a munkát hagyták figyelmen kívül. Társadalmunkban a munka körül vannak a bajok, a munka kezelése és értékelése, valamint viszonyai közül, mégpedig krónikusan és igen súlyosan.
Az elmúlt évtizedek szocialista demagógiája a munkát abszolutizálta, mintegy istenítve nyomta el az embert; mindennek az alapja a munka, hirdették, az ember volt a munkáért, és nem fordítva. A munkát a társadalom életében hamis helyre tették és egy hamis viszonyrendszerbe erőszakolták. A rendszerváltás lebonyolítása során sem a munka helyretétele, sem a munkával kapcsolatos tudati, jogi és működési anomáliák megszüntetése nem következett be, hanem megint csak egy kevesek uralmának most már nem az idegen fegyverekkel, hanem a tőkén keresztül való biztosítása.
Ezért van az, hogy a problémák megragadásában és a megoldási kísérletekben sohasem az egész társadalom szempontjából legfontosabb reálfolyamattal, a produkcióval, a munkával kapcsolatos rendeznivalókkal foglalkoznak, hanem kizárólag csak a pénzzel. Persze nem azért, mert a pénz a nép megélhetéséhez kell, hanem azért, mert a pénz egy szűk réteg közvetlen hatalmi eszköze.
(21.20)
Arról van tehát szó, hogy az igazi társadalmi érdek megint alá van rendelve egy réteg érdekének. A válság oka egy réteg érdekének az össztársadalmi érdek fölé kerülése, illetve az, hogy ottmarad a rendszerváltás után is.
A munkával kapcsolatos kérdéseknek a pénzzel kapcsolatos kérdések mögé utasítása nem más, mint az alkotásnak, a produkciónak, az emberi produktumnak a nyílt degradálása, tehát emberellenes és erkölcstelen. És mivel emberellenes és erkölcstelen, nem is okozhat mást, mint válságot.
A munkával kapcsolatban súlyos problémák tömege vár megoldásra. A válság csak ezek rendezésével oldható meg. Csak néhányat emelek ki: megoldatlan a munkához való jog biztosításának a kérdése, a munkanélküliség kezelése. Megoldatlan a munkavégzés kényszere a parazita bűnöző életmód megakadályozására. Megoldatlan a munkát végző emberek érdekének a védelme. Csak utaljak tegnap itt a parlament előtt lezajlott tüntetésre. Óriási problémák vannak a munka elismerése, megbecsülése körül és hatalmas aránytalanságok vannak a végzett munka értéke és az érte kapott bérek között. Nem akarok itt utalni menedzserbérekre, végkielégítésekre, bankárjövedelmekre vagy netán az ÁPV Rt. jogtanácsosainak jövedelmére. Égetően sürgős lenne törvényileg gondoskodni a végzett munka értéke és az érte kapott bér közötti egészséges arányokról.
Nagy tévedésben vannak azok, akik azt mondják, hogy a piac mindent megold, hiszen a munkaerő is piaci áru. A piac nem old meg semmit, pláne ott, ahol deformált és manipulált piac működik.
Súlyos jogi probléma a múltban a vállalatoknál a részesedési alapból és a társadalmi munkából létrejött vagyonrésznek a jogos tulajdonosoktól való elprivatizálása. A munka szervezése, szervezettsége, termelékenysége, a munkaerkölcs, a munkafegyelem, a munkavédelem rengeteg helyen lényegesen visszaesett, és fantasztikusan visszaesett a munka korrekt, tudományos kezelése, a munka tudományos kutatása, általában a munkával való tudományos foglalkozás, a teljesítmény, a munkamennyiség, a minőség mérése, a munka körültekintő, soktényezős folyamatként való felfogása és optimalizálása.
Ne reménykedjünk csodákban, a pénz önmagában nem teremtő erő! Csak munka hozhat létre javakat, csak a munka húzhatja ki a válságból a társadalmat. Az elmaradottság szégyenletes bizonyítéka, hogy a folyamatok megítélésének legfontosabb és korszerű tudományos szempontja az optimalitás mint kritérium teljesen ismeretlen kategória itt nálunk a törvényalkotásban. Ez a munka szerepének semmibevételéből következik, ezért nem is lehet másként. Ha a munka sokadlagos szerepű, akkor az optimalitás sem lehet hangsúlyos, hiszen az optimális folyamatok és optimális állapotok munka következményei, és csak munka alapján jönnek létre - ez másként nem is képzelhető el.
Kitörési pontként, szemléleti és gyakorlati modernizáció céljából én azt javasolnám a tisztelt Háznak, hogy a jövőben minden, elénk kerülő kérdést elsősorban a munka, az értéklétrehozás és az értéklétrehozó dolgozó ember szempontjából vizsgáljunk. Szisztematikusan tegyünk mérlegre minden törvénytervezetet, hogy kellő mértékben szolgálja-e a munkával kapcsolatos súlyos problémák megoldását, az értéklétrehozó, dolgozó és dolgozni akaró ember védelmeinek érvényre juttatását. Értelemszerűen minden, általunk meghozott törvényben konkrétan elő kellene írni, hogy mikor, milyen optimalitású elvek érvényesítése kötelező, illetve megengedett. Ez még a hatásvizsgálatnak is része lehetne.
Az optimalitás törvényi kikényszerítésénél hatékonyabb válságkezelő eszköz nincs a mi kezünkben, és az is igaz, hogy semmilyen válságból nincs és nem lehet gyorsabb kiút, mint az optimalizálás. Így hatékony és eredményes munka teremthető. Ezek az elvek - érdekes módon, mindenki beszél a kereszténydemokrata alapelvekről: a perszonalitás, szolidaritás, szubszidiaritás elvéről, de egy nagyon fontos elvet ma senki nem említ: ez pedig a teljesítmény elve, hogy a teljesítmény elve és annak az érvényesülése is rendkívül fontos tényező a társadalomban. Főleg abból a szempontból rendkívül fontos, hogy mit ismerünk el teljesítménynek: a hasznot, amit ügyeskedéssel is meg lehet szerezni, vagy a munkát. Ez a társadalom egésze javára szól, csak ez szolgálná ennek a rétegnek a felemelkedését, és ez szolgálná a társadalom igazi megbékélését is.
Köszönöm. (Taps.)
