POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): A Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatta a felsőoktatási törvény említett mellékletének módosítását. Meggyőződésünk, hogy a Nemzetközi Üzleti Főiskola be tudja tölteni azt a szerepet, amiről az akkreditációs bizottság szólt az iskola elismerése kapcsán. Szükséges, hogy ez az intézmény működjön és államilag elismert, akkreditált intézmény legyen.
Ugyanakkor fontosnak tartom elmondani, hogy az a mód, ahogy a törvénymódosításra sor került, ahogy ezt a művelődési tárca előkészítette, s amire az előbb Győriványi Sándor képviselőtársam utalt, valóban joggal és igen erőteljesen kifogásolható - ahogy ezt egyébként megtették mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselők is a bizottság ülésén.
Nem járható út az sem most, sem a továbbiakban, hogy egy ilyen fontos intézmény sorsát egy ötsoros, semmitmondó, a formálisnál is kevesebb előterjesztés támasszon alá.
Azt gondolom, a kormány két hibát is elkövetett. Semmibe vette ennek a valóban nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező és remélhetőleg nemzetközi hírű intézménynek a tekintélyét, valamint semmibe vette a Magyar Köztársaság parlamentje oktatási bizottságának tekintélyét is. Ezt a két hibát nem szabad megismételni a következőkben.
Mindazonáltal a kormány hibájáért nem szenvedhet a felsőoktatási intézmény, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt támogatta ennek a módosításnak az elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem