DR. TOKAJI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. TOKAJI FERENC
DR. TOKAJI FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A határőrizetről és a Magyar Köztársaság Határőrségéről szóló törvényjavaslattal egy viszonylag hosszú, ugyanakkor nagy jelentőségű jogalkotási folyamat végére érünk, amellyel teljessé válik a fegyveres erőkre, a rendvédelmi szervekre vonatkozó jogi szabályozás.
Azon képviselőtársaim, akik e tárgykörben végigkísérték a szabályozásokat, illetve áttekintették a korábbi rendeleteket, tisztában vannak azzal, hogy a korábbi szabályozások meglehetősen időtmúltak. Gondoljunk csak arra, hogy az 1974. évi 17. számú törvényerejű rendelet, valamint ezt követően a 40/74-es minisztertanácsi rendelet és az ennek végrehajtására kiadott 1/1975. számú BM-rendelet jelenleg még most is hatályos. Való igaz, hogy a korábbi jogszabályok sem tartalmukban, sem szerkezetükben nem felelnek meg a jelenkori, illetve a várható jövőbeni követelményeknek.
Az Országgyűlés e törvény elfogadásával hosszú távra rendezheti a határőrség sorsát, szem előtt tartva az integrációs folyamatokat, határaink védelmét. A miniszteri expozéban és az általános vitában az előbbi megállapítás rendre visszaköszön. Számomra egyértelművé teszi, hogy többen felismerték a törvény jelentőségét, sőt azon módosító javaslatokkal jobbítani is szándékoznak. Teljes mértékben egyetértek azzal az állásponttal, hogy hazánk geopolitikai helyzeténél fogva kellő körültekintésű, jól átgondolt és szabályozott törvényt kell elfogadni. Itt a törvényen van a hangsúly, mivel a magyar jogtörténelemben ilyen szintű szabályozás az első alkalommal jelenik meg. Átfogósága miatt kétségtelenül igen terjedelmes, de mindez betudható annak is, hogy jelenleg több alacsony rendű jogszabály szabályoz, ezért nehézkesen lehet eligazodni rajta, gyengébb az átláthatóság, és talán a hatékonyság is kívánnivalót hagy maga után.
A törvényjavaslatot áttanulmányozva megállapítható, hogy a határőrség egyrészt ellátja az államhatár rendjének védelmét, biztosítja az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését, a határrend fenntartását; másrészt az ország határai védelme érdekében fegyveres erőként lép fel.
Mint egyéni képviselőnek választókörzetemben két közúti és két vasúti határátkelőhely napi és éves gondjairól van meglehetősen részletes ismeretem. Mindezek késztettek arra, hogy néhány észrevétellel is éljek. Mint ismeretes, a törvényjavaslat rögzíti az államhatár átlépésének általános feltételeit. Ezek szolgálják a gyors, a biztonságos, a kulturált ellenőrzést és átkelést. A törvény külön meghatározza az átkelés korlátozhatóságát, illetve közvédelmi érdekből vagy vészhelyzet idején, határzár esetén a jogosultságot az elrendelhetőségre. Ezen belül kiemelem: a kormány teljes, a belügyminiszter pedig részleges határzárat rendelhet el. E megosztás helyes, de a tájékoztatási kötelezettség a parlament részére nem maradhat el.
A határátkelőhely megnyitására a kormány által kötött nemzetközi szerződések alapján kerülhet sor. Mint ismeretes, az utóbbi időben e tendencia felgyorsul, új határátkelőhelyek létesülnek, várhatóan újak is fognak létesülni. A forgalom jellegének megváltoztatásához - a nemzetközi szerződésekkel összhangban - ugyancsak a kormány döntése szükségeltetik. Ez utóbbira is szükség lehet, hisz például csak vegyük a tehergépjármű-forgalomra való bővülést egyes határátkelőhelyeknél, így például a választókörzetemnél is - fontos egy ilyen döntés és határozat.
(20.40)
Tapasztalatom szerint a forgalom sajátossága miatt jelentős eltérések mutatkoznak egyes országrészek között. Ezért a tárgyi és személyi feltételek javítása elengedhetetlen, tulajdonképpen a törvény erre is hivatott. Például egyes nagy forgalmú szakaszok, Gyula korszerű felszerelése a keleti és déli határ sajátossága miatt ma már elengedhetetlen. A tárgyi feltételek mellett a személyi feltételek javítása úgyszintén.
A hivatásos határőrök képzése, anyagi, erkölcsi megbecsülése több okból is kiemelt fontosságú. Teljes mértékben támogatom és bízom benne, hogy a miniszteri expozéban jelzett 1999. január 1-jétől teljes egészében belépő szolgálati törvény bértáblája is segít ebben. A határőrök szerepénél elég arra gondolni, ha egy külföldi Magyarország területére lép, kivel találkozik először és az első benyomása milyen. Szinte visszavonhatatlan hatással bír.
Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen hatáskörű és szintű munkálatokat végeznek el. Természetesen nem elég itt a jogalkotók szándéka, a törvény megalkotása, a gyakorlati végrehajtás során a parancsnokok felelőssége fokozott.
A határőrség másik kiemelt feladata és a fő vita tárgya az úgynevezett rendészeti munka. E területen a szabályozások jócskán kibővültek és véleményem szerint pontosabbá is váltak. Az államhatár rendjét veszélyeztető bűncselekményekkel kapcsolatban a határőrség teljes körű nyomozóhatósági hatáskört kap, továbbá szabálysértési eljárási hatósági jogkörre is lehetőséget ad a törvény.
Az általános vita során e témakörről különböző vélemények hangzottak el, igen komoly fenntartásokkal. Kérdés, hogy a rendészeti jogkör nélkül milyen hatásfokkal működhet - a jelenlegi kihívásokat figyelembe véve - a határőrség. Véleményem szerint e jogkör indokolt és szükségszerű. A mérték meghatározása azonban célszerű. Az államhatár rendjét sértő cselekmények meghatározott hányada ugyanis szabálysértés.
Ezért támogatom azon törekvéseket, amelyek biztosítják az eszközrendszert a szabálysértések hatóság általi lebonyolításához. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a határőrség segíti a közrend és a közbiztonság fenntartását. Jelenléte komoly visszatartó erővel bír. Növeli a lakosság biztonságérzetét, ami mellett nem mehetünk el ma már szó nélkül. Egyszóval szerepe, jelentősége számomra elvitathatatlan.
Kiemelem a törvény 39. §-át, amely szerint lehetőség van arra, hogy a határőrség helyi vezetője felkérésre tájékoztatást ad az illetékes területen levő települési önkormányzat képviselő-testületének a határrendről, a határőrizet helyzetéről, valamint a határforgalom alakulásáról.
Egyébként az együttműködésre is volt példa már korábban is, amikor a települések lakosságának egy része önkéntes határőrként tevékenykedett - erre külön igazolvány is volt annak idején -, számos határsértést megakadályozva. Sőt annak idején volt úgynevezett kiváló határőrközség is.
Végezetül a határőrség irányításával kapcsolatosan egyik képviselőtársam, Lányi Zsolt 1997. február 18-án a következőket mondta: a parlamentnek minimális ellenőrzése van, a belügyminiszter kénye-kedve szerint használhatja fel ezt a magánhadsereget. Hát ez a kijelentés meglehetős elgondolkoztatásra kényszerített... Az értelmező szótárakat is figyelembe véve a magánhadsereg egyes kényurak hatalmát, érdekét kiszolgáló, zsoldot kapó fegyverviselők, akik az uruk és parancsolójuk szerint járnak el...
A meglehetősen kemény szavak - ha ezt nézzük, mit tartalmaz ez az úgynevezett magánhadsereg - feltehetően abból fakadnak, hogy a törvény II. fejezetében levő követelmények pontosítására gondolhat képviselő úr. Ha nem, akkor végtelenül sajnálni tudom, hogy ilyen következtetésre jut.
Véleményem megegyezik egyébként a válaszadás során az egykori belügyminiszter, Kónya Imre úr véleményével is, aki kijelentette, hogy a demokráciában megkérdőjelezhetetlen, hogy a belügyminiszter nem fogja antidemokratikus célokra felhasználni az irányítása alatt álló testületet. Ha arra gondolok, hogy a rendszerváltás óta eltelt hét év, akkor úgy gondolom, képviselőtársam korábbi kijelentése, amely a magánhadseregre vonatkozik, meglehetősen szereptévesztés, és hét év elmúlása után ezt különösen furcsállom.
Tisztelt Ház! Ma, amikor az EU-csatlakozás napirenden van, amikor a schengeni egyezmény ránk komoly kihatással van, örömmel veszem, hogy többpárti előzetes egyeztetés, illetve egyetértés mellett ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk. Bízom benne, hogy a módosító javaslatokkal együtt sikerül olyan törvényt megalkotni, amely hosszú évekre, talán évtizedekre megnyugtatóan rendezi a határőrizetről és a Magyar Köztársaság Határőrségéről szóló szabályozásokat.
Köszönöm, hogy e késő esti órában meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem