DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN külügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megítélésem szerint egy nagyon fontos törvényjavaslat módosító javaslatairól fogunk ma szavazni. Nem kívánom hosszan igénybe venni az önök figyelmét, és ha megengedik, akkor tényleg csak a vitában elhangzott legfontosabb javaslatokra kívánok nagyon röviden kitérni.
(20.10)
Eredeti szándékunkhoz képest némi késéssel, de azért nagyjából a vállalásunkat tartva, most február végén módosító javaslatokról szavazhatunk, és reméljük, hogy jövő héten a zárószavazásra is sor kerül. Ez az elmúlt 50 évhez képest, hiszen egy 1947-es törvényjavaslat elfogadásáról van szó, már csak kicsiny késlekedés az általunk javasolt, vállalt, szándékolt tavaly decemberi elfogadáshoz képest.
Az ajánlás 1. pontjában Sepsey képviselő úr azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a preambulumot hagyjuk el. Mi ezzel nem értettünk egyet, mert úgy gondoltuk, hogy ez a törvényjavaslat igenis igényli azt a morális és politikai indoklást, melyet ez a preambulum tartalmaz, ezért továbbra is fenntartjuk, hogy az eredeti formájában szükséges megszavazni. Úgy érezzük, hogy a preambulum nem érthető félre, világosan kifejezésre juttatja azt, hogy nem az országgyűlési határozat hozza létre a közalapítványt, hanem a kormány, tehát ebben pontosításra nincs szükség véleményünk szerint.
Az ajánlás 5. pontjában Sepsey képviselő úr azt javasolja, hogy a törvény hatálya csak azokra terjedjen ki, akik a hatálybalépés időpontjában életvitel-szerűen Magyarországon élnek. Mi abból indulunk ki, hogy itt tulajdonképpen egy olyan ügynek a rendezéséről van szó, ahol nem lehet meghatározó az, hogy a hatálybalépés időpontjában valaki itt él-e; amennyiben a későbbiekben haza költözik és valójában elszenvedte azokat a sérelmeket, amelyeket a holocaust hozott magával, a hatály ki kell terjedjen rá.
Némileg logikailag ellentétes az ajánlás 6. pontjában Sepsey képviselő úrnak az a javaslata, amely immáron nem szűkíteni, hanem éppenséggel szélesíteni kívánja a jogosultak körét; azt javasolja, hogy aki a munkaképességét 67 százalékban elvesztette, arra is terjedjen ki ennek hatálya. Ha ezt elfogadnánk, hiszen egy méltánylandó elvről van szó, akkor további szabályozásról is rendelkeznünk kéne. Ezt a törvényjavaslat nem teszi, így ez önmagában hiányos, tehát tisztelettel ezt sem tudjuk elfogadni.
Tímár képviselő úr az eredeti törvényjavaslatot olyan értelemben kívánja kiváltani, hogy az alanyi jogosultságot iktasson be és diszkriminációmentes hozzáférést. Bár az alapelvek rokonszenvesek, különösen ami a diszkriminációmentességet illeti, azzal magunk is egyetértünk, kénytelen vagyunk emlékeztetni arra, hogy a párizsi békeszerződés eredetileg nem alanyi jogosultságról beszél, hanem a közösség jogosultságáról beszél, tehát a törvényjavaslatunk is erre az eredetileg elfogadott törvényre kell visszanyúljon, ezért ezt ilyen módon nem tudjuk méltányolni. Felhívhatjuk természetesen a közalapítvány figyelmét, hogy ilyen szellemben igyekezzen eljárni.
Nem tudjuk értelmezni a javaslatnak azt a részét, amely azt kéri, hogy az életjáradékból kieső - gondolom, elhalálozott - személyek utáni címletérték az alapítványra szálljon vissza és újrafelosztás tárgya legyen, hiszen az életjáradék értelemszerűen megszűnik, a jogosult kiesik, ahogyan Tímár képviselő úr fogalmaz, vagyis elhalálozik, tehát megszűnik a jogosultsága, az nem száll vissza már senkire, az életjáradék addig tart, ameddig az élettartam.
Tímár képviselő úr az ajánlás 12. pontjában azt javasolja, hogy az Állami Számvevőszék évente végezze el a vizsgálatot. Értjük a szándékot, magunk is úgy gondoljuk, hogy az Állami Számvevőszéknek egyébként is jogszabályi kötelessége a rendszeres felülvizsgálat; az évenkénti felülvizsgálat olyan plusz terhet jelentene, amelyhez a pénzügyi hátteret is meg kellene teremteni. Ezért azt gondoljuk, hogy ennek a szabályozásnak nem itt a helye.
Végezetül a kiegészítő ajánlás 1. pontjában Sepsey képviselő úr azt javasolja, hogy ne részesülhessenek életjáradékban azok, akik az emberi alapjogokat megsértették, akik az államvédelmi hatóság, a karhatalom kötelékében tevékenykedtek, vagy az '56-os forradalom és szabadságharc leverésében részt vállaltak. Itt is érthető a morális indíttatása ennek a javaslatnak, mi mégis azt javasoljuk a tisztelt Országgyűlésnek, hogy ezt ne fogadja el, alapvetően három okból.
Először is a párizsi békeszerződés, amelyre visszamegy ez az egész törvényes rendelkezés, az semmiféle ilyen típusú korlátozást maga nem írt elő, tehát abból nem származik ez. Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata, amely kötelességünkké tette ennek a törvényjavaslatnak a megalkotását, megszorító kitételt szintén nem tartalmazott. S harmadrészt arra is emlékeztetni szeretnék, hogy bár nem klasszikus kárpótlási törvényről van szó, de ez a vagyoni jellegű kárpótlási törvények gyakorlatából hiányzik. Igaz, hogy az életüktől és szabadságuktól politikai okokból megfosztottak kárpótlására vonatkozó törvény szinte szó szerint tartalmazta ezt a megszorítást, amelyet Sepsey képviselő úr javasol itt, itt azonban nem érezzük úgy, hogy méltánytalanná válás esete fennforoghatna, hiszen voltaképpen a holocaustban elszenvedett sérelmekről van szó, amelyek nincsenek közvetlen összefüggésben az adott jogosultak későbbi pályafutásával.
Tisztelt Ház! Nem tértem ki valamennyi javaslatra, gondolom, nem is hiányolják, hogy ez nem történt meg. Ezeket tekintettük a fontos módosító indítványoknak, ezzel nem kívánom megsérteni azokat, akik más indítványokat terjesztettek elő, és annak a három indítványnak a szerzőjét sem, amelyeket az előterjesztő támogat, tehát támogatni fogjuk.
Kérem, hogy szavazzunk a módosító javaslatokról. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
