BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szeretnék én most újra belemenni ennek az egész törvényjavaslatnak, illetve ennek a módosító indítványnak az ahhoz hasonló alapos tárgyalásába, mint amit decemberben itt hosszú időn keresztül lefolytattunk, hanem előterjesztőként is és az SZDSZ-frakció nevében is a következőt szeretném mondani: mi azt javasoljuk a tisztelt Háznak, hogy az alkotmányügyi bizottság módosító indítványát támogassa.
Arra szeretnék emlékeztetni, hogy a decemberi vitában ahhoz az eredeti törvényjavaslathoz, amit mi, három szabaddemokrata képviselő benyújtottunk, és amely törvényjavaslat alapvető funkciója a privatizációs folyamat szigorúbb szabályozása volt, több módosító indítványt nyújtottak be szocialista képviselőtársaink. Ezek között volt olyan javaslat - akkor Puch László képviselőtársunk jegyezte -, amely csak az önkormányzatok esetében tette lehetővé ezt az ingyenes vagyonjuttatást, és volt olyan, amely ehhez hozzácsatolt viszonylag szigorú megszorításokat, hogy milyen téren, milyen feladatra. És volt olyan javaslat - Puch László és Toller László jegyezte -, amely az önkormányzatok mellett a szövetkezetek számára is lehetővé tette az ingyenes vagyonjuttatást abban a szövegezésben, ami végül belekerült a törvénybe. De akkor mi mint előterjesztők mind a két javaslatot elleneztük; akkor ismertettük azokat a megfontolásokat, hogy miért.
(18.40)
De most már a bizottsági vitában is azt mondtuk, hogy elfogadjuk az önkormányzati vagyonjuttatást, csak azt javasoltuk - és az alkotmányügyi, valamint a gazdasági bizottság is csak azt javasolja - az Országgyűlésnek, hogy a szövetkezeteknek szóló ingyenes vagyonjuttatást vegye ki a törvényből, azoknak a megfontolásoknak az alapján, amit korábban itt is többször elmondtunk.
Szeretném világossá tenni, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslata pont ugyanaz, mint amit a szocialista frakció részéről Puch László decemberben javasolt. Az a javaslatom, hogy ezt a - hogy úgy mondjam - kompromisszumos javaslatot, amely figyelembe veszi mindazokat a törekvéseket, illetve azoknak a törekvéseknek egy részét, amelyeket decemberben szocialista képviselőtársaink fogalmaztak meg, és figyelembe veszi azokat a fenntartásokat is, amelyeket az ilyen módon megfogalmazott - hangsúlyozom: az ilyen módon megfogalmazott - szövetkezeti vagyonjuttatással kapcsolatban a szabaddemokraták is és néhányan a szocialista frakcióból is - hogy mennyien, azt nem tudjuk - megfogalmaztak, igyekszik figyelembe venni... Ez tehát egy kompromisszumos javaslat, amely a mi megítélésünk szerint arra legalábbis alkalmat ad, hogy magát a privatizációs törvénymódosítást az egész kormánykoalíció el tudja fogadni; s egy ilyen parlamentben tulajdonképpen ez a lényeg.
Tehát az a javaslatunk ennek a megfontolásnak az alapján, hogy ezt a kompromisszumos javaslatot - amit most az alkotmányügyi és a gazdasági bizottság egyaránt támogat - fogadja el a tisztelt Ház.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem