DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslathoz most kiosztott második ajánlásból is látszik, hogy módosító indítványt nyújtottam be, amelyben a törvény 11. §-ában a még ki nem hirdetett, de elfogadott törvény 69/A §-ának új (5) bekezdését javasolom. Tettem ezt azért, mert meggyőződésem szerint helyesen döntött az Országgyűlés akkor, amikor azt a törvényt abban a tartalomban elfogadta, amelyet később köztársasági elnök úr megfontolás végett visszaküldött.
Megfontolás végett visszaküldte, de - és ebben osztom köztársasági elnök úr álláspontját - nem minősítette alkotmányellenesnek azt a döntést, amelyet akkor hozott az Országgyűlés. Hogy ez így van, jelzi, hogy az alkotmányügyi és a gazdasági bizottság sem a törvényi rendelkezés, a megfontolásra visszaküldött rendelkezés egészét javasolja visszavonni, hanem annak csak egy jól körülhatárolható részét javasolja elhagyni.
Meggyőződésem, ha bármiféle alkotmányossági aggály merülhet fel az eredeti rendelkezéssel, akkor mindezek fennállnak azokkal összefüggésben is, amit most az alkotmányügyi, illetőleg a gazdasági bizottság javasol. Meggyőződésem, hogy sem ez, sem az nem alkotmányellenes. Ugyanakkor meg kell nézni, milyen érvek alapján próbálják itt egyes csoportok ezeket a döntéseket másként formálni.
Gyakran hangzanak el érvek az ellen, hogy a szövetkezetek bármiféle támogatása sérti a versenysemlegesség elvét, sérti - mint ahogy ezt köztársasági elnök úr is jelezte - a köz- és a magántulajdon egyenjogúságának elvét. Úgy gondolom, hogy aki még ma is úgy gondolja, hogy a szövetkezeti tulajdon valami sajátos köztulajdon, az elfelejtette, hogy eltelt egy jó néhány esztendő azóta, hogy ezt tartalmazta a Magyar Köztársaság alkotmánya, és elfelejtette azt, hogy 1991-ben a polgári törvénykönyv hatályos szabályai közül az ezen érvelést lehetővé tevő úgynevezett szocialista szövetkezeti tulajdont a köztulajdonból kiiktatta ez az Országgyűlés. (Zaj az ellenzék padsoraiban.)
A másik igen gyakran elhangzó érv, hogy a szövetkezeteket azért nem lehet támogatni, mert a szövetkezet egy a gazdálkodó szervezetek közül. Jeleztem egy korábbi alkalommal is, amikor e vitában hozzászóltam, arra nincsen mód és lehetőség, hogy a szövetkezetek mibenlétét itt és most kifejtsük.
Gyanítom azonban, hogy sokan ma még úgy gondolkodnak a szövetkezetekről, mint ahogy azt tette képviselőtársunk, aki békési helyszínén a mostani demonstrációknak úgy fogalmazott: harminc téeszelnök dolgozik az Országgyűlésben azon, hogy a magyar paraszt térdre kényszerüljön.
Úgy gondolom, akik még mindig így gondolkodnak, elsősorban azok gondolják azt, hogy az előterjesztés, a javaslat, a már elfogadott javaslat ilyen szövetkezetekről beszél. (Zaj az ellenzék padsoraiban.)
Szeretném önöknek a saját módosító indítványom indokolásaként is felolvasni azt a levelet, amelyet hozzám eljuttatott egy olyan szövetkezetnek a vezetője... (Felzúdulás az ellenzék padsoraiban. - Közbeszólás az FKGP padsoraiból: Nem lehet! - Dr. Torgyán József: Ügyrend! - Nagy zaj.) ...amit hozzám...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem