DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ezt a levelet, amelyet valamennyi frakcióvezető kézhez kapott, azért kívántam volna felolvasni, hogy jelezzem, milyen szövetkezetekről van szó. Olyan szövetkezet vezetője küldte, amit 91 magángazdálkodó és 49 társasvállalkozás együttesen alakított abból a célból, hogy egy ilyen jellegű privatizációs akció alanyaivá válhassanak. (Zaj a bal oldalon.)
Ebben az Országgyűlésben keveset beszélünk a szövetkezetről, de a köztársasági elnök úr a levelében is felhívta az alkotmány 12. §-ának a figyelembevételét. Ajánlom képviselőtársaim figyelmébe a következőt. Alkotmányunk így szól: "Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket, elismeri a szövetkezetek önállóságát."
Úgy gondolom tehát, az a rendelkezés, amelyet már egyszer elfogadott az Országgyűlés és amelynek az elfogadását e módosító indítvány benyújtásával is szeretném támogatni, éppen hogy ennek az alkotmányos rendelkezésnek a nagyon határozott és törvényes végrehajtása volna.
(18.00)
A módosító indítványom két pontban tér el attól... (Gyimóthy Géza: Idő!). Ennél kevésbé fontos ügyekkel is többet foglalkozunk! (Közbeszólás: Úgy-úgy! Bizony!) A módosító indítványom két pontban tér el attól, amit egyszer már elfogadott ez a Ház. Esélyt szerettem volna adni arra, hogy képviselőtársaim ismételten gondolják végig, és ha más jellegű aggályaik vannak, akkor ezen indítvány elfogadásával tegyék lehetővé egy szövetkezeti privatizációs modell megalkotását a mostani törvénymódosítással.
Az egyik vád, amely szólt ez ellen a törvényjavaslat ellen, úgy hangzott, hogy: kérem, ez ingyenes vagyonosztogatást tesz lehetővé. Úgy gondolom, hogy nemcsak ez a lehetőség, nem ez a törvényjavaslat tesz lehetővé ingyenes privatizációt. De hogy az ebbéli aggályokat sikerüljön enyhíteni, kiegészülne egy "is" szócskával, miszerint "ingyen is, természetesen térítés ellenében is" lehessen ezt a modellt alkalmazni. A szövetkezeti privatizációs modell nem igényli az ingyenességet.
A másik javaslat azt tartalmazza, hogy ne többes számban, hanem egyes számban szerepeljenek a szövetkezetek ebben a törvényjavaslatban. Miért? A javaslat lényege éppen abban áll, hogy sokan azt állítják: a kormány valamilyen hajdan volt kolhozok számára kíván vagyont osztogatni. Ha valaki úgy gondolja - és erre is jó példa ez a bizonyos, frakcióvezetőkhöz is eljuttatott levél -, hogy ezzel a törvényjavaslattal ezt szeretnék megvalósítani, annak az aggályát szeretném feloldani azzal, hogy egyes számba helyezem ezt a.... (Zaj, közbeszólások.)
Hölgyeim és Uraim! Az elején jeleztem: Göncz Árpád úrral egyetértek a tekintetben, hogy ez nem alkotmányellenes. Azzal, hogy az alkotmányügyi bizottság és a gazdasági bizottság kizárólag olyan javaslatot fogadott el, amellyel Göncz Árpád urat abban a fényben kívánja feltüntetni, miszerint őneki ez lett volna a szándéka, úgy gondolom, hogy meglehetősen nehéz helyzetbe hozza éppen a köztársasági elnök urat. Mindannyiunk előtt ismert elkötelezettsége, amit a szövetkezeti mozgalom valamennyi neves rendezvényén elmondott, miszerint a szövetkezés elkötelezett híve.
Még egy: ha ebben az Országgyűlésben - traktoros demonstrációk idején - az Országgyűlés nem azon felemelkedettséggel dönt ebben a kérdésben, hogy hogyan tudja segíteni a kisembereket abban, hogy mindennapjaik túlélése szempontjából a legmegfelelőbb eszközöket megteremthessék, akkor kérem, fogadják el az alkotmányügyi bizottság javaslatát. Ha viszont a kisembereknek, a termelőknek segíteni akarnak, akkor kérem, hogy vagy az én javaslatomat fogadják el, vagy - ha mégis meggondolták magukat - maradjon minden úgy, ahogy azt december 17-én egyszer már elfogadtuk. Köszönöm a figyelmüket. (Az MSZP-frakció egy része tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem