DR. BIHARI MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. BIHARI MIHÁLY
DR. BIHARI MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagy jelentőségű törvény megtárgyalására, helyesebben visszaküldés utáni újratárgyalására és végül szavazására kerül sor. A köztársasági elnök úr először élt azzal az alkotmányban biztosított jogával, hogy megfontolásra visszaküldött két törvényt - ezek között egyikként a képviselők jogállásáról szóló módosított törvényt - a parlamentnek.
Szeretném hangsúlyozni azt, hogy véleményem szerint a bizottsági tárgyalások során mindkét bizottságban házszabályszerűen folyt a tárgyalás, a módosító indítványok megtárgyalása és végül a szavazás. Úgyhogy ezért nem egészen értettem képviselőtársamnak azt a minősítését, hogy őszerinte méltatlan volt az eljárás a köztársasági elnök úrhoz, és ezért ő visszavonta a módosító indítványát. Az, hogy egy képviselő módosító indítványa nem nyeri el egyik bizottságban sem a többséget, sem - a legtöbb helyen - az egyharmadot sem, szerintem nem elegendő ok arra, hogy valaki ilyen minősítést mondjon vagy tegyen.
Tulajdonképpen csak három dologról szeretnék szólni és három dologra reflektálni. Az egyik az, hogy differenciálhat-e, különbséget tehet-e a parlament összeférhetetlenségi szabályok meghozatala során vagy sem. A köztársasági elnök úr is - jogegyenlőségi szempontból - több tételben és több észrevételével ezt kifogás tárgyává tette. Az összeférhetetlenségi szabályoknak a differenciálás a lényege. Két véglet van: vagy semmi nem összeférhetetlen - és akkor teljes az egyenlőség -, vagy minden összeférhetetlen, és akkor megint csak minden pozíció összeférhetetlen, és megint teljes az egyenlőség. A különböző gazdasági és nemcsak gazdasági pozíciók közötti különbségtétel indoka az, hogy fennáll-e a veszély arra, hogy részben hatalomkoncentráció vagy nemkívánatos érdekbefolyásolás jön létre.
Ha ez a veszély fennáll, akkor megtiltják ezen tisztségek képviselőséggel együtt való betöltését. Így az összeférhetetlenségi törvények a jogászok között például az ügyvédekre nem mondják ki általában az összeférhetetlenséget, a bírákra mindenhol kimondják, az ügyészekre kimondják, a jogtanácsosokra nem mondják ki. A közalkalmazottak egy részére van, ahol kimondják, más részére nem mondják ki. Önmagában az tehát, hogy a törvénytervezet a gazdasági és nem gazdasági pozíciók között differenciáltan próbál különbséget tenni összeférhetőség és összeférhetetlenség között, nem ad okot alkotmányos aggályra.
A másik, amivel foglalkozni szeretnék: a módosító indítványok között szerepel az eljárási szabályokra vonatkozó indítvány. Az ajánlás 26. pontjában Géczi József Alajos képviselő úr kitolná a törvény hatálybalépését addig, amíg az érintett házszabályi módosítás nem történik meg. Megítélésem szerint erre azért fontos kitérni, mert az a képzet keletkezhet, mintha a jelenleg hatályos összeférhetetlenségre vonatkozó eljárási szabályok alapján nem lehetne lefolytatni korrekt összeférhetetlenségi eljárást. Az eljárási szabályokat részben az alkotmány tartalmazza, részben a Házszabály külön fejezetben, további részben az 1990. évi LV. törvény és kisebb részben a módosított törvény.
Ezen eljárási szabályok alapján egyértelműen, pontosan megállapítható, hogy hogyan indul az eljárás, kik kezdeményezhetik, a kezdeményezés után milyen eljárási határidők vannak, ki hozza meg a döntést, és a döntésnek mi a konzekvenciája. Mindezek alapján úgy gondolom, az az aggály nem állja meg a helyét, hogy a jelenleg hatályos eljárási szabályok alapján nem lehet lefolytatni korrekt összeférhetetlenségi eljárást.
Végül a kétharmados szabályt illetően az ajánlás 30. pontjában szerepel egy előterjesztés, amely az alkotmány 20/A § (2) bekezdésének módosítására irányul. A korábbi általános és részletes vitában is elmondottam: én magam tartalmilag egyetértek azzal, hogy minősített többséghez kössék az összeférhetetlenség kimondását, viszont ehhez az alkotmányt kell módosítani, mert az alkotmány mondja ki, hogy egyszerű többség elegendő az összeférhetetlenség kimondásához. Nyilván ennek az is az oka, hogy Magyarországon 1962 óta összeférhetetlenségi ügy nem volt. De nem ez a lényeg.
Egyetértek azzal, hogy egy ilyen jelentőségű döntés, amely végső soron a képviselői mandátum elvesztéséhez vezet, minősített többséget igényel. Viszont ahhoz, hogy ezt a módosítást keresztülvigyük, a képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvényt nem elég módosítani, hanem kifejezetten alkotmánymódosító törvényt kell benyújtani. Ezt benyújthatta volna bármelyik képviselő.
(19.40)
Természetesen az alkotmányozási moratórium azt lehetővé teszi, hogy a hat párt egyetértésével feltétlenül szükséges és indokolt esetben alkotmány módosítására sor kerüljön. A kétéves hatpárti tárgyalások során például ezzel a szigorítással mind a hat párt egyetértett. Azt gondolom tehát, hogy ha mondjuk, december óta vagy azt megelőzően egy, a jelenlegi módosító törvényhez kapcsolódó alkotmánymódosító törvénytervezetet valaki benyújtott volna, ez a javaslat elfogadásra találhatott volna, egyszerűen csak házszabályszerűen kellett volna ezt előterjeszteni.
Én magam úgy gondolom, hogy a bizottságok a maguk tárgyalásai során és a parlament a módosító indítványok tárgyalása során kellő felelősséggel és részletességgel tárgyalták meg a beérkezett módosító indítványokat. Azt gondolom, hogy a parlament példát mutathat, hogyha ötven év után először átfogó összeférhetetlenségi törvényt alkot meg, ezzel megnyitva a lehetőséget arra, hogy más szervezetekre, önkormányzatokra, kormánytagokra, minisztériumokra vonatkozó szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok előkészítésére és elfogadására is sor kerüljön. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem