ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Természetesen ehhez hozzátartozik, tisztelt képviselő úr, hogy a képviselőknek a szavazás, az Országgyűlés döntése után is joguk van normakontrollt kérni az Alkotmánybíróságtól. Itt csak arról van szó, hogy megakadályozza-e 50 képviselő az Országgyűlés döntését, vagy nem akadályozza meg előzetes normakontroll kérésével. (Szórványos taps a bal oldalon.) De nagyon kérném, hogy ezt a jogelméleti vitát itt most ne folytassuk le, van egy kialakult gyakorlata a Háznak, van egy - ebben a tekintetben viszonylag egyértelmű - Házszabálya, nem tudok eltekinteni attól, hogy ne ennek a Házszabálynak alapján folytassuk le a vitát. Egyébként van szerencsém megemlíteni, már ezt elmondtam egyébként éppen a köztársasági elnök úr észrevételei kapcsán, hogy sok tekintetben nekem is vannak fenntartásaim és vitám ezzel a törvényjavaslattal, de ez nem jelenti azt, hogy emiatt a Házszabálytól egy jottányit is eltérhetnénk, ha ennek nincsenek meg a feltételei.
Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a zárószavazás következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvény szövegével. Kérem, szavazzanak! Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 173 igen szavazattal, 48 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. (Szórványos taps a bal oldalon.)
Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánják-e szavazatukat megindokolni.
Nem jelentkezik senki.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem