DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A kormány határozott álláspontja az, és ezt képviselni kívánja, hogy az elhurcolt műkincseket vissza kívánja szerezni.
A restitúció ügyét nem a kormány határozatlansága vagy tétovasága, hanem jórészt orosz belpolitikai fejlemények hátráltatják.
Az állami duma törvénytervezetet készített a második világháború alatt Oroszországba került műkincsek tulajdoni helyzetét és visszaadását illetően. Ezt a felsőház és az elnök nem hagyta jóvá, az állami duma pedig '96-ban a törvénytervezet elfogadásáig moratóriumot hirdetett meg mindennemű restitúciós igénnyel kapcsolatos egyezség létrehozására.
Ilyen egyezményt tehát pillanatnyilag az orosz félnek nem áll módjában jogi okokból kötni, ennek ellenére tovább folytatjuk partnereinkkel a tárgyalásokat, a hazai kutatómunkát, illetőleg az 1996. évi munkához hasonlóan az olasz (Sic!) intézményekben is folytatjuk a feltáró kutatómunkát. Meg kell mondanom, hogy ehhez olasz (Sic!) partner részéről minden segítséget meg is kapunk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem