DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, a háziorvosok nevében és az ő véleményüket is közvetítve, először talán részletesebben kellene meggondolni intézkedéseik hatását és csak utána bevezetni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ön azt nyilatkozta itt, hogy a prevenció és a gondozás kerüljön előtérbe. Nos, ebben a változtatásban prevencióról szó nincs, az nem azonos a gondozással. Felhívom a figyelmét arra, hogy szerepel ugyan a rendeletben egy gondozási szorzó, de hogy erre hogyan, ki, mikor fog tudni pályázni, erre vonatkozólag egyetlen szót nem tudnak tájékoztatásként adni. Azt gondoltam, most talán elmondja nekem, mit jelent ez. Sajnos, nincs kidolgozva ennek a rendszere a Népjóléti Minisztériumban. Önök megléptek egy olyan változtatást most, az év végén, december 26-án megjelenő rendelettel, amely nem volt kellőképp előkészítve. Gondolom, nem véletlenül nem válaszolt kérdésemnek arra a részére, hogy mely szakmai szervezetek értettek egyet ezzel a változtatással. Hiszen én felvettem velük a kapcsolatot, és tudom, nem értettek egyet ezzel a változtatással, főleg azzal nem, hogy ilyen hirtelen következett be.
Tisztelt Államtitkár Úr! Sokkal nagyobb gondosságot és sokkal nagyobb előkészítettséget igényelnek ezek a változtatások, hiszen ma még Magyarországon a háziorvosi hálózat, legalábbis eddig, stabilan és nyugodtan működött. Egy hónappal a rendelet megjelenése után a háziorvosok döntő többsége a teljes tájékozatlanság állapotában, pánikba esve észlelte, hogy a praxispénze több tízezer forinttal kevesebb lesz. Nos, ha a kártyapénz felemelkedik 83 forintra, akkor ez valamelyest kompenzál ezen a kiesésen, de tájékoztatom arról is, hogy nem fogja kiegyenlíteni az elvesztett összegeket. Nagyon nagy hibának tartom, hogy ez a rendeletváltoztatás így történt (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.), és kérem képviselőtársaimat, ne fogadják el a választ önök sem, nem lehet tovább folytatni az egészségügyben ezeket az esztelen és átgondolatlan változtatásokat. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem