DR. ROMAN HERZOG
DR. ROMAN HERZOG
DR. ROMAN HERZOG, a Német Szövetségi Köztársaság elnökének felszólalása a Magyar Országgyűlésben:* Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. által hitelesített német nyelvű szöveg hiteles magyar fordítása.*
Elnök úr, Képviselő Hölgyek és Urak! Nagy öröm, nagy megtiszteltetés, szívből jövő óhaj és végül egy olyan feladat számomra ma Önökhöz beszélnem, amely egyszerre nehéz és egyszerre könnyű is.
Először is nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek Magyarországon, Budapesten, ebben a csodálatosan szép városban, Steindl Imre építész híres parlamenti épületében. Nagy megtiszteltetés számomra a magyar országgyűlés előtt beszédet tartani, hódolatomat fejezve ki ezáltal egy olyan néphatalomnak, amelynek szabadságszeretete közismert. Egyetlen itt felszólaló szónok sem tudja elfelejteni az 1956-os és 1989-es sorsdöntő éveket, amelyek a magyar szabadságszeretet jelképeivé váltak.
És mivel az előbb szívből jövő óhajról beszéltem, szívbéli óhajom ezen a helyen még egyszer köszönetet mondani a magyar népnek, köszönetet mondani egy olyan tettért, amely megtételének bátorsága és az előrelátás korszakot teremtett. A magyar kormány 1989. szeptemberi döntése, hogy az akkori NDK menekültjeinek engedélyezi a kiutazást, felejthetetlen marad azok szívében, akik átélték azokat a napokat. Ez a döntés események láncolatát indította el, amelyek a német nép egyesüléséhez, mégpedig békés és szabad egyesüléséhez vezetett. A magyar nagylelkűség megnyilvánulása, a magyar szabadságszeretet megnyilvánulása a német történelem részévé vált.
A németeket és a magyarokat természetesen már több, mint ezer éve kötelék köti össze. Mint bajornak, természetesen meg kell jegyeznem, hogy az első kötelékek nemzeteink között már István királynak Gizella bajor hercegnővel kötött házasságával kialakultak. És mivel szívesen javítom és korrigálom kézirataimat beszédem közben is, hozzáteszem: népeink között még csak nem is ezek voltak az első kapcsolatok. Ezek a kötelékek természetesen a középkorban és az újkorban egyre szorosabbá váltak, és természetesen századunkban is voltak szellemi rokonságok az építészettől kezdve az irodalmon át a zenéig. De az, hogy egy nép hozzásegíti a másikat a szabadsághoz anélkül, hogy erre háború vagy diplomácia kényszerítené, csak az előrelátó belátástól vezérelve, az valami egészen más, az valami egészen rendkívüli. Nem tudom, hogy ilyen előfordult-e valaha a történelemben. Nekem, az újraegyesült Németország elnökének mindenesetre a sors különleges kegye, hogy még egyszer, ismételten köszönetet mondhatok a magyar népnek ezért a nagylelkűségért.
A határ 1989. évi megnyitásának volt azonban még egy másik történelmi dimenziója is. Nemcsak a német történelembe vonult be, hanem átállította a váltókat Európa történelmében is. Horn miniszterelnök úr a Német Egység Napjának ünnepsége alkalmából, 1996. október 3-án azt mondta az 1989-es eseményekkel kapcsolatban: "Döntenünk kellett, és mi, magyarok, Európa mellett döntöttünk".
Ebből adódik az a kérdés, ami elkerülhetetlenül felmerül bennem, miközben ma Önökhöz, a magyar parlamenthez beszélek. Európában mindenütt felteszik ezt a kérdést. Ez egy nagyon egyszerű kérdés: "Miért van egyáltalán szükségünk Európá-ra?" Erre választ találni nehéznek tűnik, ha hagyjuk magunkat befolyásolni a napjainkban egyre inkább elterjedő "eurokétely" által. A cél, a lényeg, Európa értelme tűnik elveszni az európai kormányok konferenciájának ezévi napirendjével kapcsolatos vita izgalmai közepette, a valutaunió határidőiről, az Európai Közösség kiterjesztésének és elmélyítésének rangsoráról, az új tagok csatlakozásának feltételeiről és időterveiről és az arról folyó vita hevében, hogy mindez egyáltalán betartható-e, az Európai Közösség, a NATO és az EBESZ, Nyugateurópai Unió, stb. bonyolult viszonya körüli vita hevében.
De a válasz, Hölgyeim és Uraim, mint az életben mindig, könnyű, ha csak a lényegre koncentrálunk, ha látjuk a fáktól az erdőt. Különösen könnyű a válasz a "Miért Európa?" kérdésre, ha Magyarországon tesszük fel. Az 1989-es helyzetből, Budapest szemszögéből tekintve a válasz kézenfekvő volt: Európa egy békeközösség, egy szabad közösség, demokráciák közössége, természetesen egy gazdasági közösség is és nem utolsósorban egy biztonsági közösség, és ezek a közösségek, amelyekben itt Európában élünk, mind egy közös szellemi örökségre hivatkoznak. Már ezer évvel ezelőtt is tudta Szent István, hogy miről van szó, amikor a magyarokat "a nyugat részének és védelmezőjének" nevezte.
Ez a szellemi örökség és az ezen alapuló közösségek biztosan nem hullanak ingyen az ölünkbe. Ezek újra és újra veszélyeztetettek. Az utolsó nagy veszélyek a második világháború és az azt követő hidegháború voltak. A nyugat-európai békeközösséget a második világháború túlélői alapították ötven évvel ezelőtt. Fenn tudott maradni egy fél évszázadon keresztül, mert egyszerre volt a szabadság és a demokrácia közössége is. Az utolsó ötven év nyugat-európai történelme ezért is ékes bizonyítéka a szabadság, a demokrácia és a béke megbonthatatlan kapcsolatának.
És mégis, az Európai Közösséget nemcsak a hidegháború veszélyeztette, hanem Nyugat-Európa területére való mesterséges korlátozása miatt lényegében befejezetlen maradt.
A második esély 1989-ben jött el. Befejeződött a hidegháború. A közép- és kelet-európaiak ugyanazon döntés előtt álltak, mint fél évszázaddal azelőtt a nyugat-európaiak. Nem haboztak dönteni. Magyarország 1989. szeptemberében a határ megnyitásáról hozott döntésével járt elöl.
A nyugat-európaiak dolga ma a közép- és kelet-európaiak döntését elfogadni. Európa befejezetlen marad mindaddig, amíg Budapest, Prága, Varsó nem tartozik hozzá. Ez, mondom is mindig honfitársaimnak, ez nem csak romantikus álom Hölgyeim és Uraim. Ez a realitás felszólítása is.
Vessünk egy pillantást a világtérképre, ahogyan azt alkalomadtán német honfitársaimnak ajánlom. Vegyük tudomásul ebben a világban új hatalmi központok kialakulását. Figyeljük meg azt a bűvöletet, amelyet a globális kulturális harc szuggesztív jövőmodellje mint a hidegháború után következő nagy konfliktus gyakorolni kezd, vagy legalábbis gyakorolni látszik a vezető elitre szerte a világon. Vegyük tudomásul a piaci verseny - a termékek, a munkaköltségek és a helyszínek versenyének - gyors technikai változását és globalizálódását. Európa ezért csak akkor marad meg egyáltalán a jövő világában, ha szembenéz, és ez azt jelenti, ha egységesen néz szembe ezekkel a kihívásokkal.
Magyarország már messzire jutott az Európához visszavezető útján. Persze egy zárt, korlátozó rendszer nyitott piacgazdasággá és pluralista demokráciává alakításához nincsenek bevált receptek. Szükség van a próbálkozáshoz és tévedéshez való készségre, a türelemre, erőre és rugalmasságra. Ilyen időkben a változások az élet minden területét érintik. Mi németek tudjuk saját kelet-német - és egyre inkább a nyugat-német tapasztalatunkból is, hogy a gazdaság és a társadalom átalakítása a népesség, különösen a szociálisan gyengék számára nagy nehézségeket okoz. A magyar társadalom csodálatra méltóan viselte el ezeket a nehézségeket. Az új magyar demokrácia érettségének csalhatatlan jele ez a türelem.
De nem kevésébé csalhatatlan jel a kisebbségekkel való bánásmódja. A magyar kisebbségi törvényt csak példaképnek lehet nevezni Kelet-Európa számára. Az, hogy a magyarországi németek is élvezhetik e törvényt, természetesen különösen jólesik nekem. De számomra e törvény hangsúlyozásánál sokkal többről van szó, mégpedig arról a tapasztalatról, hogy egy demokrácia érettsége a kisebbségekkel való bánásmódjának minőségében nyilvánul meg. Nem tudunk békét teremteni Európában addig, ameddig ezt a kontinens minden részén meg nem értjük és gyakoroljuk.
A biztonsági politikában is vannak bátorító fejlődések. Ezzel kapcsolatban a biztonságpolitikát legtágabb értelmében szeretném érteni, azaz az Európai Közösséget beleértve. Az Európai Közösség kiterjesztése, a NATO megnyitása és az EBESZ kiépítése az európai biztonság egyetlen felépítményének részei.
Az egymást átfedő tagságok sokféle struktúrája némely rendszerezőt arra ösztönözhet, hogy vagy az ezen tagságok közt meglevő különbségekre koncentráljanak, vagy ellenkezőleg, dogmatikus szimmetriát követeljenek meg köztük. Úgy gondolom részemről, hogy éppen a rugalmas és ezért pragmatikus összjátékban rejlik az európai intézmények kiterjesztésének és elmélyítésének legnagyobb lehetősége. Gyakran mondtam, hogy a bővítési tárgyalás, amelyre a hidegháború vége mindannyiunkat ösztönöz, az összeurópai struktúrák elmélyítésének hajtóereje is lesz. Ezt ma Önök előtt szeretném teljes meggyőződésemmel megismételni.
Magyarország már tagja az Európa-Tanácsnak és az EBESZ-nek; útja az Európai Közösségbe és az Észak-Atlanti Szövetségbe már előre megrajzolt, még ha azt is tudom, hogy a haladás egyesek számára nem elég gyors. Az egyesült Németország természetesen továbbra is teljes erejéből támogatja Magyarország belépését az Európai Közösségbe és a NATO-ba. És természetesen arról is meg vagyok győződve, hogy Magyarország az első jelöltekhez fog tartozni, akiket felvesznek a NATO-ba és az Európai Közösségbe. Benyomást tett rám, hogy Magyarország milyen következetességgel és állhatatossággal készül az Európai Közösségbe való belépésre. Legyünk őszinték: Csak a reformirányzat az európai irányzat is, és ez intenzív törvényhozói munkát tételez fel.
Magyarország külpolitikailag jelentős lépéseket tett, amelyek megkönnyítik számára az utat az európai struktúrákba. Szomszédaihoz való kapcsolatainak alakításánál realitásérzéket és pragmatizmust mutatott. A Romániával és Szlovákiával megkötött alapszerződések nemcsak az államok közötti kétoldalú kapcsolatok fejlődése miatt fontosak, hanem, Hölgyeim és Uraim, kulcsfontosságú jelentőségük van a közép- és kelet-európai térség stabilitásában és ezáltal az európai-atlanti struktúrák kiterjesztésében is.
Az Atlanti Szövetség következetesen folytatni fogja nyitási politikáját. Madridban júliusban megnevezik az első nyitási lépések jelöltjeit. Ezzel párhuzamosan kifejlesztünk egy átfogó kísérőstratégiát az együttműködés kiépítéséhez olyan országokkal, akikkel még nem lehet konkrétan csatlakozásról tárgyalni.
Az egyesülő Európában Oroszországnak és Ukrajnának is meg kell találnia szilárd helyét. Oroszország nélkül nem képzelhető el béke, biztonság és stabilitás Európában. Szükségünk van tehát az Oroszországgal és a már említett Ukrajnával kötött szövetség biztonsági partnerségére. Célunk az, hogy létrehozzunk egy olyan alapokmányt, amelyben definiálásra kerülnek az együttműködés területei und rögzítésre kerül egy konzultációs mechanizmus. Oroszországnak ebben a testületben egyenrangú partnernek kell lennie.
Az európai integráció nem örökmozgó, Hölgyeim és Uraim. Nem is olyan kényszerítő tényezők eredménye, amelyre már nincs befolyásunk. Európa felépítését sokkal inkább politikai akaratunk fogja mértékadóan meghatározni - és ez mindenekelőtt polgártársaink és polgártársnőink akaratát jelenti. Európa a következő években olyan irányzatot megszabó döntések előtt áll, amelyek jelentőségükben csak az Európai Integráció alapítási fázisához hasonlíthatók. Olyan döntésekről van szó, amelyek évtizedekre kialakítják Európa arculatát, és döntően meghatározzák súlyát a világban.
Ma különös jelenséggel találkozunk: polgáraink egyrészről felismerik, hogy a nagy európai problémákat csak együtt lehet megoldani, ugyanakkor kétkedve tekintenek egy elmélyülő integráció elé, amelyet helytelenül a központosítás és bürokratizálódás ingerlő szavaival azonosítanak. Egy egészséges kétkedést önmagában nem kell elátkozni. Arthur Schopenhauer német filozófus mondta egyszer: "A kétkedés az, ami a parlamentben az ellenzék. Jót tesz és szükséges." De a kétkedés önmagában természetesen nem elég. Nem veszíthetjük el Európa vízióját. És sajnos, Hölgyeim és Uraim, a víziók kényelmetlenek, ez különbözteti meg őket az utópiáktól. Az utópiák megvalósításáért egyáltalán nem felel senki, mert nem is megvalósíthatók. De a víziók megvalósulásáért mi magunk vagyunk felelősek. Ez a mi feladatunk ebben a generációban.
Az elharapódzó "eurokételyben" mindenesetre van valami jó is, Hölgyeim és Uraim. Felfedi az európai döntési síkokon levő demokratikus legitimáció hiányosságait. Egy demokratikus államok által alkotott közösségnek, melynek döntései minden polgárt közvetlenül érintenek, szüksége van erre a demokratikus legitimációra. A polgároknak meg kell győződniük arról, hogy szükség van európai szintű döntésekre, mert a regionális vagy állami hatóságok hatásköre nem elegendő. És ahhoz, hogy ez belátható legyen, a döntési folyamatoknak áttekinthetőeknek kell lenniük. Az Európai Unió elmélyítésével kapcsolatos tárgyalásokhoz ezért, ahogy azt továbbra is hangsúlyozni fogom, a demokrácia európai szinten történő kiépítése is hozzátartozik. És amikor azt mondom, hogy "demokrácia", nemcsak az Európa Parlamentet értem alatta, hanem az összes közösségi szerv magatartását.
Úgy gondolom, hogy az a nyomás, amelyet a kibővítési tárgyalás gyakorol a meglevő intézmények reformjára, csak meggyorsíthatja az európai demokrácia gyógyulási válságát. Ez tehát, szilárdan meg vagyok győződve róla, egy gyógyító nyomás. És ezzel szeretném befejezni, Hölgyeim és Uraim. Úgy szeretném befejezni, hogy azt mondom Önöknek: Ne csak menjenek Európába, mert azt úgyis akarják. Hanem gyakoroljanak nyomást! Biztassák a nyugat-európaiakat is. És teljesítsék a csatlakozási feltételeket, amilyen gyorsan csak lehet. Önöket, a magyarokat, szívesen fogadjuk. Köszönöm.
